2013. I-VI
 

A nemzeti önfeladás politikája (A Károlyi-kormány pacifizmusának csődje 1918 november - decemberében)
Botlik József


A Károlyi Mihály által október 31-én leváltott addigi, 1917. február 19-étől hivatalban lévő magyar hadügyminiszter, Szurmay Sándor (1860-1945) tábornok írta később. „A magyar kormány még [1918.] november közepén is oly fegyveres erőt tudott volna sorompóba állítani a szent hazai föld megvédésére, mellyel Nagymagyarország határait teljes biztonsággal meg tudta volna védeni az amúgy is leszerelt román haderő és a cseh légionisták ellen, de a sokat szenvedett és kimerült Szerbiának sem jutott volna eszébe, hogy további harc árán próbáljon területet Magyarország tes-téből is foglalni”. Három hónap múlva, 1919. február 23-án Károlyi Mihály utasítására a bel-ügyminiszter elrendelte Szurmay Sándor tábornok, mint háborús főbűnös letartóztatását, majd 26-án Szentgotthárdra való internálását. Többek között azzal vádolták, hogy az észak-keleti Kár-pátokban 1914-1915. fordulóján csapataival kiverte az országba betört cári orosz hadakat, amellyel – mondván – ő okozta az évekig tartó háborút. Károlyi Mihály tehát már akkor idegen érdekeket szolgált, Magyarország katonai vereségét és cári megszállását óhajtotta?!
Károlyi Mihály legnagyobb bűne, hogy rövidlátóan – tettei ismeretében a szándékosság sem kizárt! – nem vette figyelembe az alábbi cáfolhatatlan tényeket. Az első világháborúba egy Osztrák–Magyar Monarchia nevű állam lépett be, és következésképpen az is veszítette el azt négy év múlva. Ezt felismerve a császári és királyi legfelsőbb hadvezetés az uralkodó, Habsburg IV. Ká-roly jóváhagyásával fegyverszünetet kért. Az említett padovai egyezménnyel a Monarchia letette a fegyvert. Ebben az időben Magyarország nem volt független állam, hanem a Habsburg Birodalom – az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés óta – kiváltságos része. Nem önálló, mert nem volt füg-getlen kül-, had-, illetve pénzügye, bár volt egy korlátozott hatáskörű magyar honvédelmi minisz-tériuma. Azonban a birodalom szempontjából stratégiailag fontos kérdéseket, ha azok Magyaror-szág területét érintették, minden esetben az akkurátus közös uralkodó, I. Ferenc József (1830-1916), valamint a bécsi császári és királyi udvar intézte. Magyarországot sehol, semmiféle külön követség nem képviselte a világban, mert azok közös osztrák–magyar nagykövetségek voltak!
Magyarország ugyanis ekkor „...külön államként nem is létezett. Ennélfogva nem is lehetett (volna) külön kezelni. Tehát Károlynak, mint császárnak, mind Ausztria–Magyarország államfőjé-nek, mind magyar királyi minőségében azt kellett volna követelnie, hogy a békefeltételeket is ev-vel az Ausztria–Magyarország nevű birodalommal közöljék. Külön Magyarországot felelősségre sem lehetett volna vonni, ideértve megcsonkítását. Mivel azonban Károlyi Mihály a padovai köz-ponti küldöttségtől függetlenül, magyar kormányfőként kezdett tárgyalni Belgrádban, Ausztriától elkülönülve, kiszolgáltatta a Magyarországot a győztes hatalmaknak. (…) valószínű ugyan, hogy a győztes hatalmak így is meglelték volna a módját a megcsonkításunknak, de legalább erre hivat-kozva, ezen a cáfolhatatlan alapon, hogy tudniillik önmagunkban nem is lehetett bennünket hadat viselő államnak tekinteni, megnehezítettük volna ellenségeink dolgát, és megkönnyíthettük volna a magunk sorsát. Még azt is előadhattuk volna – így jártak el például a csehek –, hogy ki voltunk szolgáltatva Bécsnek (…) Károlyi Mihály pedig, noha kötelessége lett volna a fent vázolt módon cselekedni, tudatosan rosszhiszeműen járt el. Ómódi kifejezéssel élve: elárulta hazáját”.
1918. november-decemberben Károlyi Mihálynak és kormányának legfőbb bűne, hogy még kísérletet sem tett arra, legalább a döntően magyarlakta területek nyelvhatárán – akár egy általános népfelkeléssel – megszervezi a haza önvédelmét, amelyhez a frontról visszatérő fegyveres katonai alakulatokat is felhasználja. Ez lett volna a legfontosabb feladata, amelyet bűnösen elmulasztott.
Ma már közismert, hogy az 1918. október 31-én államcsínnyel megszerzett ingatag hatal-mát Károlyi Mihály az antanthatalmakra támaszkodva akarta megerősíteni. Ezért utazott el no-vember 7-én – ezen a napon, mint írtuk, a szerb hadsereg már elfoglalta a Szerémséget! – Belgrád-ba a Nemzeti Tanács, a Budapesti Munkástanács és a Katonatanács képviselőinek az élén, meg-kötni a Magyarország számára kedvező november 3-i padovai egyezményt ostobán megszegő, kü-lön magyar fegyverszüneti szerződést, az ún. belgrádi konvenciót. A küldöttség tagja volt többek között Jászi Oszkár (1875-1957), a Magyarországon élő nemzetek önrendelkezési jogának előké-szítésével megbízott tárca nélküli miniszter; báró Hatvany Lajos (1880-1961) irodalomtörténész, író; Bokányi Dezső (1871-1940) politikus, utóbbi az említett két szervezet tagja.
A magyar küldöttség a francia hadvezérben a demokratát akarta látni, aki örül a Budapest-ről érkezett hétpróbás demokratáknak. Ehelyett ott találták a győztest. A görögországi Szalonikiből repülőgépen Belgrádba érkezett Franchet d’Esperey tábornok díszegyenruhába öltözött, feltűzte ki-tüntetéseit, mert azt hitte, hogy Szent István birodalmának méltó küldötteit fogja fogadni. Ehelyett maga előtt talált jó néhány térdharisnyába és knickerbockerba [buggyos térdnadrágba – B. J.] öltö-zött delegátust. Megkeményedett az arca, kezet nem nyújtott nekik, de átvette a memorandumot.


<<előző 5. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969