2013. I-VI
 

A pszichiátriai betegségfogalom filozófiai kérdései
Kovács József


(A szovjet politikai pszichiátria) A Szovjetunióban az 1950-es évek végétől kezdve fordult elő, hogy a politikai rendszert bírálókat — noha mentálisan egészségesek voltak — pszichiátriai diagnózisokkal látták el. Skizofréniát, paranoid személyiségzavart és egyéb hasonló diagnózisokat állítottak fel velük kapcsolatban. Az így „diagnosztizált” ellenzékieket akaratuk ellenére elmegyógyintézetekbe zárták, ahol „betegségükre” gyógyszert kaptak. Voltak, akik évekig „gyógykezelésben” részesültek. Az ily módon bezárt „betegeket” csak akkor engedték ki, ha visszavonták éveken át hangoztatott nézeteiket. Ezt a gyógyulás jelének tekintették. Ezzel az eljárással a szovjet állam elkerülhette a hruscsovi érában nemzetközileg már egyre kényelmetlenebbnek érzett és külföldön nagy visszhangot kiváltó nyilvános politikai pereket. Az ellenzékit kóros elmeállapotúnak nyilvánítva határozatlan időre („gyógyulásáig”) nyilvános tárgyalás nélkül elmegyógyintézetbe zárhatták. Ezzel a módszerrel az elmebetegnek feltüntetett ellenzékit egyben diszkreditálhatták is, hiszen kritikáját mindössze egy beteg elme megnyilvánulásának tartották, s az ekképp diagnosztizált ellenzékit életfogytiglan bezárhatták. Közülük később sokan Nyugatra emigráltak, ahol az elmebetegség semmilyen jelét nem mutatták, s így utólag valószínűsíthető volt, hogy soha nem is voltak azok. A Szovjetunión belül ezt a gyakorlatot nyilvánosan csak a glasznoszty idején, 1987-ben kezdték kritizálni, s a Szovjetunió csak 1989-ben, a Pszichiátriai Világszövetség athéni kongresszusán ismerte el nyilvánosan, hogy a szovjet pszichiátriát politikai célokra használták fel.
Ezt a diagnosztikus gyakorlatot az 1960-as években kialakított sajátos pszichiátriai diagnosztikai rendszer magyarázza, amely a kor vezető moszkvai pszichiátere, Andrej Snyesznyevszkij nevéhez fűződik. Az általa létrehozott nozológiai rendszert a pszichiátria moszkvai iskolájának nevezték. E diagnosztikus rendszer egyik jellemző újítása a skizofrénia új felosztásában is megmutatkozott. A koncepció lényege a skizofrénia fogalmának kiszélesítése volt, amivel csekély viselkedésváltozást is a betegség tüneteként lehetett értelmezni; vagyis a skizofréniának egy olyan formáját hozták létre, amelyet „lassú skizofréniá”-nak neveztek el, s enyhe tünetekkel kezdődő, mindazonáltal a gyorsabban előrehaladó változatokhoz hasonló skizofréniának diagnosztizálható betegségként lehetett feltüntetni. A lassú skizofréniára „jellemző volt”, hogy alattomosan kezdődik, kényszeres, hisztériás vagy hipochondriás tünetekkel, vagyis kezdetben a kórkép egyszerű neurózisnak látszik. Továbbá az ilyen „beteg” túlértékeli saját jelentőségét: irreális tervei vannak a társadalom megváltoztatására. A pszichiátriai kórlapok szerint a szovjet ellenzékieknél a lassú skizofrénia diagnosztizálása során a következők voltak a jellemző tünetek: „paranoid téveszmék a társadalom megváltoztatására, reformizmus”, „a személyiség túlértékelése, grandiózus téveszmék”, „a társadalomhoz való rossz alkalmazkodás”, „eredetiség”, „ideológiai megfogalmazások dominálása”, „vallásosság”, „depresszió”, „ambivalencia, bűntudat, belső konfliktusok”, „a részletek iránti fokozott figyelem” stb. Bukovszkij, a híres ellenzéki például azt tanácsolta pszichiátriai kivizsgálás előtt álló társainak, hogy ne árulják el érdeklődésüket a filozófia iránt, mert a szovjet pszichiátria ilyen esetekre gyakran alkalmazza a „metafizikai intoxikáció” fogalmát.


<<előző 2. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969