2013. I-VI
 



A szefárd zsidóság történelmi múltjáról
Ha a zsidóság európai története került szóba, többnyire az askenázikra — a német és a középkorban Kelet-Európába kivándorolt zsidóságra — gondolnak. Kevés figyelem irányul az európai zsidóság másik nagy csoportjára, a szefárdokra.
tovább


Forródrót a mennybe?
Miért imádnak az emberek isteneket? Eddig a kultúrakutatók töprengtek e kérdésen. Most agykutatók csatlakoztak hozzájuk, akik az agysejtek szövedékében nyomoznak a vallás eredete után. Egy bizonyos agyterületről ugyanis Vilayanur Ramachandran azt gyanítja, hogy Isten ott trónol.
tovább


Értelmiség változó szerepkörben
A XVIII. században, amikor a világ még franciául gondolkodott, filozófusoknak nevezték azokat, akik napjainkban értelmiségieknek számítanak. D’Alembert az idevágó cikkében és Diderot az általa szerkesztett nagy francia enciklopédiában még azt feltételezte, hogy a filozófusoknak el kell vonulniuk a világ zajától, hogy elmélyülten és nyugodtan gondolkodhassanak, ám nem szabad száműzetésnek tekinteniük a világban elfoglalt helyüket. A filozófusokat a többi emberrel szemben az önreflexió képessége tünteti ki; ez azt jelenti, hogy képesek az emberi cselekedetek okainak elemzésére. A filozófusnak valamennyi embertársához hasonlóan „meg kell találnia az útját az éjszakában, de előtte világító fáklya halad”.
tovább


Szabályozandó véleménypiac?
Richard Posner chicagói bíró és mellesleg az ottani egyetem tanára a gazdasági racionalitás legtávolabbra tekintő képviselői közé tartozik. Három évtizeddel ezelőtt kitalálta a „jog közgazdaságtana” elnevezésű interdiszciplináris kutatási ágat. Szerinte a jogi ítéleteknek nemcsak felmérhető a gazdasági kihatása, hanem az ítélethozatalt is erre kellene alapozniuk a jogászoknak.
tovább


Új felismerések az ikerkutatásban
A környezet formálja a jellemet, vagy minden a génektől függ? Müncheni kutatók legújabb ikertanulmánya érdekes eredményekkel szolgált erre vonatkozóan. Egyik példaként Korinnát és Ingét említik, akik hatvankilenc évvel ezelőtt egypetéjű ikerként jöttek a világra. Jelenleg a szemüveges Inge sima arcát hófehér bubifrizura keretezi, míg a szemüveget nem viselő Korinna arcát mély ráncok szeldelik, s hennavörösre színezett haja kócosan hull a homlokába. A két ikertestvér leginkább mégis a jellemvonásaiban különbözik. A másodszülött Inge a szülővárosában él egy nyugodt környéken található családi házban. A szülei már gyermekkorában előmozdították művészi képességeinek kibontakozását, s végül is textiltervező lett. Férjhez menése után feladta szakmai pályafutását, négy gyermeket hozott a világra, s a festészet iránt kezdett érdeklődni. A háza telis-teli van a képeivel, amelyekből barátainak és ismerőseinek is szívesen ajándékoz. Örömmel emlékezik vissza a nővérével, Korinnával közösen eltöltött gyermekkorra: „Szép volt, sosem éreztük magunkat egyedül, hiszen mindig ott volt a másik.”
tovább


Kiből válik lángész?
A pszichológusok között nincs egyetértés a tekintetben, hogy a lángész öröklött vagy szerzett tulajdonság-e. Eddig még senki sem bizonyult eléggé okosnak e kérdés eldöntéséhez. Thomas Edisontól származik az a híres mondás, hogy a géniusz teljesítménye 1% inspirációból és 99% perspirációból, azaz 1% ihletből és 99% verejtékes munkából származik. A zseniket és a csodagyerekeket tanulmányozó kutatók kézzelfoghatóbb tényezők hozzájárulásairól vitáznak — a genetikáról, az élettani vonatkozásokról, valamint a gyakorlással töltött órákról. A többségük úgy véli, hogy a géniuszoknak különleges génjeik vannak. Jóformán senki sem állítja, hogy a csodagyerekek teljesítményét bárki elérheti, aki eléggé keményen hajlandó próbálkozni. A kivételek közé tartozik Anders Ericsson, a Floridai Állami Egyetemen doklgozó pszichológus, aki szerint tíz évi céltudatos gyakorlással bárkinek képesnek kell lennie a csodagyerekek szintjének elérésére. Ezzel az elgondolással szemben intuitív ellenvetésnek minősül a „Mozart-érv”, ahogyan azt Brian Butterworth, a londoni University College idegtudományi szakértője szokta emlegetni, aki sok éven át tanulmányozta a matematika pszichológiai vonatkozásait. Ezen érv szerint nem válhat bárkiből Mozart pusztán kemény munka révén, holott — mint ismeretes — végül is Mozart is kemény munka árán vált azzá, ami lett.
tovább


Öregedés és élethossz
Minden forradalom akkor érkezik fordulóponthoz, amikor kimerülnek megújulásának lehetőségei. A történelem azt bizonyítja, hogy e ponton általában kényes szakaszba lépnek a forradalmak: nagy nézeteltérések mutatkoznak a tekintetben, hogy milyen irányba kell haladni tovább, s emiatt hiányzik a kellő egyetértés, holott voltaképpen határozott cselekvésre lenne szükség. Ez jellemző a hosszú életet illeto forradalomra is. Azt tudjuk, meddig jutottunk, de nem világos, merre akarunk haladni. Forradalmi módon elértünk sikereket — nem kis részben meg tudjuk akadályozni például, hogy korai halál semmisítse meg az életet —, de még nem indultunk el igazán új partok felé. Fordulóponthoz érkeztünk, s az elkövetkező években meghozott döntéseknek messzemenő következményei lesznek a társadalom jövőjére nézve.
tovább


A felvilágosodás háborúja
Gerhard Schröder német szövetségi kancellár — Jacques Chirak francia államfőhöz hasonlóan — filozófusokat és írókat fogadott az afganisztáni bombázások kezdete után, hogy meghallgassa véleményüket a terrorizmus elleni háborúról. Bernard-Henri Lévy a meghívottak közé tartozott. Az ötvenhárom esztendős francia filozófus elszánt szószólója a beavatkozási kötelezettségnek, a humanitás nevében végrehajtott katonai akciónak.
tovább


Az új Róma és az új barbárok
Az Egyesült Államok valószínűleg hosszú ideig a világ vezető hatalma marad. Ez olyan kihívásokkal jár, amelyekkel nem ajánlatos egyedül szembenéznie, véli Joseph Nye, a Harvard Egyetem Kennedyről elnevezett kormányzati iskolájának dékánja, Az amerikai hatalom paradoxona: miért nem képes egyedül eljárni a világ egyetlen szuperhatalma? című könyv szerzője.
tovább


Rejtélyek a Kalevala körül
A Kalevala, a furfangos félistenekről, az északi népek létrejöttéről és a csodatévő szampóról szóló, versbe szedett mitikus eposz a világirodalom legrejtélyesebb művei közé tartozik. Nemcsak a keletkezését, hanem befogadástörténetét és hatását is mindmáig titkok övezik.
tovább


Marshall McLuhan aforisztikus médiaelméletéről
Mindenki emlegeti a „globális falu”-t, de kevesen emlékeznek meg e fogalom atyjáról, Marshall McLuhanról. Az 1980. december 31-én elhunyt McLuhan a múlt század hatvanas és hetvenes éveiben épp annyira ünnepelt, mint amennyire vitatott médiateoretikus volt. Szerteágazó elgondolásai megtermékenyíthetik a média fejlődése körül forgó vitát.
tovább


Öregedés és gének
Megvalósíthatóvá válik egyszer majd az a kívánság, hogy az örökítőanyagba (DNS-be) való beavatkozás, azaz egyfajta öregség elleni génterápia révén tetszés szerint meghosszabbítsuk az emberi életet? Az emberi génkészlet megfejtése nyomán mindenesetre egyik-másik euforikus kommentár járható útnak tüntette fel ezt a lehetőséget. Tekintsünk bár el attól a kérdéstől, hogy mennyiben kívánatos egy ilyesfajta óhaj, továbbra is vita tárgya: miképpen festene egy efféle technológiai megoldás? Arról nem is szólva, hogy fennáll a félresikerülés veszélye. Az örökítőanyag manipulálása ugyanis csak ritkán eredményez egyetlen hatást, sokkal gyakoribb, hogy hatások egész sorozatát váltja ki. Hosszabb távon azonban mégis kifizetődőnek ígérkezik a kísérletezés, mert ezáltal jobban megérthetjük számos betegség mechanizmusát.
tovább


Darwin tévúton járt?
A darwinizmus ideje lejárt. Ezt jelentette be Irving Kristol nemrég Washingtonban egy összejövetelen. A neokonzervativizmus vezéralakja szerint a darwini evolúciót „már nem fogadja el oly könnyen számos biológus”. Miért? Kristol szerint azért nem, mert mindazok, akik kételkednek a darwini tanításokban, újra „a tervezés régi keletű érvére” összpontosítják érdeklődésüket. Ez azt jelenti, hogy az élet a maga megannyi nyilvánvalóan rendezett bonyolultságával nem érthető meg a véletlenszerű mutációk és a túlélésért folytatott küzdelem fogalmai révén. Végső soron tervezőnek kell lennie. Így azután számukra Darwin a háttérbe szorul, s a színen ismét Isten jelenik meg.
tovább


