2013. I-VI
 

Az elidegenedett én a modern, fogyasztói társadalomban
Kiss Anita - Pikó Bettina

Az elidegenedés mint társadalmi probléma szorosan összefügg azzal, ahogyan új társadalmi együttélési formák alakulnak ki, s változik közösség és egyén viszonya. „A modernizáció térhódításával együtt fokozatosan a közösség védelmi erejét is elveszítettük, s így vált az elidegenedés, a magány és az izolálódás az individualizált társadalom jelképévé.”
Az elidegenedés tehát a modern kor életérzése, amelyet a művészetekben gyakran fogalmaznak meg, tesznek kitapinthatóvá az érzékek szintjén: „Az elkülönült egyéni lét bizonytalanul tapogatódzó saját világa.” Ez az életérzés jellemzi azt az egzisztenciális válságot, amely a modern kor társas deficitjeit, elmagányosodását és interperszonális konfliktusait hordozza.
Társadalom-lélektani szempontból kiemelkedő jelentősége van annak, hogyan hat az elidegenedés az éntudat formálódására. Megváltozott éntudatosságunk is állhat az elidegenedés hátterében, amely oka és következménye is egyben a modernizáció hozta új életmódnak. Giddens az éntudatot reflektív jelenségnek tekinti, s azon belül az énidentitást különösen törékenynek, képlékenynek tartja, főként a modern kori intézmények működése idején.


(A reflektív én) Mead elméletében is fontos szerepet kapott az én reflektív jellege: „Maga a társadalmi folyamat az, ami felelős az én megjelenési formájáért.” Amikor az én kialakul, akkor az a legfontosabb, hogy közösségben vagyunk; szükségünk van erre a közegre, hiszen kommunikálnunk kell másokkal. A kommunikáció interperszonális folyamat, jelzések és visszajelzések sorozata a beszélő és a hallgató között, a jelzések eszközei pedig nem mások, mint a közös jelképek, amelyek csak akkor létezhetnek, ha a közösség fennáll. Ebből a logikai menetből is érezhető a kölcsönös függés az én és a közösség között. Az én kialakulásához egymagában nem elegendő sem az interakció, sem a kommunikációban használt jelképek. Az ember csakis akkor „fejlesztheti ki maradéktalanul énjét, vagy tarthatja meg már kifejlesztett teljes énjét”, ha átveszi a társadalmi csoportjának attitűdjeit. Az éntudatos embernek kialakult személyisége van, s egyensúlyt tud teremteni önmagával és környezetével. Mead szerint egy személy „azért személyiség, mert egy közösség része, s beépíti ennek a közösségnek az intézményeit saját magatartásába”. Közössé kell tehát tennünk egy részünket ahhoz, hogy énünk teljessé válhasson. De még ez sem elegendő. A folyamatnak nincs vége azzal, hogy kifejlődik teljes személyiségünk, azt meg is kell tartani, azaz folyamatosan interakcióban kell maradnunk a társadalommal, pontosabban a társadalmat alkotó csoportok tagjaival.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969