2013. I-VI
 

Beszélgetés egy orosz antikommunistával
Gereben Ágnes


– Moszkva, az 1960-as évek első fele. Újra egy liberálisabb kurzus reménye, mint alig egy évtizeddel azelőtt, Sztálin halála után.
– Csak 1964 októberéig tartott.
– Hruscsov leváltásáig.
– Igen, a „kis októberi forradalom”-ig. Addig nemigen működött demokratikus – vagy ahogy később neveztük, disszidens – mozgalom. Nyilván azért, mert sok minden megjelenhetett a sajtóban. A levegőben volt a felszabadultság érzése.
– Hruscsov leváltásának a jelentőségét azonnal megértették?
– Mindenki pontosan megértette.
– A pártnómenklatúra, amennyire megítélhető, hatalmas megkönnyebbüléssel fogadta, hogy a túlságosan önjáróvá váló, kiszámíthatatlan Hruscsov – a kukoricatermesztés idétlen apoteózisa, az ENSZ-beli cipőlevétel és más nemzetközi botrányok, de legfőképp az államigazgatás kádercserékkel járó szüntelen átszervezései – helyett visszatér a már ismert komótos, represszív hatalomgyakorlás. Ez pedig, az illojalitás minden lehetséges megnyilvánulásával szembeni megtorlás révén, a másik oldalon megteremti a lojalitás jutalmát: a lakáskiutalással, élelmiszer-ellátással, gépkocsihasználattal, szanatóriumi beutalóval jutalmazott apparátus nyugalmát.13
– Az értelmiség, legalábbis az én környezetemben, tudta, hogy Hruscsov leváltásával vége a hivatalos desztalinizálásnak.
– A megjelent folyóiratok és könyvek alapján úgy látszik, mintha eltelt volna két-három év, mire az emberek rájöttek arra, hogy vége a liberalizmusnak érzett gyeplőengedésnek. Vagy csak az 1960-as években még nagyon hosszú nyomdai átfutás miatt van így? Tény, hogy például a „nagy terror” alatt kivégzett, majd a sztálini tömeggyilkosságok felülvizsgálata során rehabilitált Iszaak Babel művei 1966-ban még két különböző kiadásban is megjelenhettek. Aztán majdnem negyedszázadig ilyesmiről szó sem lehetett.
– A Hruscsov-korszak szellemi hatása valóban eltartott még egy-két évig. De az már 1964 októberében világossá vált, hogy az ő leváltása politikai összeesküvés következménye volt. Brezsnyevet senki sem ismerte. Nem is ismerhettük, mert 1964-ben még jelentéktelen alak volt. Éppen ezért minden tényleges erőt képviselő politikai csoport számára elfogadható kompromisszumnak látszott.
– Hruscsovot sokan sajnálták.
– De nem azért, mert népszerű figura vagy elfogadható perspektíva volt. Akkoriban már mindenkinek elege lett handabandázásaiból, végeérhetetlen szónoklataiból, a modern művészetek elleni kirohanásaiból meg az ön által is említett kukoricamániájából. A hatalomátvétel pusztán azért okozott sokkot, mert nyilvánvalóan palotaforradalom következménye volt, s egymagában megmutatta, miféle rendszer ez.
– Oroszországban a reformoknak még az elkezdéséhez is csaknem egy évtized kell, a visszarendeződés ellenben csodálatra méltó gyorsasággal lezajlik. Érdekes, hogy egy ilyen hatalmas, lassú, bürokratikus mechanizmusban alig egy évvel Hruscsov megbuktatása után már gőzerővel működött az értelmiség elleni megtorlások gépezete.
– Nem egészen egy évvel később letartóztatták Szinyavszkijt és Danyielt, mert külföldön megjelentették néhány elbeszélésüket. 14
– Erről mi Magyarországon csak annyit tudtunk, hogy a két író Abram Terc, illetve Nyikolaj Arzsak néven cenzúraengedély nélkül külföldön publikálta néhány ironikus elbeszélését. 1965. szeptember 12-én letartóztatták őket, s 1966 januárjában országos sajtókampányt indítottak ellenük. A két háborút járt veteránt „az elvtelenség mérgező magjának terjesztésé”-vel, „az élet sötét problémái iránti beteges érdeklődés”-sel, „a szovjet rendszer iránti gyűlölet”-tel, annak „aljas kigúnyolásá”-val vádolták. A központi lapok azt írták: a két író, ahelyett hogy „művészi formában feltárta volna a kommunizmus nagy eszméit”, „cinikusan rágalmaz, befeketíti” a szovjet életet, amely pedig „mágnesként vonzza Afrika, Ázsia, Latin-Amerika és általában az egész világ” népeit.15