A bölcs Natan
Jeruzsálem alpolgármesterét, Natan Saranszkijt az amerikai kormány bizalmi emberének és George W. Bush elnök tanácsadójának tekintik. Ő is felelősséggel tartozik az Izrael által érvényesített kemény irányvonalért, s kevés részvétet mutat a palesztinok iránt, ami meglepő egy olyan embertől, aki hat évet töltött a gulág börtöntáboraiban. Hős és fontoskodó alak, szent és sarlatán, hajdani másként gondolkodó, az emberi jogok elárulója és békepróféta, akiben az utolsó remény testesül meg a Közel-Keleten. Az elmúlt hónapokban mindezt ráaggatták Saranszkijra, s annyi bizonyos, hogy senki másnak sem annyira eltérő a megítélése, mint az övé. „Nem szabad lebecsülni ezt azt embert és az általa játszott szerepet. Saranszkij igen okos, s ragyogó stratégiai elgondolásai vannak” — vélekedik róla Uri Dan titkosszolgálati szakértő, Ariel Saron miniszterelnök bizalmasa.
tovább


Virtuóz a vártán
A zongoravirtuóz Tony DeBlois autista, vak és szellemi fogyatékos, ennek ellenére fejből tud nyolcezer zeneszámot. A zene kedvéért még az emberektől való félelmét is legyűrte. A kutatók azt gyanítják, hogy az ilyen tehetség a bal agyfélteke károsodása nyomán áll elő. Mielőtt az ünnepelt huszonnyolc esztendős művész kicsoszog a színpadra, az anyjának előbb még meg kell kötnie a cipőfűzőjét. „Tony ezzel sosem fog megbirkózni, de azért fejlődik, nemrég csatolta be az övét először önállóan” — közli Janice DeBlois. Tíz ujj egyszerűen túl sok DeBlois számára, de amint odaül a zongorához, az addig makacskodó ujjai megtáltosodnak: fürgén szaladnak jobbra és balra a billentyűkön, dübörgő akkordokat csalnak elő a húrokból.
tovább


Joachim Ritter, a meghasonlás filozófusa
Joachim Ritter, aki 1974-ben hunyt el, 2003. április 3-án lett volna százéves. Ha eltekintünk az Ernst Cassirer keze alatt huszonkét éves korában Cusanusról írott disszertációjától és habilitációs monográfiájától, amely Szent Ágoston eszmevilágát (mundus intelligibilis) taglalta, akkor a hagyatéka tucatnyi dolgozatból áll, amelyeknek többsége Arisztotelésszel és Hegellel foglalkozik. A két legfontosabb közülük a Suhrkamp kiadó zsebkönyvsorozatában is megjelent, s az egyik nem más, mint a számos nyelvre lefordított Hegel és a francia forradalom című kisebb terjedelmű munka. Ritter neve ezenkívül első A filozófia történelmi szótára című kiadvány szerkesztőinek névsorában, amihez csak annyit, hogy e kézikönyvsorozat jövőre fejeződik be a tizennegyedik kötettel, s időközben világszerte pótolhatatlan segédeszközévé vált a filozófiai munkának. Ez a „szótár” azon hermeneutikai felismerésen alapszik, hogy megértésünk közege, vagyis fogalmiságunk lényegében történelmi jellegű, úgyhogy bárminemű történelmietlen filozófiai rendszerezés naivnak bizonyul, s a „vélemények” bárminemű „pusztán történelmi” számbavétele afilozófiainak minősül. A szótár egytől egyig hozzáértő kutatók — többek között Ritter — tollából származó szócikkei a filozófia tárgyát mutatják be keletkezésében és mozgásában. E szótár a Diltheytől és Heideggertől kiinduló hermeneutikai iskola feltehetőleg maradandó értékeit fogja reprezentálni akkor, amikor a filozófiai szakirodalom művelőinek érdeklődése már más irányba fordul, s ha a filozófusok elmulasztják majd forgatni e szótárt, akkor bárminemű új kezdeményezésük azzal a veszéllyel jár, hogy ismét fel akarják találni a kereket.
tovább


Szentségtelen szövetség
A génmanipuláló technológia kockázatos. Sokkal súlyosabb katasztrófákat eredményezhet, mint az atomerőművek meghibásodása. Minthogy „a gének korlátlanul képesek szaporodni, terjedni és rekombinálódni”, az emberiség kipusztulásával fenyeget, ha olyan génsebészetileg létrehozott mikroorganizmus szabadul el, amely halálos betegséget idéz elő. Ennek az ijesztő technológiának a szószólói nem látják be munkájuk veszélyes természetét, arról nem is szólva, hogy felsejlik mögöttük a génmanipuláló technológia fejlesztését szorgalmazó nagyvállalatok ellenállhatatlan ereje.
tovább


A rinocéroszok évada
A Martin Walser Egy kritikus halála című regénye által keltett felzúdulás igazolni látszik: a kulturális rovatokban közreadott viták csupán egy szűkebb elit konjunktúraszerű színjátékai, amelyek rövidesen lecsengenek. De amint az a Dreyfus-ügy a XIX. század végén bizonyította, az ilyen polémiák indikátorai lehetnek a modern társadalom kritikai és morális közérzetének (mindehhez csak annyit, hogy a Dreyfus-ügy kapcsán merült fel először az entellektüel fogalma). A tárcarovatban kiélezett formában felbukkanó polémiák sokszor tárnak fel tabukat, s fontos témák kapcsán tisztázzák az álláspontokat.
tovább


Korunk hőse: Władysław Bartoszewski
Władysław Bartoszewski katolikus lengyel hazafi híd Kelet és Nyugat, Lengyelország és Németország, Ausztria és Izrael, keresztények és zsidók között. Két diktatúra idején volt az ellenállás rettenthetetlen harcosa, emellett kiemelkedő történész és publicista, a lengyel ellenállásnak és szeretett városának, Varsónak a krónikása, számtalan lengyel zsidó megmentője, aki kiérdemelte a Népek Igaza kitüntetést Izraeltől. A sort még folytathatnánk. Bartoszewski igen hamar és nagyban hozzájárult a Németországgal való kibéküléshez. Évtizedek óta kiáll eszményei mellett előadásai és felolvasásai alkalmával. Élettapasztalatai révén sok olyan embert meg tudott győzni ügyének helyességéről és igaz voltáról, aki meghallgatta előadásait Németországban, Ausztriában, Angliában vagy Lengyelországban. A nyolcvanadik születésnapja alkalmából kiadott emlékkönyv az Igazság és kibékülés címet viseli.
tovább


A menekültek és a menedékjog
A Nyugat újabb iraki háborúra készül [Ez azóta be is következett. — A szerk.], így még több menekültre lehet számítani. Vajon a jelenleg érvényesített menekültügyi politika nyújtja a legjobb módot a menekültek megsegítésére? Aligha. Az eszményi olyan útlevél lenne, amely átjárhatóvá teszi a határokat vízumkérvényezés és az idegen nagykövetségeken végigszenvedett megalázó huzakodás nélkül. Így új életet lehetne kezdeni egy olyan társadalomban, amely állásokkal és lehetőségekkel szolgál, s biztonságot nyújt a bűnözéssel és a polgárháborús atrocitásokkal szemben. A menekülő család állandó otthonra találhat, szabadon tanulhat, s a családfő valószínűleg szociális juttatásokra is számíthat, ha elveszti az állását vagy más okból rászorul. Ez vár rá, ha sikerrel kér menedéket a világ valamelyik gazdag országában. Nem csoda, hogy az egykor a sebezhetők védelmére létrehívott rendszer nagy csáberő világszerte mintegy százhúsz olyan ország frusztrált lakói számára, ahol a kormányzat csapnivaló, s vajmi kevés lehetőség kínálkozik.
tovább


Az olvasási kultúra kettőssége az Európai Unióban
Az Európa-barométer felmérése szerint az európaiak sok mindenben különböznek egymástól. Sehol másutt nem mutatkozik olyan éles különbség, mint az olvasáshoz való viszonyban. E tekintetben az Európai Unió Északra és Délre oszlik. Északon az emberek többsége, míg Délen a kisebbsége olvas. Az EU átlagában a megkérdezettek 42,1%-a nyilatkozott úgy, hogy tavaly egyetlen könyvet sem olvasott a szakmai kiadványokon kívül. Míg a görögök és a spanyolok fele, az északi országok (Svédország, Finnország és Nagy-Britannia) lakosainak az egyharmada fosztja meg magát a szabadon választott olvasmánytól. A megkérdezett EU-polgároknak csaknem a fele állította, hogy többé-kevésbé naponta olvas újságot. A finneknek és a svédeknek háromnegyede, a németeknek és a luxemburgiaknak pedig több mint a 60%-a vallotta magáról ugyanezt.
tovább


Ann Coulter, az ijesztő csoda
Az Egyesült Államoknak megvan a fülsértő kórusa szenzációhajhász médiaszemélyiségekből és hangoskodó jobboldali kommentátorokból, mégis vitán felül Ann Coulter a sztár. Kétségtelenül megnyerőbb a többieknél, vitathatatlanul a legnagyobb egyéniség, s egyúttal a konzervatívok kedvence, míg a baloldaliak számára a leggyűlöltebb figura. Ehhez csak annyit, hogy az általam megvetett liberálisok között akadnak olyanok, akiket vehemens kirohanásai hallatán valósággal lenyűgöz a félelemmel vegyes bámulat. Bárhogyan van is, Coulter sok amerikai véleményének ad hangot.
tovább


Európa megújulása
Mi, francia és német filozófusok szükségesnek és sürgetőnek tartjuk, hogy közösen emeljük fel szavunkat mindazon viták ellenére, amelyek a múltban szembeállítottak bennünket. Az általam írt bevezetés utáni szöveg Jürgen Habermas tollából származik, amint azt bárki könnyen felismerheti. Jómagam személyes okokból nem vállalkoztam saját esszé megírására, bár szívesen megtettem volna. Mindazonáltal én voltam az, aki a névleges társszerzőséget Habermasnak javasoltam.
tovább


