2013. I-VI
 

R. W. Seton-Watson és a trianoni békeszerződés (1918–1920)
Beretzky Ágnes

Amikor az ifjú történész 1905 őszén, az alkotmányválság kellős közepén, Bécsbe érkezett, hogy tanulmányozza a Habsburg-országok történetét, még „a magyarok nagy barátjá”-nak vallotta magát. A három év múlva, 1908 decemberében megjelent könyve, a Faji problémák Magyarországon (Racial Problems in Hungary) lapjain azonban már mint a magyar nemzetiségi politika legfőbb kritikusa áll előttünk. A nemzetiségekkel való viszonya éppen ellenkező pályát írt le: magyarországi utazásai során nemcsak érzelmileg került közel hozzájuk, hanem vezetőikkel létesített kapcsolatai későbbi hírnevét is megalapozták.
1914-ig azonban — egyre növekvő rokonszenve ellenére — a nemzetiségi törekvéseket a nagypolitika fordulatainak vetette alá: amíg — véleménye szerint — a Monarchiára az európai hatalmi egyensúly biztosításában jelentős szerep várt, népeinek kielégítését összhangba hozta a területi integritás elvével: a javasolt általános választójog és egyéb szabadságjogok, valamint a trialista tervek érintetlenül hagyták a status quót. Amikor aztán — 1914 végén, cseh és horvát kollégái segítségével — meggyőződött arról, hogy az európai hatalmi egyensúly megtartása az Osztrák–Magyar Monarchia felosztásával valósítható meg, „elővette” a nemzeti önrendelkezés elvét, majd erre alapozva alkotta meg „Új Európá”-ját.
Seton-Watson az első világháború éveiben — mint a propagandaminisztérium osztrák–magyar szekciójának igazgatója — jelentős befolyást gyakorolt a legfelsőbb brit döntéshozatali fórumokra. A befolyás mértéke tulajdonképpen a német fegyverletétel után sem változott, sőt, mivel 1918-ra már részletesen kidolgozta és részben lapjában, az Új Európában, részben informális csatornákon keresztül nagy erővel propagálta Kelet-Közép-Európa etnikai elvű átrendezésének programját, még növekedett is. A történész-publicista éppen 1918–19-ben ért el pályája csúcsára, csaknem egy időben a központi hatalmak vereségével, amely lehetőséget adott arra, hogy programját a gyakorlatba is átültethesse.


(Előzmények: dezintegráció és határjavaslatok) A Monarchia felbomlásának tényét a háború utolsó szakaszának haláltusája még inkább világossá tette: a katonai kudarcokra végül az októberi fegyverszünet tett pontot. Az Ausztria–Magyarország szövetséges állammá való alakításáról rendelkező császári manifesztum sem érhette el célját, sőt, éppen ellenkezőleg, csak meggyorsította a csúszás folyamatát, amely lavinaszerűen következett be. 1918 októberében az ausztriai lengyelek kiszakadása a Monarchiából befejezetté vált; megalakult a független Csehszlovák állam, a zágrábi szábor kimondta csatlakozását a szlovénok, horvátok és szerbek közös államához. Néhány hét múlva pedig a Ruszin Néptanács nyilvánította ki csatlakozását Csehszlovákiához, azzal a feltétellel, hogy „a most részben elszlovákosodott, de eredetileg tisztán ruszin magyar megyék, mint Szepes, Sáros, Zemplén, Abaúj, Gömör, Borsod, Ung, Ugocsa, Bereg és Máramaros, a rutén államhoz kell hogy tartozzanak”. Végül november 20-án a Román Nemzeti Tanács magáénak tekintette Magyarország románlakta területeit, és ide sorolta Erdélyt, a Bánátot, a Partiumot (Arad, Bihar, Szatmár és Szilágy megye egy részét, továbbá Békés, Csanád, Ugocsa megye keleti területeit). A Román Nemzeti Párt december elsejei gyulafehérvári gyűlése is hasonlóképpen döntött.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969