2013. I-VI
 

A trianoni békeszerződés
Frideczky Frigyes

Az Osiris-zsebkönyvek sorozatban megjelentetett A trianoni békeszerződés című könyv első fejezetében Romsics Ignác felvázolja az Osztrák–Magyar Monarchiának, „a kontinens legnagyobb államá”-nak etnikai és vallási összetételét, közigazgatásának sokféleségét és a népcsoportok szellemi vezetőinek a nemzeti önállóságról, a kiválásról és a társulásokról szóló elképzeléseit. E hatalmas konglomerátum „szétrobbantásá”-val szemben az osztrák szociáldemokraták és keresztényszocialisták a birodalom demokratikus, nemzetiségi szövetségi állammá átalakítását képzelték el, svájci vagy észak-amerikai mintára. Ez az államszövetség tizenöt autonóm nemzetállamból állt volna.
Míg a magyarországi szerb, román és szlovák nemzetiségi vezetők 1895. évi kongresszusukon „teljes nyíltsággal hangsúlyozták, hogy »Magyarországnak nem lehet nemzeti állam jellege, mert… mint államnak jellegét azon népek összessége adja meg, amelyek az államot alkotják«, a magyar vezetők (Trefort Ágoston, Apponyi Albert, Bánffy Dezső stb.) pártkülönbség nélkül elvetették” az esetleges föderalizálás gondolatát. A magyar nagyhatalmi ábrándok a harmincmilliós magyarság Nagy-Magyarország impériumáról szóltak, a Balkán nagy részének ellenőrzése mellett. Még a mérsékelt követeléssel fellépő Mocsáry Lajost, Jászi Oszkárt, sőt Tisza Istvánt is hazaárulóként kezelték. A Monarchiát „évtizedek óta olyan belső, centrifugális erők bomlasztották, amelyeknek mozgatóereje a modern nacionalizmus volt”. Az 1907-re kialakuló brit–francia–orosz szövetségi rendszerrel szemben a Monarchia nem tudott hathatós szövetkezést létrehozni. Rendkívül rossz vélemény alakult ki Magyarországról: „Egész politikai életük korrupt és rothadt, és a magyar hegemónia épülete lassan, de biztosan összeomlóban van” — mondta Scotus Viator, alias Robert W. Seton-Watson. Björnstjerne Björnson Nobel-díjas norvég író pedig azt írta 1907. szeptember 17-én egy budapesti lapban: „Gyermekkorom óta szerettem és csodáltam a magyart, de később, amikor közelről láttam, … micsoda igazságtalanságot követnek el… a velük egy államközösségben élő népeken, meggyűlöltem a magyar sovinizmust. … Ez az igazságtalanság előbb-utóbb szerencsétlenségbe dönti Magyarországot.”
Az első világháborús hadicélok között határozott annexiós tervek is szerepeltek a németek részéről: a központi hatalmak közül a Magyar Királysághoz „tartozik majd” Bosznia-Hercegovia, esetleg Dalmácia is. Tisza István ezt „képtelen, sőt veszélyes” álomnak tartotta. IV. Károly — Tiszával egyetértve — már 1917 áprilisában „ígéretet tett” Szerbia függetlenségének helyreállítására, sőt arra is, hogy tengeri kijárathoz juttatja a szerbeket. A háború folyamán az elképzelések gyakran változtak, különösen az antanthatalmak részéről. Kezdetben még — kiegyensúlyozó tényezőként — célszerűnek tartották az Osztrák–Magyar Monarchia fennmaradását, de a Rajnától a Dnyeperig és a Fekete-tengerig, sőt Bakuig vagy akár Indiáig tervezett német hegemóniagondolat kipattanása után már szabad teret engedtek a nemzetiségek követeléseinek. Szerbia nem adta alább: erős délszláv államot akart valamennyi szerb, horvát és szlovén lakos bevonásával: a Maros–Tisza torkolattól Szabadkát, Baját és Baranyát is megszerezve a Dráva mentén a Mura torkolatáig, onnan pedig Leibnitzig, illetve Isztriáig. A szerbek úgy vélték, a Bácska és a Bánát mellett meg kell kapniuk Dalmáciát, Bosznia-Hercegoviát, Szlavóniát és a Szerémséget is. Románia 1916 augusztusában átállt az antant oldalára, s hadserege már augusztus 27-én betört Erdélybe. Nekik az egész Tiszántúl kellett Debrecentől Szegedig, továbbá a Bánság és Bukovina a Prut folyóig. Eközben a lengyelek nemzetük egységéért és függetlenségéért harcoltak, részben az oroszok, részben az osztrákok ellen. Paderewski zongoraművész-politikus már 1916 és 1917 fordulóján elnyerte Wilson amerikai elnök támogatását.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969