Fordulat áll be a nemzedékek viszonyában?
A Viszlát, Lenin! című játékfilm szenzációs sikere a fiataloknak az idősebbek iránti növekvő rokonszenvéről tanúskodik. Rakéta emelkedik Berlin egére, a fedélzetén egy halott édesanya hamvaival, az űrkikötő pedig nem más, mint egy lakótelepi bérház lapos teteje. Az emberen erőt vesz az érzés: Istenem, mennyire megható! Ezzel ér véget Wolfgang Becker Viszlát, Lenin! című filmjében a hajdani NDK elparentálása. Fel a magasba, hogy békében körözzön a feledés űrében, súlytalanul és távolian.
tovább


Számadás a hispanisztika útjáról
Az egyetemi szaktárgyak tartós fennmaradását, netán öröklétét a közhiedelemmel ellentétben semmi sem garantálja és nem is garantálhatja. „Ami egyszer elkezdődött, az egyszer meg is szűnhet” — mondogatta Niklas Luhmann, aki páratlan tehetséggel zökkentette ki a kerékvágásból kollégáit aforizmaszerűen megfogalmazott közhelyekkel. Amint azt a kissé „száraz” Erich Auerbach egyszer megfogalmazta, „a német romantika fáján termett filológiai tárgyak” immár számos, többnyire eredményekben bővelkedő évtizedet tudhatnak maguk mögött, olyan nyugdíjasokhoz hasonlóan, akiknek az orcája egyre rózsásabbá válik, miközben a majdani halálukról beszélnek. Amiképpen a rózsás arcú nyugdíjasokat sem menti meg szerencsés természetük örök időkre a koleszterin és a bor túlzott élvezetének hatásától, akként az is megeshet, hogy a XXI. század elejének filológiai tudományai és az irodalomtudomány bizonyos szakágai „jobblétre szenderülnek”.
tovább


Arnold Gehlen születésének centenáriumára
Arnold Gehlen (1904. január 29. — 1976. január 30.) a XX. század legjelentősebb olyan filozófusai közé tartozik, akik az emberre összpontosították figyelmüket a történelem és a társadalom megértése végett. A filozófiai antropológia képviselőjeként konzervatív beállítottságú gondolkodó volt, aki kétségtelenül magáévá tett egyet s mást a nemzetiszocialista Németország fegyelméből, ám az elmélete korántsem merül ki effajta ideológiában.
tovább


Mire vezet a kordiagnosztika?
Havonta jelenik meg egy-egy olyan könyv, amely reformokat ír elő Németország számára. E könyvek kérdésként vetik fel, hogy megmenthető-e Németország vagy legalább a kapitalizmus, miként festene az ország jövője, s miként lehetne elérni újabb felemelkedését. A kordiagnosztikában fontos szerepet játszik egyebek között a hazai oktatás helyzete, a demográfiai kilátások, a törvényhozási folyamatok idegesítő lassúsága, az érvényben levő jogszabályok dzsungele és a politikai ellenzék hiánya ugyanúgy, mint az államkincstár helyzete.
tovább


Az üzleti főiskolák fejlődésének tendenciái
Az üzleti főiskolákra jelentkezők száma visszaesett az idén Amerikában, ahol e főiskolák még mindig a világszerte átadott üzleti diplomák 85%-át tudhatják magukénak. Kenneth Dunn, a Carnegie Mellon Egyetemhez tartozó Tepper Üzleti Főiskola dékánja azt nyilatkozta, hogy az üzleti ügyviteli magiszteri programra mintegy 30%-kal kevesebben jelentkeztek az idén, mint tavaly, holott ez az egyik legkiválóbb ilyen kurzus az országban.
tovább


A lengyel kultúra jövője az Európai Unióban
Legyen bár szó akár irodalomról, színházról, filmről vagy zenéről, a háború utáni korszak lengyel kultúrája felettébb nagy elismerést aratott Nyugaton. A lengyel kultúra minőségét indokoltan hozták összefüggésbe az állam nélküli nemzet hosszú, szenvedésekkel teli történelmi útjával. Mi marad meg ebből most, amikor Lengyelország egészen szokványos országgá válik az újraegyesült Európában?
tovább


Nyelvtudó kutya?
A Rico nevű kutya a nyelvészek által eddig csak a gyermekekről feltételezett elv alapján sajátít el új fogalmakat. A csodás ebbel foglalkozó lipcsei kutatók új felismeréseket várnak arra vonatkozóan, hogy hajdanán az ember miként sajátította el a beszédet. Nem véletlen, hogy Gottschalk német moderátornak a Fogadunk…? című show-műsorában 1999 januárjában megjelent a Münsterből érkezett szokatlan vendég, amelyről gazdája, Susanne Baus azt állította: hetvenöt játékszer nevét ismeri, s parancsszóra bármelyiket előhozza a fogai közé kapva.
tovább


Demográfia és evolúciós entrópia
A nyugati ipari államokban csökken a halálozási ráta a kései öregkorban. Ez a fejlemény megjósolható az evolúciós elméleten nyugvó elvek alapján, és szociálpolitikai szempontból nagy jelentőségű, gondoljunk csak a várható nyugdíjak kiszámítására.
tovább


Az előadó-művészet finanszírozásának új módozatai
Minthogy Európa-szerte megcsappan az előadó-művészet állami finanszírozása, a színházak, koncerttermek és operaházak igazgatóinak meg kell tanulniuk, hogyan lehet megfejni a magánszektort.
tovább


Az etika és az idegtudományok
A genetika veszélybe sodorhatja a magánéletet, megszüntetheti a személyiség autonómiáját, egyöntetűvé teheti a társadalmat, s kiüresítheti az emberi természetre vonatkozó koncepciókat, de az idegtudományok is megvalósíthatják mindezt.
tovább


Történetírás és fikció
Joe McGinnis amerikai újságíró az 1990-es évek elején meglepte az amerikai közvéleményt az Edward Kennedy szenátorról szóló Az utolsó fivér című életrajzi könyvével. A szerző nem használhatta fel művéhez a családi archívumot, s arra sem nyílt módja, hogy interjút készítsen a szenátorral. Ennek ellenére a könyv hamarosan nagy figyelmet keltett. Elárulta ugyanis, hogy milyen gondolatok foglalkoztatták Ted Kennedyt a titkárnőjével együtt elszenvedett ominózus baleset után, milyen nézeteket vallott a nőkről általában és bizonyos asszonyokról konkrétan, mit gondolt az öngyilkosságról, s miként rettegett a merényletektől. A támadások nyomán McGinnis azzal védekezett, hogy a külső körülmények részletekbe menő tanulmányozása tette lehetővé számára az utolsó Kennedy fivér lelkében végbemenő folyamatok igen hiteles ábrázolását.
tovább


Wittgenstein jelentősége
Tavaly volt Ludwig Wittgenstein halálának 50. évfordulója. Wittgenstein egyike a XX. század egynéhány híres filozófusának. Írtak róla díjnyertes életrajzot, gondoljunk csak Ray Monk Wittgenstein: A lángelme kötelessége című kitűnő munkájára, több dokumentumfilm foglalkozott vele a televízióban, illetőleg dokumentum-összeállítás a rádióban, Derek Jarman nagyjátékfilmmel adózott az emlékének, s a nevét gyakran emlegetik mindazok, akik saját intellektuális hitelüket hangsúlyozzák. Valószínűleg abban is egyedülálló a filozófusok között, hogy Rupert Murdoch médiamágnás egyik bértollnoka gúnyrajzot szentelt neki, amikor spekulációk kezdtek keringeni az elmeállapotáról, így vált azután főszereplőjévé 1991-ben a Sun című lap Bolond Ludwig című szerkesztőségi kommentárjának.
tovább

Frideczky Frigyes
Polisz és vallás
Hegyi Dolores: Polis és vallás. Bevezetés a görög vallástörténetbe. Osiris Kiadó, Budapest, 2002, 184 l.
tovább


A jövő emberének arculata
Az ember mibenléte mindig is vitatott kérdésnek bizonyult. Habár az emberek többé-kevésbé hittek abban, hogy az istenek pontosan meghatározták az emberi természetet, már régen tudatára ébredtek annak is: a dolgok esetleg megváltozhatnak. Platón például már kétezer-négyszáz évvel ezelőtt eltöprengett azon, hogy miként lehetne fenntartani a rassz tisztaságát szelekció és az ifjúság megfelelő nevelése révén. Ezzel megelőlegezte az öröklött adottságoknak és a környezetnek azon kettősségét, amely napjaink pszichológiáját is foglalkoztatja: milyen mértékben alakítanak bennünket egyrészt az öröklött adottságaink, másrészt a tapasztalataink?
tovább


A francia filmgyártás: múlt és jövő
Franciaország az utolsó olyan európai ország, amelynek a filmipara teljes értékűnek tekinthető. A gyártást és a forgalmazást illetően mennyiségileg, a kínálat sokrétűségét tekintve pedig minőségileg a csúcson áll. Ez részben a filmgyártás állami, részben saját hatáskörű támogatási rendszerének köszönhető, amely 1945 óta fejlődött ki. A látóhatáron azonban fenyegető fellegek gyülekeznek.
tovább


Hermész megfosztja trónjától Prométheuszt
Amikor a második világháború véget ért, s a kapitalista vállalatalapítók új nemzedéke a közös Európa programjával akarta feledtetni az utóhatásait, a gazdaságra — mint igazi infrastruktúrára — épített. Létrejött a szén- és acélközösség. Úgy vélték, hogy erre a szilárd alapra szükségszerűen ráépül majd a politikai és társadalmi felépítmény. Csakhogy az idejétmúlt nyersanyag-gazdálkodási politika és az elavult technológia miatt néhány évvel később nem acél- és szénkészletek halmozódtak fel, hanem különböző finanszírozási fogyatékosságok mutatkoztak.
tovább


Norbert Elias szimbólumelmélete
Az öregember kezdetben még mulatságosnak találta a dolgot: az ágyat képnek, míg az asztalt szőnyegnek mondta, a szék neve vekker lett, a tüköré pedig szék. Minthogy mindent másként nevezett el, így egy olyan nyelvet talált ki, amely egyes egyedül az övé volt. Közben azonban elfelejtette a régit, úgyhogy a történet szomorúan végződik: az öregember nem tudta többé megérteni embertársait, s ők sem értették meg őt.
tovább