Szinyavszkijt és Danyielt 1966. február 10-én bíróság elé állították, s négynapos tárgyalást követően a büntető törvénykönyv 70. paragrafusa alapján szovjetellenes tevékenység miatt öt, illetve hét év lágerben letöltendő kényszermunkára ítélték őket. A per egyszer s mindenkorra megosztotta a terror tombolásának emlékét még zsigereiben őrző szovjet írótársadalmat. A hatalom késztetésére a tárgyaláson Zoja Kedrina és más írószövetségi tagok is felszólaltak a vád képviseletében. Kedrina „közönséges fasizmus”-nak minősítette a két írónak a szovjet életről írt szatirikus műveit. A sajtóban „szégyentelen kétszínűség”-gel vádolt, már-már trágár szavakkal mocskolt írókra a per után rendezett pártkongresszuson az 1965. évi irodalmi Nobel-díj díjazottja, Mihail Solohov egyenesen halált követelt. A másik oldalon viszont hatvankét író a szovjet életet irányító kommunista párt kongresszusához fordult a két elítélt érdekében. Külföldön pedig a baloldali értelmiségiek is tucatszám tiltakoztak Szinyavszkijék elítélése ellen a szovjet vezetőhöz, többek között Jekatyerina Furceva kulturális miniszterhez írt levelekben.
– Mindez csak újabb „bekeményítés”-t váltott ki a hatalomból – megindult a lavina. Elvitték azokat is, akik az ő perük ellen tiltakoztak, s öt-hat év lágert kaptak. Alekszandr Ginzburgot például öt évre ítélték a Fehér könyv miatt. Elkezdődtek a decemberi tüntetések a Vörös téren, a szovjet alkotmány napján. Az elsőt éppen Szinyavszkij és Danyiel melletti kiállásként szervezték.
– Még nem találkoztam olyan orosz ellenzékivel, aki ne a Szinyavszkij–Danyiel-pert jelölte volna meg mint élete politikai és szellemi fordulópontját.
– Mert az volt. Igazi fordulópont. A Hruscsov hatalomra kerülése utáni amnesztiát meg az azt követő néhány hetet nem számítva szünet nélkül folytak a letartóztatások. De ne felejtse el, hogy a Hruscsov-korszakban is rendeztek koncepciós pereket.
– Hogyne. A mostanában nyilvánosságra kerülő dokumentumokból és a memoárirodalomból meglepő kép rajzolódik ki például arról, hogy az 1917 után több szakaszban kivéreztetett ortodox egyház életének éppen a Hruscsov-korszak volt az egyik legnehezebb időszaka. Templombezárásokkal, papok letartóztatásával. De más egyházak történetében sem találni nyomát a desztalinizálási értelmiségi eufóriának. A két és fél milliós zsidóságot, amelynek tagjai igazán fellélegezhettek a Sztálin halálát követően megjelenő, a zsidó orvosok letartóztatását elítélő Pravda-cikk után, már 1956-tól elérték „a cionizmus elleni kampány” újabb hullámai: zsinagógabezárások, a Gulagra küldött cionisták.16
– Ne feledkezzen meg a baloldalról sem! A Hruscsov-korszakban zajlott az újmarxisták elleni eljárás. S ott volt a leningrádi Kolokol-csoport ügye. A tagok a XIX. századi szabad orosz nyomda hagyományait próbálták feleleveníteni: a Kolokol (Harang) volt az egyik első orosz politikai emigráns, Alekszandr Herzen által Londonban kiadott lap, a szabad orosz szó letéteményese.
– Ezek a szervezkedések azért nem keltettek nagyobb visszhangot, mert a hruscsovi „olvadás” hátterében marginális ügyeknek látszottak?
– Inkább mert marginális embereket érintettek. S a lapok is hallgattak róluk, a negatív kampányt, a lejáratósdit nem terjesztették ki rájuk. Ezzel szemben Szinyavszkij mégiscsak ismert író volt, s ami döntő, a sajtó rengeteget írt a peréről. A Sztálin-korszakban meggyökeresedett gyűlöletkampánynak a része volt a „vox populi” módszere.
– Vagyis az írókat műveik olvasása nélkül fröcsögve elítélő „olvasói levelek” műfaja.
– Igen. Az orwelli „gyűlölet-ötperc” jegyében teremtett módszert az 1930-as évek nagy politikai pereinek sajtóvisszhangjában alkalmazták először. A nép egyszerű gyermekei, de neves írók is útszéli hangon ítélték el a Szovjetunió nem régi vezetőit, Sztálin ellenlábasait.


<<előző 4. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969