Gottfried Semper az 1851-es londoni világkiállítás alkalmával eszmélt rá az akadémikus oktatás retrográd voltára és a gyakorlati művészetoktatás szükségességére. A kiállítás nyomán dolgozta ki elméletét a „technikai művészetek”-ről az anyag, a funkció és a technika (a feldolgozás módja) elvének hangsúlyozásával, valamint az egészséges szellemű népoktatásra támaszkodó ízlésnevelésről, amely elgondolása szerint a „magas művészet” és az iparművészet válaszfalainak ledöntésére vezet majd. Semperhez hasonlóan Keleti is a korabeli művészetoktatás elevenére tapintott, amikor így jellemezte az akadémiákat: „Legnagyobb hibájuk a gőg és a gyakorlatiatlanság, mely szokásszerűleg befészkeli magát minden akadémiába, amennyiben művészeti ügyekben az állam által elismert legnagyobb tekintélyt s a művészet legmagasabb és legkomolyabb irányának ápolását képviselik, vagy az elmélet szerint hivatva volnának képviselni. … Ezáltal az akadémiák a művészet és ipar üdvös egybeforradását gátolják, s az utóbbitól elvonják a legtermékenyebb erőket anélkül, hogy valóságos művészeket nevelnének belőlük.”
Keleti eredetileg egy mintarajztanoda felállítására gondolt. Csak a „műfaragászati tanműhely”-nek, az iparművészeti iskola csírájának a leválasztása után, 1882. májusban született meg Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztése „egy országos képzőművészeti akadémia, illetőleg műtermek felállítása tárgyában”. Az iparművészeti tanoda megnyitóbeszédében 1880-ban Keleti még úgy szólt az intézményről mint „központi iskoláról, mely nem ugyan egymagában, hanem egyrészt az m. kir. mintarajztanodával, másrészt az orsz. iparművészeti múzeummal organikus kapcsolatban, idővel ezekkel együtt növekedve, s talán egybeforrva, majdan megalkotja az iparművészeti szakügyekben irányadó központi szervezetet”. (Keletinek ez az elgondolása később számos művészetpolitikai összeütközés forrása lett.) Trefort említett, 1882-es előterjesztését egy országos képzőművészeti akadémia felállításáról Keleti érthető fenntartással fogadta, s a javaslat tárgyalása során tartózkodóan foglalt állást.
Az előterjesztés a „festészeti mesteriskola” igazgatójának Benczúr Gyulát javasolja, aki már előzőleg el is fogadta Trefort felkérését. A dokumentumokat közreadó Jelentések és javaslatokban Hegedűs Lajos Candid miniszteri osztálytanácsos, az iparművészeti iskola egyik első pártfogójának hozzászólása is olvasható. „Csak akkor, ha a művésztanár és növendéke között a szellem és érzelem, a felfogás és törekvési irány azon összhangzata létesül, mely a középkorban, de különösen a reneszánsz korában a művésziskolák alakulására vezetett, mely a nagymester hagyományait tanítványaiban nemcsak ébren tartotta, de gyakran még nagyobb tökélyre is fejlesztette, lehetett a mélyre süllyedt képzőművészeteknek aléltságukból való felébredését s a művészetek újabb virágzási korszakának feltűnését várni.” Hegedűs számára nem lehetett ismeretlen a Semper nyomán szárnyait bontogató angol mozgalom, amelynek frissebb hajtása a kilencvenes évek végén termékenyíti majd meg a magyar iparművészetet és művészetoktatást.
Az 1867-től meginduló gyors kapitalizálódási folyamat Keletit fokozottan érzékennyé tette a nemzetgazdasági szempontok iránt. Ezek a meggondolások a művészetoktatás rendszerének megszervezése során Európa-szerte sokat nyomtak a latban. Míg azonban az akadémiák egy merev társadalmi rendszer fikciójára alapozták létüket és tekintélyüket, az ipariskolák és a sorra szerveződő iparművészeti iskolák dinamikusabb, szélesebb társadalmi alapokon nyugvó igényekhez kényszerültek alkalmazkodni. „A kifejlett művészet mint legmagasabb iparág [!] — írja Keleti 1870-ben — kimeríthetetlen kincsesbányát rejt méhében, amelynek beomlott aknáit rögtön mívelés alá kell fogni, hogy újra áldást termeljenek.” Egyelőre nem került szóba, hogy ez a feladat iparunk elmaradottsága és társadalmi igényeink szeszélyessége folytán átgondoltabb megoldást kívánna. Később pedig már a szervezeti automatizmus, a gazdasági nehézségek és a társadalmi-művészeti előítéletek odázták el vagy akadályozták meg az idejében bevezetendő reformokat.