A terrorizmus szelleme
Jean Baudrillard, a francia provokatív gondolkodó az Egyesült Államoknak a terrorizmus ellen viselt hadjáratáról, a globalizálódással szembeni ellenállásról és a gonosz legyőzhetetlenségéről nyilatkozott a Spiegel tudósítójának.
tovább


Titkolózás és tudomány
A Reagan-kormányzat 1982-ben, a hidegháború idején megpróbálta megakadályozni száz nem titkosított tanulmány ismertetését egy lézertechnológiával foglalkozó San Diegó-i konferencia alkalmából.
tovább


Társadalomkritika a normalizált értelmiségiek korszakában
A Neuer Zürcher Zeitung című lapnak az értelmiségiek szerepével foglalkozó cikksorozatát bevezető írásában Michael Walzer, a neves amerikai politológus az erényeket taglaló etika nyomvonalára terelte a társadalomkritika feltételei körül forgó vitát. Első hallásra éppoly ésszerűnek, mint korszerűnek látszik az érvelése, amellyel megindokolja e szemléletváltást. Mivel a sikeres társadalomkritikának sem nem elegendő, sem nem szükséges előfeltétele valamilyen társadalomelmélet, a társadalomkritika minősége sem elsődlegesen elméleti tartalmának a minőségén mérhtő le, hanem mindenekelőtt a kritikusnak a tulajdonságain. Walzer szerint a társadalombírálónak bátorságról kell tanúbizonyságot tennie, ki kell magában fejlesztenie a részvét képességét, s megfelelő ítélőképességet kell érvényre juttatnia.
tovább


Az Egyesült Államok világuralomra tör
Eric Hobsbawm brit történész, akit korunk egyik utolsó polihisztoraként és egyik legbefolyásosabb történészeként tartanak számon, 1917-ben látta meg a napvilágot egy zsidó származású, osztrák–angol család sarjaként az egyiptomi Alexandriában. Gyermek- és ifjúkorát Bécsben és Berlinben töltötte, majd Hitler hatalomra kerülése után családjával együtt Londonba emigrált. Cambridge-ben befejezett tanulmányai után javarészt a Londoni Egyetemen volt a gazdaság- és társadalomtörténet professzora. A Spiegel készített vele interjút a szeptember 11-ei merényletekről, a globális amerikai dominanciáról és határairól, a szélsőségek korszakáról, valamint az Irak elleni esetleges háborúról.
tovább


Homo sacer
A kényszermunka mint felszabadító aktus: Giorgio Agamben a biopolitika paradigmájaként leplezi le a lágert Homo sacer című könyvében. Ez a mű, akárcsak A szuverén hatalom és a csupasz élet, mindent felborít, elolvasása új megvilágításban tüntetni fel a világot, s attól kezdve mindent más szemmel néz az ember.
tovább


Társadalomkritika a normalizált értelmiségiek korszakában
A Neuer Zürcher Zeitung című lapnak az értelmiségiek szerepével foglalkozó cikksorozatát bevezető írásában Michael Walzer, a neves amerikai politológus az erényeket taglaló etika nyomvonalára terelte a társadalomkritika feltételei körül forgó vitát. Első hallásra éppoly ésszerűnek, mint korszerűnek látszik az érvelése, amellyel megindokolja e szemléletváltást. Mivel a sikeres társadalomkritikának sem nem elegendő, sem nem szükséges előfeltétele valamilyen társadalomelmélet, a társadalomkritika minősége sem elsődlegesen elméleti tartalmának a minőségén mérhtő le, hanem mindenekelőtt a kritikusnak a tulajdonságain. Walzer szerint a társadalombírálónak bátorságról kell tanúbizonyságot tennie, ki kell magában fejlesztenie a részvét képességét, s megfelelő ítélőképességet kell érvényre juttatnia.
tovább


Posztmodern marxizmus?
Egy könyv forog közkézen, amely azért dicséri a globális kapitalizmust, mert — egyszer majd mégis — meg fogja haladni önmagát. Az Antonio Negri és Michael Hardt által felsorakoztatott szellemtörténeti hagyományok arra irányuló kísérletként is értelmezhetők, hogy az ember marxista maradjon a marxizmus utáni korszakban is.
tovább


Anthony Blunt két élete
Anthony Blunt (1907–1983) neve a megtévesztéssel és árulással egyenértékű, mióta a hírhedt cambridge-i kémcsoport negyedik tagjaként 1979-ben leleplezték. Anglia legnagyobb tekintélyű művészettörténészének ügynöki tevékenysége megragadta a brit újságírók, irodalmárok és történészek képzeletét, nem véletlen, hogy Miranda Carter asszony történészként írt Blunt kettős életéről.
tovább


Ellenőrzött kísérletek a társadalomtudományban
A tudományos hierarchián belül a társadalomkutatókat rendszerint lenézik a természettudományokkal foglalkozó kollégáik. Az igazi kutatók kísérleteket hajtanak végre elméleteik kipróbálása végett, ha pedig erre nem nyílik módjuk, akkor megpróbálnak olyan természeti jelenségekre találni, amelyek helyettesíthetik a kísérleteket. A társadalomkutatókról általában úgy vélik, hogy hipotéziseiket nem vetik alá ilyen szigorú ellenőrzésnek. Az pedig még inkább kifogásolható, hogy a kipróbálatlan hipotéziseiket rátukmálják a kormányokra, s megpróbálják elérni, hogy a politikában hasznosítsák őket.
tovább


Kojève filozófiájáról
A XX. század végzetes fordulataival egyetlen más filozófus sem foglalkozott olyan intenzíven, mint Alexandre Kojève, aki 1902. május 11-én látta meg a napvilágot Moszkvában. Hegel filozófiájának híveként tevékenykedett, ugyanis szerinte a filozófia mint olyan Hegellel a végpontjához érkezett. Hegelianizmusa teljesen anakronisztikus volt, hiszen olyan filozófiai stílust elevenített fel, amely utoljára a XIX. század negyvenes éveiben volt divatban az ifjú hegeliánusok körében, akik azt firtatták, hogy „mi lesz a világtörténelem tartalma a továbbiakban” (Rudolf Haym). Kojève hegelianizmusa ugyanakkor igen korszerű volt, hiszen a párizsi szürrealisták, művészek és irodalmárok elbűvölten hallgatták 1933 és 1939 között Hegelről szóló előadásait. A Raymond Queneau gondozásában, Bevezetés Hegel olvasásába címmel megjelentetett előadások azonban elégtelen képet nyújtanak erről az eseménysorozatról, amely Kojève-et a francia szellemi élet legendás alakjává avatta.
tovább


Mitől beteg a könyvforgalmazás?
A könyvpiacot néhány hónapja válságok rázzák meg és rossz sejtések nyugtalanítják. A 2002. első félévében elért árbevétel jócskán visszaesett az előző év hasonló időszakához képest, összesen 5%-kal, bizonyos területeken pedig több mint 25%-kal. Kis könyvkereskedések zárnak be, de a nagykereskedelmi üzlethálózatok is aggódnak a befektetéseikért, s rövidített munkaidőre állnak át.
tovább


Grothendieck, az eltűnt matematikus
„Már nem vagyok matematikus — közölte az eltűnt Grothendieck a végül is rátaláló detektívvel. — Mostanában inkább az álmaim lejegyzésével töltöm az időt.” Egy lehetséges olvasat szerint Alexandre Grothendieck mindig is ezzel foglalkozott. Egyik kollégája, René Thom így nyilatkozott erről: „Sosem értettem semmit abból, amit Grothendieck csinált, s nem is érzem szükségét, hogy erre törekedjek.” Grothendieck matematikája ugyanis még sok matematikus számára is úgy hat, mintha lejegyzett álom lenne: olyan szféra, amely nem az értelemnek azon templomára hasonlít, ahol a matematikusok ájtatoskodni szoktak, hanem inkább Isten azon városára, amely Illés és Jeremiás próféta szeme előtt jelent meg.
tovább


Kábítószerek a német iskolákban
tovább


Döntő csata az olimpiai doppingháborúban?
„Az olimpiai eszme képviselői arra törekszenek, hogy megteremtsék az erőfeszítések élvezetén, a jó példa pedagógiai értékén és az egyetemes etikai alapelvek tiszteletén nyugvó életmódot” — jelentette ki Pierre de Coubertin báró, az újkori olimpiai játékok megalapítója. Sajnos, minden esély megvolt arra, hogy az athéni, huszonnyolcadik nyári olimpiai játékok nem annyira az erőfeszítések felett érzett öröm — és még kevésbé a jó példa és az egyetemes etikai alapelvek tisztelete — miatt kerülnek az újságok címoldalaira, hanem inkább a teljesítménynövelő (dopping)szerek használatán rajtakapott sportolók jóvoltából.
tovább


A titkosszolgálatok védelmében
„Az amerikai és a brit hírszerzés mulasztásait kivizsgáló bizottság tevékenysége csökkentette a Nyugat biztonságát” — állapította meg Efraim Halevy, aki 1998 és 2002 között az izraeli hírszerző szolgálatot, a Moszadot irányította, 2003 óta pedig a Hadászati és Politikai Tanulmányok Központját igazgatja a jeruzsálemi Héber Egyetemen.
tovább


