2013. I-VI
 

A koloni lakodalom
Brauer-Benke József


A menyasszonyt csütörtök este kérik meg. Kolonban ez a vőlegény anyjának feladata. Manga szerint jobb, ha a keresztapa megy lánykérőbe, mert például Balogon úgy tartották, hogy az asszonykérő mindent kifecseg (Manga, 1942). Először csak annyit kérdez a kérő, hogy hozzáadják-e a lányt a fiúhoz, vagy sem. Igenlő válasz esetén szombaton kerül sor a vendégeskedésre, amikor is a menyasszony átadja a kérőnek a jegykendőt. Kolonban ezt keszkenyőnek nevezik. Az eljegyzési idő alatt a jegykendőt egy ládában tartják, és szakítás esetén valamelyik rokonnal visszaküldik. Bakó palóc sajátosságnak tartja, hogy az eljegyzés felbontásakor a jegykendőt szétszaggatják és közszemlére teszik ki. Szombaton a jegyespár a bérmakeresztapák kíséretében elmegy a paphoz, aki vasárnap már ki is hirdeti őket.
Az első kihirdetés után a vőlegény egyedül vagy a menyasszonnyal közösen veszi meg a jegygyűrűket. A harmadik hét csütörtökén hívják meg a vendégeket. A koloni lakodalomba javarészt a rokonok hivatalosak. A rokonságon kívüli meghívottakat külön elhatározással sokszor rokonná fogadják (Putz, 1989). A vendégségbe a helyi értelmiséget is szokás meghívni. Ők addig maradhatnak, amíg kedvük tartja, de nem minősülnek lagzisnak. A lagzis minőségű meghívottak a három napig tartó szertartásokban is részt vesznek, s ajándékot is adnak.
A vendégeket a dorozsba, vagyis a vőlegény keresztfia hívja meg. Ha nincs keresztfia, akkor valaki más a rokonok közül. A dorozsbának legalább tizennégy évesnek kell lennie. Manga a vőlegény legény pajtásait jelöli a dorozsba kifejezéssel, s a vőfély szinonimájának tartja (Manga, 1940). Putz szerint azonban a hivatásosnak minősülő vőfély tiszte még nem alakult ki Kolonban. A hívogatás előtt a menyasszony a dorozsba kalapját rozmaringgal ékíti, s mellére és botjára virágokat aggat. Az ily módon feldíszített hívogató valóban a vőféllyel mutat párhuzamot.
A nyoszolyólányok a menyasszony keresztlányai, ám ha ilyenek nincsenek, akkor a tágabb rokonságból vagy a vőlegény rokonságából kerülnek ki.
A menyasszonyi ágy elkészítését Putz a szomszédos Menyhéről írja le, amelynek során hímzett huzatot húznak a dunnára és a párnákra, majd a függönyöket elhúzva kivilágítják a szobát, hogy a járókelők az utcáról benézve láthassák: a ház a lagzi hetébe lépett. Valószínűnek tartja, hogy Kolonban is létezett hasonló szokás.
A bérmakeresztanyák, a keresztanyák és a komaasszony viszi vasárnap az esküvői ételeket. Vasárnap este van a dunna kikérése, tréfás, párbeszédes dalok formájában. A dunna kikérése az elvi beleegyezés jele, s a kiadott dunna a vőlegény ágyát díszíti. A koloni lakodalom leírásakor ugyan szó szerint csak a dunna kikéréséről beszélnek, de a közben énekelt dalok szövegéből kiderül, hogy valójában a menyasszonyi ágy kikéréséről van szó (Putz, 1989). Manga ágyvitelt említ a közeli Zséréről (Manga, 1940). Bakó a gömöri, a nógrádi, a hevesi és a borsodi palócság etnikai vonásának tartja, hogy a menyasszonyi ágyat már az esküvő előtti estén elviszik, s ez eltér az általánostól, attól, hogy csak a lakodalom napján, az esküvő után viszik át a vőlegényes házhoz.
Az esküvő hétfő reggel kezdődik. Minthogy a hétfő a hét első napjaként a legszerencsésebb, általánosan elterjedt lakodalmi nap volt (Manga, 1942). A menyasszonyt hajnali három óra körül kezdik el öltöztetni. Az esküvőt nyolc-kilenc órakor tartják. Az esküvői menetben a vőlegény külön megy a dorozsbával és a cigány zenészekkel. A menyasszonyt a nyoszolyólányok kísérik. A cigány bandák a környező szlovák községekből szerződnek, ezért Putz szerint nem ismerik a hagyományos dalkincset. Egy-két dallamot ismernek, vagy csak aláfestik bizonytalan cigányos utánajátszással. A lakodalmi menetben indulófélét játszanak, amelyet a menet a lagzis dalaival el is nyom. A dalok szüneteiben közismert szlovák dalokat és slágereket játszanak. Tulajdonképpeni szerepük csak a táncnál van. Putz szerint igazából csak a lagzi tehetős voltát hivatottak mutatni, ám az „idegen slágeres és zagyva zene elfajítólag hat”. A szegényebb lagziban harmonikás vagy alkalmilag összeállt parasztbanda játszik különböző hangszereken (Putz, 1989). A hivatásos — többnyire cigány — zenészek más vegyes nemzetiségű régiókban is több faluba eljárnak muzsikálni, s több nemzetiség táncigényét kielégítik (Pávai, 1993). Így érthető, hogy a hagyományos dallamkincset nem jól ismerik, de mivel hívják őket, nyilvánvaló, hogy a falusiaknak igényük van zenei szolgáltatásukra. A kutatók javarészt fanyalogva fogadták a hivatásos zenészek térhódítását, akik fizetség fejében zenei szolgáltatást nyújtanak, mégpedig az újat, a modernebbet játsszák, s nem céljuk a hagyományőrzés. A lakodalmi szertartás énekeit a rokonság dalolni jól tudó menyecskéi éneklik, s egyúttal tanítják is a gyermekeknek, ekképp hagyományozva át a dalokat a következő nemzedékre. Vacsorakor a felszolgáló menyecskék tanítgatják a hagyományos dalokra a gyermekeket a szoba hátsó sarkában, hibáikat kijavítva, s ismételtetve őket (Putz, 1989).


<<előző 3. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969