2013. I-VI
 

Európa-tervek, 1300–1945
Kiss Henrietta


A katonai erő addig ismeretlen mértéke és a rendkívüli szenvedés miatt az első világháború után sürgetővé vált a tartós béke garanciája. Egyidejűleg az ipari termelés méretei is mindinkább átlépték az európai nemzetállamok megnövekedett határait, s az európai gazdaságok egyre jobban érezték a dinamikusan előrenyomuló amerikai konkurenciát. Ráadásul a polgári Európa sok képviselőjét megrettentette az orosz októberi forradalom és híveinek forradalmi célja, akik harcot hirdettek a nyugati állami és társadalmi rendszer ellen, s annak közeli bukását jósolták. „Egyesülni vagy elbukni” — hangzott az új jelszó, amely a nemzetállami elv konkurenciája lett, és számos európai kezdeményezésre vezetett, még akkor is, ha a világháború utáni első években a Népszövetség világméretű megoldása miatt meggyengült az európai gondolat. Független értelmiségiek egész sora érzékelte, hogy az európai nyomorúság oka a gátlástalan, vak és féltékeny nacionalizmusban keresendő, s a Népszövetség nem más, mint szuverén államok laza, hatalom nélküli szövetsége, ezért a szervezet alkalmatlan a helyzet gyökeres megszüntetésére; szilárd föderáció kell helyette. Az összefogást alátámasztó leggyakoribb érvek szerint csak Európa népeinek összefogása lehet az egyedül hatékony eszköz a gyűlölet, a félelem és a rivalizálás leküzdésére, a béke és a biztonság megteremtésére. Az első világháború utáni nagy átrendeződés gazdaságilag hátrányos következményei az európai államok szorosabb gazdasági együttműködésével, bizonyosfajta gazdasági unióval, vámunióval számolhatók fel. A gazdasági unió a biztonságot is garantálná, amelyre az európai ipar és kereskedelem racionalizálása, tőkéje, nyersanyagforrása és munkaerejének jobb kihasználása miatt van szükség. A Szovjetunió és az Egyesült Államok között fekvő európai államok pedig csak összefogással őrizhetik meg függetlenségüket ezekkel az óriásokkal szemben. Az éles nemzeti határok, a veszélyes és súlyos kisebbségi kérdés megszüntetésében a föderalizmus kínálja a legbiztosabb módszert.
Az 1920-as években Richard Coudenhove-Kalergi zseniális különcként, idealistaként, szinte vallásos fanatizmussal és ambiciózus propagandistaként elemezte Európa első világháború utáni helyzetét, s „pártok feletti tömegmozgalmat” szervezett az európai államok egyesítése érdekében. Az Európai Egyesült Államok fogalomnál találóbbnak tekintette a szintén amerikai példára (A. H. Fried Pánamerika című könyve alapján) kialakított Páneurópa kifejezést, amelytől az új világháború kitörésének megakadályozását, gazdaságilag pedig a vámhatárok nélküli, nagy európai piac létrejöttét remélte. Coudenhove-Kalergi a háborús veszély elhárításának módozatait keresve jutott el a Páneurópa-gondolatig, s tudatosan vállalt ideológiai-politikai eklekticizmusával igyekezett pártok feletti tömegmozgalommá válni.
A Páneurópai Unió 1922 nyarán megjelenő alakulási felhívására még csak ötvenegy olvasó jelentkezett, de az 1926 októberben Bécsben rendezett első nemzetközi Páneurópa-kongresszuson már huszonnégy nemzet több mint kétezer küldötte vett rész. A plenáris ülés középpontjában a francia–német közeledés állt, mivel ezt tekintették Páneurópa fundamentumának. Coudenhove-Kalergi 1923-ban megjelent Páneurópa című programadó könyvében a kiutat a kontinens valamennyi államának politikai és gazdasági összefogásában látta, amelynek mind szilárdabb kontúrokat kell öltenie. Előbb a meglevő határok kölcsönös garanciáját és a Szovjetunió elleni biztonsági szövetséget, majd vámuniót, végül páneurópai összefogást sürgetett. A második világháború után a svájci államszövetséget tekintette az egyesülés mintájának. Azt vallotta, hogy Páneurópának katalizátorként kell szerepelnie a nagyhatalmi viszonyok új alapokra épülő átrendezésében. Vissza kell állítani Európa megrendült világhatalmi pozícióját, s ötödik világhatalomként be kell illeszteni az új világpolitika struktúrájába, amelyet a régi nagyhatalmi rendszer helyett újabban az államcsoportok alkotnak. Coudenhove-Kalergi a „kis-Európa” híve volt, de hangsúlyozta, hogy Páneurópa nem irányul sem Nagy-Britannia, sem a Szovjetunió ellen. Briand francia miniszterelnök teljes tekintélyét bevetette a mozgalom terjesztéséért, de rövidesen kiderült, hogy kezdeményezése mögött francia hatalmi érdekek húzódnak meg. 1926-ban Magyarországon is megalakult a Páneurópa Bizottság, amelyet Lukács György nyugalmazott miniszter és Auer Pál nemzetközi jogász vezetett.
A Baselben 1932-ben ülésező harmadik kongresszuson a gazdasági kérdések mellett Coudenhove-Kalergi beterjesztette az Európai Párt megalakításának programját. 1938-ig Bécsben, 1939-ben Csehországban élt, majd francia állampolgárságot kapott. Az ország 1940. évi kapitulációja után a New York-i Egyetemen a föderális berendezkedésű, háború utáni Európa kérdéseit kutatta hallgatóival.


<<előző 3. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969