In memoriam Heinz von Foerster
Heinz von Foerster időskorában abban találta az egyik legnagyobb élvezetet, hogy a világ minden tájáról hozzá ellátogató vendégeit sétára hívta meg a Csendes-óceán fölé emelkedő, pescaderói birtokán. A legmagasabb pontra felérve meg lehetett tekinteni az óceánt. Foerster különösen büszke volt nyári tusolójára, amely mellett félúton mentek el. Ez egy öntözőcső volt, amely egy tisztáson hevert feltekerve, s mivel reggeltől fogva sütötte a nap, meleg víz jött belőle este, amikor Foerster végzett a kerti munkákkal, s a természet lágy ölén kezdett zuhanyozni. Amikor az 1990-es évek elején megmutatta nekem tusolóját, a lelkemre kötötte, hogy a lapomban majdan róla megjelenő nekrológban (amelyet a 2002. október 2-ai halála után írtam meg) úgy említsem meg, mint a legfontosabb „találmány”-át.
tovább


A kivándorlás és hátulütői
„Személyesen győztem meg az általam toborzott embereket, úgy, hogy elmentem a lakásukra, s találkoztam a családjukkal is.” Edi Rama, Albánia fővárosának, Tiranának a polgármestere a vállalatvezetők számára ismerős küzdelmet folytat a kiváló alkalmazottak megnyeréséért és megtartásáért. Olyan országban küzd a tehetséges emberekért, ahol az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) még az évi 4000 dollárt sem éri el, vagyis kevesebb a szomszédos Görögországban regisztrált összeg egynegyedénél. Nem véletlen, hogy jelenleg mintegy ötszázezer albán emigráns dolgozik görög földön.
tovább


Karl R. Popper munkásságáról
Amikor Bécs nemzetközi kongresszussal ünnepelte meg Sir Karl Raimund Popper születésének századik évfordulóját, arra is mód nyílt, hogy méltassák az osztrák főváros nevével összefonódott tudományos igényű filozófia múlt századi kibontakozását. A Bécsi Kör fellépésével kezdődött ugyanis a filozófia új orientációja, amely nem utolsósorban annak a körülménynek köszönheti sikertörténetét, hogy egy másik excentrikus filozófus, Ludwig Wittgenstein bölcsője ugyancsak Bécsben ringott.
tovább


A preferenciák érvényesítése és a jó
Jeremy Bentham számára nyilvánvaló volt, hogy az élvezet az egyetlen jó dolog, míg a fájdalom az egyetlen rossz, s mindkettő könnyűszerrel kiszámítható: csak meg kell szorozni az erősségüket a tartamukkal. Hogyan mérjük az erősséget? Egyetemi hallgató koromban a barátaimmal együtt úgy döntöttünk, hogy egy bizonyos szaftos hamburgerbe való beleharapás gyönyörűségét választjuk az élvezet intenzitásának egységéül, s a többi élvezet mértékét ehhez viszonyítjuk. Kánikula idején a hűvös úszómedencébe való belemerülésnek éppúgy megvolt a maga értéke, mint az első csóknak, a Bergman-filmeknek vagy a filozófiai meglátásoknak. Természetesen korántsem értettünk egyet abban, hogy hány egységet tulajdonítsunk ezeknek a tapasztalatoknak.
tovább


Régészet és etika
Belgium és Franciaország első világháborús harcterei még manapság is olyan helyek, ahol fel nem robbant gránátok rejtőznek, s azok életveszélyessé teszik az ásatásokat. A spatulát ragadó régészeknek azonban nem csak a személyes biztonságukra kell ügyelniük. A lövészárkok, fedezékek és alagutak feltárása etikai szempontból is problematikus. Először is az a kérdés merül fel, hogy miként kezeljék az emberi maradványokat. Minthogy a szövetséges hadseregekben többféle hitű és etnikumú katona szolgált (afrikaiak, indiaiak, ausztrálok, amerikai indiánok stb.), az eltérő hagyományok más-más kezelését irányozzák elő a leleteknek.
tovább


Leo Strauss műve új megvilágításban
Walter Lippmann, aki a legbefolyásosabb politikai kommentátorok közé tartozott az 1960-as évek Amerikájában, az 1955-ben megjelent Közkeletű filozófia című könyvének egyik rövid fejezetét — Leo Straussra emlékeztetvén — A törvény és a próféták címmel írta meg. E fejezetben vitába száll azokkal a gondolkodókkal, akik úgy vélik, hogy „a Bibliából és egyéb klasszikus művekből” analógiák és következtetések révén útmutatásokhoz lehet jutni a politikai cselekvést illetően. Még a próféták és filozófusok összes tanítását tartalmazó enciklopédiából sem lehetne megtanulni, hogy miként hozzanak emberek törvényeket, s miként kormányozzák az államokat. Ha ezt az 1949-től a Chicagói Egyetem politikatudományi tanszékén a politikai filozófia tanáraként működő Leo Straussnak is adresszálta, akkor Lippman valószínűleg jócskán félreérette Strauss tanulmányait. Harald Bluhm ugyanis kifejt egy tézist a 2002-ben megjelent, A rend rendje, Leo Strauss politikai filozófiája című könyvében a Strauss-féle filozófia ellentmondásos jellegéről, amely szerint Strauss politikai gondolkozásának „apolitikus” volt a magva. Sem a politika rendszeres filozófiai elméletét nem fejtette ki, sem a politikai folyamat politikai elméletét nem akarta megalkotni.
tovább


Tudás és hatalom Foucault írásainak tükrében
A Michel Foucault által részben elmesélt, részben átköltött legszebb történetek egyike egy sogunnak azt firtató kérdéséről szól, hogy miből fakad az európaiak óriási fölénye a tengeri hajózásban, a kereskedelemben, a politikában és a harcművészetben. A válasz úgy hangzott, hogy az európaiak kitűnnek a matematikában. A sogun ezért magához hívatott egy angol matrózt, s fogva tartotta a palotájában, hogy — nagy titokban — magánórákat vegyen tőle. A sogun valójában nemcsak magas korra áhítozott, hanem a hatalmát is meg akarta tartani élete végéig.
tovább


Tisztelet a szociális államnak?
A respektus legősibb tárgya az állam. A rend őre megszólítja az egyik járókelőt, aki elfordítja a fejét, s a válla felett hátrafordul. Louis Althusser, a marxista filozófus ebben az egyszerű képben foglalja össze a tisztelet megnyilvánulásának módfelett aszimmetrikus ősi jelenetét, a visszapillantást. A városi gettó kultúrájában viszont megfordult e színjáték. Ott éppen a rápillantás jelenti a tiszteletadás megtagadását, s minősül nyílt hadüzenetnek. A tisztelet az állammal ellentétes pólusra kerül, oda, ahova a rendőrség is csak kivételes esetekben pillant be.
tovább


Advocatus diaboli
Egyetlen ügyvéd sem védelmezi szenvedélyesebben a gonoszt a francia Jacques Vergès-nél, aki Mao és Pol Pot barátja volt, de megbízói közé számíthatta az afrikai diktátorokat, az SS-hóhér Klaus Barbie-t, valamint Carlost, a terroristát is. Jelenleg Slobodan Miloševićet látja el tanácsokkal.
tovább


Stephen Wolfram és Az újfajta tudomány
A rendkívüli állítások rendkívüli bizonyítékokat követelnek, s a Stephen Wolfram számítógéptudósnak Az újfajta tudomány című új könyvében szereplő állítások tényleg rendkívüliek. Wolfram azt állítja, hogy teljesen új világszemléletet kínál olvasóinak. A lényege abban az elgondolásban foglalható össze, hogy a fizikai jelenségek jobban modellezhetők egyszerű számítógépes programokkal, mint bonyolult matematikai egyenletekkel. Wolfram a művének várható hatását „szerénytelenül” Sir Isaac Newston Principia Mathematica című művének jelentőségéhez hasonlítja, s azt állítja, hogy felfedezései régi keletű talányokra képesek választ adni a matematika, a fizika, a biológia és a filozófia terén, mégpedig az alapvető természeti törvények problémáitól a szabad akarat kérdéséig. Kérdés: könyve képes-e beváltani ezeket az ígéreteket?
tovább


Az ókori filozófia mai megvilágításban
Ókori filozófián az ógörög filozófiát értik, amely az eredeti gondolkodásáról híres hét bölcs egyikének, a milétoszi Thalésznak az első elmélkedéseivel vette kezdetét (Kr. e. 600 körül), majd Püthagorasz, Szókratész, Platón és Arisztotelész munkásságával folytatódott, később pedig a különböző filozófiai iskolákba torkollt, gondoljunk csak az epikureusokra, a sztoikusokra és újplatonistákra. Olyan nagyságokban érte el kései csúcspontját, mint Szent Ágoston és Boëthius (Kr. u. 480 k.–524), akikről többnyire azt tartják, hogy filozófiai érdeklődésük már inkább „középkori” természetű volt (ez valószínűleg azt jelenti, hogy inkább a filozófia és a kereszténység viszonya érdekelte őket, mint a filozófia önmagában véve).
tovább


A korszellem bűvöletében
A korszellem már régen természetes szövetségesévé vált mindazoknak, akik a tömegek kegyeit keresik. Másfelől viszont gyanakvást szült szolgálatkészsége, s kritikát vált ki. Vajon nem tetszőlegesek az általa felvetett témák? A tekintély pedig nem csalárdul megszerzett jószág? Nem mértéktelenek az igényei, a főszereplői pedig nem nevetségesek? Miből fakad az, hogy ennek ellenére újra és újra sikert arat?
tovább


Neurobiológia előítéletek nélkül
Miért övezik oly súlyos politikai, erkölcsi és érzelmi terhek a szellem működésmódját firtató gyakorlati kérdéseket? Miért tartanak az emberek veszedelmes következményektől, ha azt állítjuk, hogy a szellem az agy terméke, az agy a szerkezetét a genomnak, vagyis a génkészletnek köszönheti, a genom pedig a természetes szelekció eredményeként alakult ki? Ezzel az elképzeléssel vitázva a jobboldaliak és a baloldaliak egyaránt olyan vádakkal és összehasonlításokkal állnak elő, amelyek a nácikra utalnak. Ez a reagálás kihat a természettudósok hétköznapi munkájára éppúgy, mint a tudománynak a közvélemény szemében élvezett tekintélyére.
tovább


