A darwinizmus ellen indított neokonzervatív támadás feltehetőleg nem annyira a tudományon vagy a lelki beállítottságon alapszik, mint inkább a politikán és a politikai filozófián. Így vélekedik Paul Gross biológus, aki önmagát konzervatívnak tekinti. E kutatót igen érdekli a tudomány és a politika kölcsönhatása — társszerzője az 1994-ben megjelent Magasabb rendű babona: az egyetemi baloldal és viszályai a tudománnyal című könyvnek —, s zavarba ejtő számára, hogy olyan emberek indítanak támadást az evolúciós biológia ellen, akiknek a politikai nézeteit nagyrészt osztja. A Commentary című folyóirat Darwin-ellenes cikkéről így nyilatkozik: „Érthetetlennek tartom, miért hozta le a lap azt az átkozott cikket anélkül, hogy kezébe adta volna előbb néhány tudósnak.”
Gross szerint a Darwin elleni konzervatív támadás a politikai taktikázás egyik esete. Bizonyos konzervatív értelmiségiek úgy gondolják ugyanis, hogy a vallási fundamentalisták „lényegesek a jobboldal politikai programjának szempontjából”. Gross kifejti, hogy ezek az értelmiségiek a szolidaritás gesztusaként nyilvánosan felvállalnak olyan érveket, amelyek „nem tűntetik el Istent a színről”.
A hidegháború lezárulta szintén számításba jöhet. Marx megbukott a Szovjetunióval együtt, Freud pedig hitelét veszítette a modern pszichológia és az idegélettan tükrében. A XIX. század istentelen materialista triásza közül már csak Darwin áll talapzatán. Phillip Johnson, a Berkeley Egyetem jogtudomány-professzora, a Darwin pere című könyv szerzője világosan kifejti az összefüggést: „A darwinizmus minősül a legfontosabbnak mindazon materialista ideológiák — a marxizmus, a freudizmus, a behaviorizmus és a többiek — közül, amelyek olyan sok kárt okoztak a tudománynak és a társadalomnak a XX. században.” Kristol egyetért ezzel. „Mindössze annyit akarok, hogy megtörjem a darwinista materializmus bilincseit, amelyek pillanatnyilag még korlátozzák a képzeletünket” — fejtette ki hallgatóságának az említett összejövetelen.
Mégis úgy tetszik, hogy mélyebben zajlik valami, s ennek kulcsa Bork könyvének egyik megállapításában lelhető fel: „A vallásos hit valószínűleg fontos a civilizált jövőhöz.” Az említett értelmiségiek minden bizonnyal azért estek neki Darwinnak, mert arra a következtetésre jutottak, hogy az evolúció elmélete aláássa a vallásos hitet a társadalom legszélesebb köreiben. Ez korántsem új gondolat. Sokan mások is eljutottak e végkövetkeztetésre. A konzervatív aktivisták közé tartozó Beverly LaHaye, aki betű szerint értelmezi a Bibliát, s aki az Aggódó Asszonyok Amerikáért elnevezésű egyesület elnöke, ekképp fogalmazza meg a kérdést: „Ha a teremtésről a Bibliában, a Teremtés könyvében adott beszámoló nem igaz, akkor mennyiben bízhatunk a Biblia fennmaradó hányadában?”
Kristolt és elvbarátait az aggasztja, hogy amint e szálat kihúzzák a vallásos hit szövetéből, az felfejtődik és összegabalyodik, s ennek súlyos társadalmi következményei lesznek. Végső soron erkölcsi káoszba torkollik, ha nélkülözzük a bűnösök megbüntetését kilátásba helyező vallás által ránk hagyományozott tradíciókat és elénk állított korlátokat, az alapvető vágyainkat megzabolázó erkölcsi fékek pedig elvesztik érvényüket. Iróniára ad okot, hogy manapság sok modern konzervatív buzgón egyetért Marx azon állásfoglalásával, hogy a vallás „a népek ópiuma”, és szívükből jön, amikor hozzáteszik: „Hála istennek!”