Olivier Roy, a globális iszlámmal foglalkozó francia szakíró úgy jellemezte a „neofundamentalizmus”-t (amely erőszakos és erőszakmentes egyaránt lehet), mint a nyugati országokban élő muzulmánok részéről megnyilvánuló reakciót, amely egyrészt a saját családjuk és hátterük, másrész a befogadó társadalmak ellen irányul. Szerinte ezek a muzulmánok már feladták „régi hazájuk” ételeit, zenéjét és szokásait, de még mindig visszataszítónak érzik „új hazájuk” ethoszát és értékeit. Mindkettőtől elidegenedve bűvkörébe kerülnek az iszlám hit egyszerű, elektronikusan terjesztett változatának, amely alkalmas arra, hogy bármelyik kultúra képviselőinek körében propagálják, a fehér bőrű európaiakat is beleértve.
Az iszlám egy másik francia szakértője, Antoine Sfeir a nemek közötti viszonyt tekinti fontos tényezőnek a második generációs európai muzulmánok újraiszlamizálódásában. Mivel a fiatal muzulmán nők általában jobban alkalmazkodnak a befogadó társadalomhoz (például rendszerint jobb tanulmányi eredményeket érnek el), felborul a régi keletű patriarkális rend, s a fiatal férfiakban erős késztetés ébred a régi rend helyreállítására.
A brit szakértők szerint az elidegenedett muzulmán fiatalok sok esetben egymást ösztökélik a szélsőségesség felé vezető úton. Az etnikai származásuk, vallásuk vagy bűnözői tevékenységük révén egymással kapcsolatba kerülő fiatalokban közös érdeklődés fejlődhet ki a világ összes muzulmánjainak szenvedései iránt. A honlapok és a műholdas tévécsatornák képanyaggal és gyújtó hatású retorikával szolgálnak olyan helyekről, ahol a muzulmánok nem muzulmánok ellen küzdenek. Régebben a cse-csenföldi háború játszott kitüntetett szerepet ebben, mostanság pedig Irak.
Miközben egy kezdő szélsőséges csoport egyre megszállottabbá válik, s a gyengébb tagjai leszakadnak róla, a kemény mag gyakran visszahúzódik a mecsetekből. Roy szerint az európai iszlám egyik fő jelenlegi tendenciája, hogy a militánsok tömegesen visszahúzódnak a megfigyelés alatt álló mecsetekből. Ez még megfoghatatlanabbá teszi a szélsőségeseket, ugyanakkor növeli az internet befolyását. Manapság már jórészt az internet helyettesíti Afganisztánt a kiképzésben és a militáns muzulmánok ösztönzésében, véli Stephen Ulph, az egyik amerikai agytröszt, a Jamestown Alapítvány munkatársa. Szerinte még az al-Kaida halott harcosai is feltámadnak az internetnek köszönhetően. Az egyik tavaly megszűnt honlapon (amelynek számos utánzója akadt időközben) hozzáférhető volt mindaz, amit az al-Kaida egy nem sokkal azelőtt megölt harcosa írt különféle témákról, a testedzéstől a gerillataktikáig.
A fiatal muzulmánok szélsőséges csoportjai gyakran messzire eljutnak az erőszakos szent háború útján, még mielőtt bárki olyannal összeakadnának, akinek terrorista szakértelme van. Némelyek sosem találnak rá az általuk keresett kapcsolatra, így a saját eszközeikre hagyatkoznak, s ez csak ritkán jár halálos következményekkel rajtuk kívül. Az efféle amatőrségre szolgált példával az a hollandiai Eindhovenben élő két marokkói férfi, név szerint Ahmed el-Bakiouli és Khalid el-Hassnaoui, aki 2001 decemberében Afganisztánba próbált eljutni abban a reményben, hogy majd amerikaiak ellen harcolhat. Mivel ez nem sikerült, Kasmírba mentek, ahol az indiai biztonsági erők hamarosan végeztek velük. Nagy-Britanniában 2001 óta több olyan terrorista összeesküvést fedtek fel, amelyre szembeszökő hozzá nem értés volt jellemző.
A dolog természetesen sokkal veszélyesebbé válik, ha az elszánt radikálisok a csecsenföldi és a boszniai háború, netán az afganisztáni kiképzőtáborok veteránjaival kerülnek kapcsolatba. Ehhez csak annyit, hogy Afganisztánban feltehetőleg több száz brit állampolgár részesült terroristakiképzésben. E veteránok vagy maguk is értenek a terrortámadások megtervezéséhez, vagy fel tudnak kutatni olyasvalakit, aki ért hozzá, s a kezdő csoportok reménytelen vállalkozásai az efféle jártas személyek befolyására válnak halálossá. Sokszor a véletlenen múlik ennek a bekövetkezése. Vegyük például az egyiptomi Mohammed Atta és ama „hamburgi sejt” többi tagjának esetét, akik a 2001. szeptember 11-én elkövetett merényleteket készítették elő! E fiatalembereket akkor vonták be a nagyszabású terrortámadás végrehajtásába, amikor összeakadtak valakivel, aki összeismertette őket először az al-Kaida egyik németországi aktivistájával, azután pedig a terrorakció afganisztáni kitervelőivel. Ha ez nem következik be, akkor a hamburgi csoport talán Csecsenföldön végezte volna ágyútöltelékként.
A saját indíttatású toborzás és a radikalizálódás fejfájást okoz a biztonsági szolgálatoknak, amelyek nemigen tudnak beépülni az erős kohéziójú, kezdetben külföldi segítség nélkül tevékenykedő, helyi csoportokba. A holland hírszerző szolgálatok mindazonáltal úgy vélik, hogy sikerült azonosítaniuk három olyan embercsoportot, amelyeknek képviselőiből a jelenlegi és a leendő terroristák kikerülnek. E három csoportot a nemrég érkezettek, a bevándorló közösségek második nemzedékének tagjai és a muzulmán hitre áttértek alkotják.
Az újonnan érkezettek gyakran tevékeny részesei – és néhány esetben főszereplői – korábbi hazájuk elmérgesedett ideológiai vagy etnikai konfliktusainak. A vérzivataros algériai belső ellentétek – amelyeknek keretében a világi katonai rezsim küzdött a fegyveres muzulmán lázadók ellen – átcsaptak Franciaországra a kilencvenes években, s a párizsi metró ellen intézett bombatámadásokban érték el európai tetőpontjukat. (Ezeknek a muzulmán szélsőségeseknek egy része Londonban lelt menedékre, s ez Franciaország nemtetszését váltotta ki.) A Nagy-Britanniába legutóbb érkezett muzulmán bevándorlók közül sokan mélyen belebonyolódtak Dél-Ázsia belső konfliktusaiba, többek között a muzulmán világot megosztó olyan ellentétekbe, amelyek szembeállítják az iszlámnak a pakisztániak többsége által követett bareli válfaját a nála nagyobb mérvű ideológiai tisztaságra törekvő devbandi irányzattal, amelyből a tálibok mozgalma is ered.