A fizika Ikarosza
Jan Hendrik Schön harminckét éves fizikus esete a tudomány egyik legnagyobb hamisítási botrányává dagad. Egy közepes tehetségű ifjú kutató története ez, akit már a Nobel-díj várományosává kiáltottak ki, s aki tönkrement a vele szemben támasztott túlzott elvárások miatt.
tovább


Marx a kommunizmus után
Amikor a szovjet kommunista rendszer széthullott a XX. század végén, senki sem volt tisztában azzal, hogy egy apróság miatt bukott meg. Nehéz lenne ennél teljesebb és csúfosabb — erkölcsi, anyagi és szellemi — bukást elképzelni. A kommunizmus zsarnoki rabságba vetette, nyomorba taszította és tízmilliószámra mészárolta le az alávetetteket. A letűnt évtizedekben keserű mosolyt csalt ki a Szovjetunióban és a csatlós államokban a kommunista doktrína bevallott céljaira — az egyenlőségre, a kizsákmányolás megszüntetésére és a társadalmi igazságosságra — való bárminemű utalás. Amikor ledöntötték az emlékműveket, Marx Károly szobraival éppoly megvetőleg bántak, mint Leninével és Sztálinéval. A kommunizmust elméletként és gyakorlatként egyaránt elvetették, bajnokait pedig sutba dobták; eszmei megalapozóit éppúgy, mint szociopata vezetőit.
tovább


A modern társadalomelméletet megalapozó Talcott Parsons
Aki beteg, az úgy érzi, nem hibáztathatják. Nem tesz ugyan eleget embertársai jogos elvárásainak, ám azok mégsem tehetnek ezért szemrehányást neki. Az elnézésért cserébe ugyanakkor a betegnek aktívan szorgalmaznia kell a gyógyulását. Ez a betegek íratlan jogait és kötelességeit taglaló szociológiai elemzés Talcott Parsonstól származik, s a bírálói újra és újra a gyógyíthatatlan beteg kiegyensúlyozatlan helyzetét hozták fel vele szemben, mondván, ők csak a betegek jogaira formálnak igényt. Parsons nem fűzött kommentárt modelljének ilyesfajta bírálatához. Ugyanakkor ő maga is egy gyógyíthatatlan „betegség” szimptómáit mutatta annak idején, amelynek a neve így hangzott: „Elmélet.”
tovább


Transzatlanti értékkonfliktus?
„Közös értékeket vallunk, a szabadság, az emberi jogok és a demokrácia közös értékeit” — így nyilatkozott George Bush amerikai elnök 2002. november 21-én a Cseh Köztársaságban, de nemcsak ő hangoztatta ezt, hanem nemzetbiztonsági tanácsadója és az amerikai külügyminiszter is.
tovább


Van-e jövője az utópikus történelemnek?
A modern szakirodalom egybehangzóan állítja, hogy az utópikus gondolkodásmód a legkedvezőbb esetben hiba, a legrosszabb esetben pedig betegség: vágyteljesítő gondolkozásmód, megtévesztés, ábránd vagy kábítószer. Az utópia a múlthoz, a XVI. századtól a XX. századig terjedő időszakhoz tartozik, ezért nemigen több történelmi kuriózumnál. Az utópia a szocializmushoz, a kommunizmushoz és egyéb olyan totalitárius filozófiai rendszerekhez kapcsolódik, amelyek a történelmet terv alapján akarták irányítani, s ezáltal módosítani kívánták a valóságot. Az ókori és a középkori megváltó eszmék tulajdonképpen nem utópikusak, mivel az időn, a téren és az anyagiságon túl fellelhető rendeltetést tételeznek fel, miáltal az emberiség végül is megszabadul az individuáció terhétől, spiritualitása pedig beteljesül. Másként áll a helyzet a modern utópiák esetében, hiszen azok ama történelmi világ ellen irányulnak, amelyben létrejönnek.
tovább


Diaszpórák a világban
Miért nincs Macedóniának nagykövetsége Ausztráliában? Miért faragják bele az egyik észak-görögországi hegy szikláiba Nagy Sándor hetvenhárom méter magas képmását? Ki finanszírozta Etiópia és Eritrea véres háborúját? Miként sikerült Horvátországnak igen hamar független országként elismertetnie magát? Miért kampányolnak a mexikói politikai posztok várományosai az Egyesült Államokban?
tovább


Az irodalmi sikertelenségről
Min mérhető le az irodalmi siker? A könyvek eladásán? A dicsérő műbírálatokon? Vagy már azon is, hogy a mű megjelenik nyomtatásban? Az írót a kenyérkereső kiegészítő hivatás megóvhatja a gazdasági csődtől, de ez nem oldja meg a problémát. Az íróknak sajátos becsületfogalmuk van, s ez érzékennyé és magányossá teszi őket.
tovább


Svájci magatartáskódex orvostudományi kutatók számára
A Svájci Orvostudományi Akadémia iránymutatót bocsátott ki az orvostudományi kutatások integritásának védelme érdekében. E magatartáskódexet 2002. október 30-án tették közzé a svájci Ärztezeitung című orvosi lapban. Jan Hendrik Schön német fizikus nem régi botrányos esete ismét bebizonyította, hogy aki a kutatási eredményeket meghamisítja, az nemcsak az állását és a jó hírét veszíti el, hanem a tudomány hitelét is rontja. Ewald R. Weibel berni professzor, a Svájci Orvostudományi Akadémia alelnöke és a magatartáskódex egyik szerzője interjút adott e dokumentumról.
tovább


Együtt — egymás mellett — egymás ellen?
Alekszandr Szolzsenyicin kényes témához nyúlt, amikor átfogó vizsgálatnak vetette alá a zsidók oroszországi történetét. Művének az 1795-től 1916-ig terjedő időszakot taglaló első kötete 2001 tavaszán jelent meg, s túlnyomórészt bírálat fogadta. Időközben a szovjet korszakkal foglalkozó második kötet is elkészült. Ennek fókuszában a zsidóknak a bolsevizmus kiépítésében való részvétele áll.
tovább


Miért nem a semmi létezik?
A New York-i Columbia Egyetemen részecskefizikusként dolgozó negyvenkét éves Brian Greene az úgynevezett szuperhúrelmélettel foglalkozik, amely az anyag alapvető felépítésének leírására hivatott. Úgy látja, hogy kénytelen kétségbe vonni a gondolkozás alapjait, az időt és a teret. Greene szakíróként már Az elegáns világegyetem című sikerkönyvével feltűnést keltett, amelyben a húrelmélet jelenlegi állását vázolta fel. A kozmosz anyaga című legújabb könyvében pedig arra tesz kísérletet, hogy elméleteit beleillessze a világ keletkezésének forgatókönyvébe. Ebbéli vélekedéséről a Der Spiegel munkatársa készített vele interjút.
tovább


Az ókori olimpiai játékok a régészet tükrében
A Ben Hur című filmben látottakhoz hasonló kocsiversenyek és a húsételekkel felerősített birkózók mind-mind azt sugallják: az Olümpiában megrendezett erőpróbák nagy szerepet játszottak abban, hogy az ógörög időkben létrejött az új, modern típusú ember.
tovább


Edward W. Said irodalomtudományi munkásságának tanulságai
Edward W. Said apjának rémálmaiban állítólag éveken át kísértett egy német katona. Az apa önerejéből érvényesülő arab üzletember volt, aki Amerikában megcsinálta a szerencséjét, s 1916-ban önként bevonult katonának. Az első világháborúban egy franciaországi katonai művelet során közvetlen közelről agyonlőtt egy német katonát, akinek a halálsikolya azóta is kísértette, legalábbis ezzel traktálta a fiát. E háborús história része volt a családi legendáriumnak. Csakhogy évtizedekkel az apa halála után világháborús időkből származó iratokra bukkant rá a család, amelyekben az állt, hogy sosem vett részt a fronton hadműveletekben. Said az egyik írásában kifejtette, hogy ennek ellenére továbbra is hisz apja verziójában, vagyis az iratokba bizonyára hiba csúszott.
tovább


A véletlen hatalma
A világot a véletlen uralja, s félelemben tartja az embereket. E jelenség lényegét mostanában fizikusok, pszichológusok és agykutatók próbálják megfejteni, hiszen aki a kiszámíthatatlanságot minden áron ki akarja zárni az életéből, az egyúttal nagy lehetőségektől is megfosztja magát.
tovább


Boszorkányhit és varázserő a modern Afrikában
A boszorkányság ma is javában virul Afrikában, de sajátos formákat ölt. Ekképp a középkori Európában rá vonatkozóan kialakult elképzelések többségét ajánlatos félretenni. Az alábbiakban a kameruni helyzetet mutatjuk be, amely a megtett történelmi utat is érzékelteti.
tovább


Az emlékezet azt tesz, amit akar
Az ötvenéves Douwe Draaisma professzor pszichológiatörténetet tanít a Groningeni Egyetemen. Miért múlik gyorsabban az élet, amikor az ember öregszik című könyve szeptemberben jelent meg a berlini Eichborn Kiadónál. Ennek kapcsán az emlékezés rejtélyeiről, az időnek a hajlott korban észlelt gyorsulásáról, valamint a felejtés ellen bevethető stratégiákról beszélgetett vele a Der Spiegel munkatársa.
tovább


Trója és az Iliász valóságtartalma
A nemrég bemutatott Trója című film a nyers erő és a kiömlő vér orgiájává változtatja a világirodalom legősibb eposzát. Az újabb kutatások szerint Homérosz az Európa és a Kelet között lezajlott valódi háborút énekli meg, s felvonultatja a trójai háború dokumentumait.
tovább


Monográfia Mannheim Károly munkásságáról
A „tudásszociológiá”-nak oly sokféle, nemegyszer elmosódott jelentése lett, hogy sem túl sokat, sem túl keveset nem mond az, aki megállapítja, hogy Mannheim Károly az 1929-ben megjelent Ideológia és utópia című munkájával megalapította a tudásszociológiát. Mannheim az általa előtárt egységes koncepción belül megkülönböztette egyrészt a szűkebb értelemben vett szociológiai-empirikus eljárásmódot, másrészt a történelmi-empirikus elemzést, harmadrészt pedig filozófiai feladatot tulajdonított a tudásszociológiának.
tovább


Az olvasás öröme
Az intenzív olvasás igen örömteli élmény, bár egyre inkább feledésbe merül audiovizuális korunkban. Aki elmerül az olvasásban, az előtt nemcsak egy új világ tárul fel, hanem az időnek egy másik formája is. Ebben nemcsak emancipációs, hanem terápiás potenciál is rejlik.
tovább


Egy tanulmány Robert K. Merton hagyatékából
Majdnem negyven évvel ezelőtt tűnt fel először egy tanulmány címe egy olyan könyv lábjegyzetében, amelynek a lábjegyzeteit sem szabad figyelmen kívül hagyni, mint azt Robert K. Merton Óriások vállán című munkájának minden olvasója jól tudja. E műben lehetett tudomást szerezni „egy elővigyázatosan publikálatlan kézirat”-ról, amelyet Robert K. Merton és Elinor Barber jegyez, s amelynek a címe: A serendipity bolyongásai és hányattatásai: történeti jelentéstani és tudományszociológiai tanulmány. Noha Merton könyvét sokszor kiadták, ez a lábjegyzet nem változott. A kézirat publikálatlan monográfiaként csigázta fel az érdeklődést a későbbi években. A tudós szociológust a tavaly bekövetkezett halála előtt sikerült rábírni a közzétételére (Elinor Barber, a társszerzőnő már 1999-ben elhunyt). A könyv először olasz fordításban jelent meg 2002-ben, majd az idén az 1958-ban keletkezett angol nyelvű szöveg is napvilágot látott nyomtatásban.
tovább


Ramón Menéndez Pidal és a spanyol identitás
Ha versenyt hirdetnének a XX. század legnagyobb filológusa cím elnyerésére, akkor a spanyol Ramón Menéndez Pidal esélyes jelöltje lehetne a romanistáknak, s valószínűleg senki másnak nem lenne nagyobb reménye a győzelemre, mint neki. A XX. század egyetlen más filológusa sem produkált ugyanis különféle teljesítményeket oly széles körben, mint a spanyol irodalomtudós. Pidal mestere volt a kéziratok gondozásának és kiadásának, a szövegkommentárok készítésének, valamint a nyelv történeti fejlődésében megfigyelhető fokozatok rekonstruálásának. Ugyanakkor kiemelkedő ügyességre tett szert a kultúrpolitikai irányváltások kieszközlésében, holott a filológusi tevékenység többnyire csak számos közvetítő fokozaton keresztül nyújt módot erre.
tovább


A regény új olasz enciklopédiája
Az olasz Einaudi Kiadó a legendássá vált enciklopédiasorozatában végére ért egy 2001-ben megkezdett vállalkozásnak, a regényről szóló ötkötetes mű megjelentetésének. A műnek eredetileg A regény története címet szánták, de később tudatosan lemondtak az irodalomtörténet privilegizálásáról, s A regény címet választották. Franco Moretti főszerkesztő irányításával mintegy száz szerző vett részt a nagyszabású munka létrehozásában. (Morettiről csak annyit, hogy a német olvasók már megismerték a nevét Az európai regény atlasza című könyv szerzőjeként.)
tovább


John Cowper Powys életbölcsessége
Gero von Wilpert „a töredékes igazság nyílt formája”-ként és „a tudás és a kétely közötti lebegő állapot”-ként definiálta az esszét. Ámde ahol vitába száll egymással a hit és a kétely, ott ellentétek is megférnek egymással. Gondolatmenetek jönnek létre, amelyeknek révén az ember állandóan közeledik a célhoz, amely az igazságot jelentheti, de anélkül, hogy bizonyos lehetne felőle.
tovább


A Börne-díjas George Steiner köszönőbeszéde
Amint az önök is tudják, Arisztotelész a csodálkozásban jelölte meg minden filozófiai gondolkozás eredetét. Ha helytálló ez a megállapítás, akkor én a mai nap reggelén léptem elő filozófussá. Roppant csodálkozással tölt el ugyanis, hogy a Szent Pálról elnevezett frankfurti székesegyházban találom magamat a Börne-díj kitüntetettjeként.
tovább


A nyugat-európai kisebbségekről
Két fiatalember útra kelt Tel-Avivba öngyilkos merényletet elkövetni. Egyikük végrehajtotta halálos küldetését, a másik kudarcot vallott. Elkeseredett palesztinok voltak? Nem. Mindkettő brit mozlim volt, s egyikük már Nagy-Britanniában született.
tovább


Újjászületik a szakszervezeti mozgalom?
Franciaországot 2003. június 3-án gyakorlatilag megbénította az országos sztrájk. Az utcákon tömegével felvonuló dolgozók szembeszálltak a kormánynak a nyugdíjrendszer megreformálását célzó tervével. A tiltakozás a terv június 10-ére kitűzött parlamenti vitáját megelőzően vált a leghangosabbá. Amikor a szervezett dolgozók legutóbb (1995-ben) összeakaszkodtak a kormánnyal ez ügyben, az utóbbi meghátrált. A kormány most szemlátomást elszántabb volt, mint legutóbb. Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök kijelentette, hogy nem áll szándékában feladni a tervet. „A köztársaság fennmaradásáról van szó” — hangsúlyozta.
tovább


„Engedd túlélnem ezt az éjjelt!”
Két nappal karácsony előtt megpróbáltam megfojtani a barátnőmet. Az utóbbi években mindig az év végi hetekben hullott szét az életem. Már tizenöt éve több-kevesebb sikerrel küzdöttem heroinfüggőségemmel. Több tucat méregtelenítési próbálkozás és két huzamos kórházi elvonókúra volt mögöttem. Akkoriban néhány hónapja már ismét naponta fecskendeztem be magamnak heroint, nemegyszer kokainnal vegyítve.
tovább


Az Európai Unió és az Egyesült Államok
Az amerikai lapok szerint Bush elnök belbiztonsági tanácsadójától származik az az irányelv, hogy Oroszországnak megbocsátanak, Németországot semmibe veszik, Franciaországot pedig megbüntetik. Valójában nem érdekes, hogy Condoleezza Rice tényleg így fogalmazott-e, vagy sem, ám ez a felfogás jól kifejezi a Bush-kormányzat beállítottságát az Irak-ellenes koalícióból kimaradó országokkal szemben. Washington nem tiszteletre méltó véleménykülönbségként kezeli a többi ország eltérő nézetét, hanem úgy fogja fel, hogy a latrok és bolondok nem hajlandók alávetni magukat a bölcs, előrelátó és jóakaratú amerikai vezetésnek.
tovább


Odo Marquard a filozófiáról
A 2003. február 26-án a hetvenötödik születésnapját ünneplő Odo Marquard professzor 1965-től 1993-ig a Giesseni Egyetemen oktatott filozófiát, s esszéírói munkásságáért 1996-ban megkapta az Ernst Robert Curtius-díjat. Könyveket is publikált, többek között A szkeptikus módszer Kant tükrében (1958) és Búcsú az elviségtől (1981) címmel. Most a Reclam Kiadó jelenteti meg új esszékötetét, amelynek A jövőhöz eredet kell címet adta.
tovább


A nyugatnémet 47-es írók
Klaus Briegleb hamburgi germanista egy nemrégi tanulmányában polemikus éllel vetette fel az antiszemitizmus vádját a 47-es írók csoportjával (Gruppe 47) szemben. Ez az általános jellegű gyanúsítás nem állja ki az alaposabb vizsgálat próbáját. A 47-es írók csoportja ugyanakkor — a vitathatatlan érdemek ellenére — kirívóan ellentmondásos fejezetét írta meg a Német Szövetségi Köztársaság irodalomtörténetének.
tovább


Egy másik élet
A nyugdíjazásáig a Berlini Szabad Egyetemen oktató, hetvenegy éves Michael Theunissen professzor korunk legjelentősebb német filozófusai közé tartozik. Azzal a meggyőződéssel közelítette meg a hermeneutika fegyvertárával szellemi származástörténetünket, hogy a filozófia nemcsak a csodálkozásnak köszönhető, amint azt egy régi keletű bölcsesség tanítja, hanem az emberek szenvedéseinek is. Kierkegaardról, a XX. század szociálontológiájáról, Hegel filozófiai teológiájáról és logikájáról, „az idő negativista teológiájáról”, legutóbb pedig Pindarosról írott könyvei egyrészt tetterővel, másrészt tematikus gazdagsággal jellemezhető gondolkodásról árulkodnak, amelyben szorosan összetartozik a szövegek értelmezése és az érvek rendszeres kifejtése.
tovább


A cionista mozgalom eszmei gyökerei
A modern cionizmus egy paradoxonnal vette kezdetét. A zsidó kultúrának sikerült ugyan megőriznie az otthoni föld emlékezetét a száműzetésben, de hiányzott az ösztönzése arra, hogy a diaszpóra sivatagából visszatérjen oda, ahol hajdanán tejjel-mézzel folyó Kánaán volt. Habár az ájtatos zsidók naponta háromszor imádkoztak a megváltásért, amely majd a Jeruzsálem felé vezető útra tereli őket, mégis kevesen kerekedtek fel Palesztinába. Ezt az eszmény és valóság között feszülő ellentmondást csak a világi cionizmus küzdötte le, ami három fő tényezőnek tulajdonítható: a vallásos cionizmus lassú visszaszorulásának, az asszimiláció ellehetetlenülésének (ez főleg az 1881-es oroszországi pogromok után következett be), s az európai nemzeti mozgalmak példájának.
tovább


A francia „exception culturelle” koncepciójáról
Az „exception culturelle” (kulturális kivétel) fogalma tíz évvel ezelőtt jött létre az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) tárgyalásai nyomán. Franciaországban olyan karriert futott be a médiában, hogy manapság már szinte az számít kivételesnek, ami nem tartozik e fogalom körébe. E kifejezés eredetileg nem akart sem többet, sem kevesebbet jelenteni annál, hogy a műalkotás nem áru, pontosabban nem olyan áru, mint amilyenekhez hozzászoktunk.
tovább


A Leo-konzervatívok
A tanácsadók és publicisták George W. Bush amerikai elnök körül csoportosuló titokzatos köre hetek óta különféle összeesküvés-elméletekre és vitákra ad okot, s úgy hírlik, hogy e klikk bálványa nem más, mint Leo Strauss, a német zsidó származású filozófus.
tovább


Az amerikai abortuszháború
Egy évforduló ennél vitatottabb nem is lehetne. Az Egyesült Államokban 2003. január 22-én emlékeztek meg a Legfelsőbb Bíróság ama döntésének harmincadik évfordulójáról, amely alkotmányos jognak minősítette a művi vetélést. Az abortusz ellenzői ezrével vonultak végig Washington utcáin borzalmas fényképfelvételeket lobogtatva. A magzatelhajtáshoz való jog szószólói viszont azzal vágtak vissza: a Legfelsőbb Bíróság határozata mérföldkőnek számít a nők jogaiért folytatott hosszas küzdelemben, hiszen ezreknek az életét mentette meg azzal, hogy kimenekítette őket a házi magzatelhajtók, angyalcsinálók karmaiból. Az évforduló végül is még inkább szembeállította a két felet.
tovább


Száz éve született Theodor W. Adorno
Több százan voltak jelen, sokan beszélték el később a történteket, s fényképfelvételek is készültek arról, ami 1969. április 22-én egy előadóteremben esett meg a Frankfurti Egyetem legkiválóbb professzorával: három bőrdzsekis hallgatónő vette körül a kis termetű, köpcös, csaknem tar koponyájú férfit, virágot hintett rá, az arcát csókolgatta, s pucér kebellel igyekezett hozzádörgölődzni mindaddig, amíg a professzor az aktatáskáját maga elé tartva ki nem rohant a teremből.
tovább


Dagobert nyomában
Elérkezett a labdarúgó-világbajnokság döntőjének vasárnapja Japánban. A német válogatott mérkőzött a brazilokkal. A német csapat esélytelennek számított, de jól tartotta magát, s néhány helyzetet is kiharcolt. Rainer G. egy eszpresszóban nézte meg az első félidőt, majd távozott. Ekkor felfedezett egy magas falat, amely az úttest felől könnyen elérhető autóval, ám mögötte gyalog- és kerékpárutak kusza hálózata húzódik, s ez jócskán megnehezíti az üldözést. G. szerint tökéletes színhely a tökéletes bűntény elkövetéséhez.
tovább


Egon Friedell, a zseniális dilettáns
A bécsi Egon Friedell (1878–1938) szívesen élt az ellentmondásokkal, mert hiszen a saját élete is tele volt velük. Az újkori kultúra története című munkájában még mindig hegeliánus módra igyekezett értelmezni a történelmet, holott a világszellem akkoriban már régen szertefoszlott. Az enciklopédikus tudással megírt és rendhagyó anekdotákkal fűszerezett kötet ennek ellenére mindmáig élményszámba megy.
tovább


A művészet és a kultúra támogatása
A művészet és a pénz összefüggése nemcsak a színházigazgatóknak, hanem minden művésznek létkérdés. Ámde ki fizessen? Az állam-e, s ha igen, milyen mértékben? Az semmiképp sem állítható, hogy elméletileg már tisztázták a művészet és a kultúra állami pénzekből való támogatásának kérdését. A kultúrpolitika megindoklására mindenesetre sikerrel használható fel a közjavak és a magánjavak, valamint a beruházási és a fogyasztási jellegű (állami) kiadások közötti különbségtétel.
tovább


Canetti emlékiratainak negyedik kötete
„Új csuringákra van szükségem. Új ősökre. Új sorsokra. Új emlékekre.” Ezt jegyezte fel Elias Canetti a Hampsteadi utóiratok című írásában az 1960-as évszám mellé. Abban az évben jelent meg fő műve, a Tömeg és hatalom, amelyen Canetti megszállottként dolgozott angliai száműzetésében.
tovább


Az európai nyugdíjválságról
Silvio Berlusconi olasz kormányfő 2003. szeptember 23-án tájékoztatta a munkáltatókat és a szakszervezeti vezetőket az ország állami nyugdíjrendszerének régóta várt reformtervezetéről. Az olasz nyugdíjrendszer ugyanis módfelett rászorul a reformra. Ez az ország a világ egyik legkisebb születési rátáját mutatja fel, ugyanakkor az egyik legnagyvonalúbb állami nyugdíjrendszert tartja fenn. Ez tarthatatlan, mert az egyre csökkenő munkaerőalaptól várja el egyre több nyugdíjas eltartását. Persze, több más európai ország is hasonló problémával küzd.
tovább


A polgári értékek újjáéledéséről
Dora tizenöt éves kölni kislány csinosan és mezítelen köldökkel kihívóan, az osztályában szinte valamennyi leánytársához hasonlóan öltözködik a tizenévesek bálványainak, Britney Spearsnek, Shakirának és Christina Aguilerának a mintájára. Az újságíróként dolgozó, liberális beállítódású édesanyja visszatetszőnek tartja lánya megjelenését.
tovább


Változó antiszemitizmus
Párizsban rendezték meg 2003 novemberében az Európai Társadalmi Fórumot, amely a világot másként elképzelők, a globalizációt ellenzők összejövetele. A társadalmi fórum vendége volt a genfi iszlámkutató Tarik Ramadan, aki a rendezvényre készülődve zsidó értelmiségieket, köztük Alain Finkielkrautot támadó vitairatot tett közzé. Finkielkraut, az 1949-es születésű francia filozófus három évtizede a francia szellemi élet egyik meghatározó alakja. Számos könyvét németre is lefordították. Nemrég jelent meg Franciaországban A világ szívverése című könyve, s vele egy időben A másik nevében. Észrevételek a jövendő antiszemitizmusról című új esszékötete. Vele készített interjút a Frankfurter Allgemeine Zeitung munkatársa.
tovább


Az érzelmek Damasio-féle elméletéről
Antonio Damasio a világ egyik legnagyobb idegkutató intézetét vezeti Iowa Cityben. A portugál származású kutató rafinált kísérletekkel igyekszik a gondolatok és az érzelmek agyi nyomára bukkanni. Az intézetben megfordult agydaganatos, agyvérzéses és agysérült betegek vizsgálata, akik közül sokan különös memóriazavarokban, beszédbeli fogyatékosságokban és érzelmi károsodásokban szenvedtek, lehetővé tette, hogy Damasio nyomon kövesse: miként jönnek létre az érzelmek az agy és a test összjátékából? Az ezzel kapcsolatos elméletét nemrég adta közre A Sipinoza-effektus című könyvében.
tovább


Identitások az információ korszakában
A globalizáció — és annak nem utolsósorban a tömegtájékoztatás révén létrejött formája — valamennyiünket hontalanná tesz bizonyos értelemben. Új, transznacionális identitásokra telepszenek rá új nacionalizmusok. Az lenne lényeges, hogy egyrészt elkerüljük a fundamentalista identitás végzetes alternatíváját, másrészt mindennemű provincialitás feladását.
tovább


Tudatos világegyetem?
David Chalmers ausztrál filozófiaprofesszor, az Arizonai Egyetem tudatossággal foglalkozó kutatóközpontjának társigazgatója azt állítja, hogy a tudatosság épp olyan alapvető alkotóeleme a világegyetemnek, mint a tér, az idő és a tömeg. Erről készült vele interjú a Philosophy Now című folyóirat számára.
tovább


Egyformák és különbözők vagyunk
Szudhir Kakar az egyik legjelesebb indiai pszichoanalitikus. Több könyvet írt a pszichoanalízis, a kultúra és a vallás viszonyáról. A nyolcvanas évek óta az Egyesült Államok és Európa különböző egyetemein tanít és kutat, független íróként pedig Új-Delhiben és Berlinben él.
tovább


Ludwig Binswanger lélekgyógyászata új megvilágításban
Az ifjabb Ludwig Binswanger svájci pszichiáter (1881–1966) a „lételemzés” révén került be az évkönyvekbe, s ez a terápiás módszer különösen a művészeket és értelmiségieket vonzotta. A könyvtárával és a családi levéltárával együtt a Tübingeni Egyetemen őrzött hagyatéka eddig kevéssé kiaknázott forrásokat kínál a pszichiátria kultúrtörténetének kutatásához.
tovább


Steven Pinker és az emberi természet
Miért marad a börtönben, miért üríti ki a bürokpoharat, holott az őröket megvesztegették, a halálos ítélet pedig igazságtalan volt? Azért, mert testének az izmai és inai nem engedelmeskednek, s nem viszik ki a siralomház cellájából, vagy azért, mert oka van rá, hogy így cselekedjen? E kérdéseket teszi fel önmagának Szókratész Platónnak a Phaidón címszereplőjű dialógusában. Mindmáig fennáll a konfliktus az Anaxagorászhoz hasonló „természetfilozófusok” és Platón álláspontja között. Nem tudományszakok viszályáról van szó, hanem kultúrharcról: milyen terminológiával írjuk le a férfiakat, nőket és gyermekeket, olyannal, amely olyan szakkifejezések köré szerveződik, mint gén, evolúció, idegsejt és ideghálózat, vagy olyannal, amelyben a felelősség, helyes cselekvés, véleményalkotás és nyilvánosság fogalmak játsszák a főszerepet?
tovább


A nemzetközi kapcsolatok Rawls-féle filozófiája
Aligha vitatja valaki is, hogy a nemrégiben elhunyt John Rawls volt XX. század az egyik legbefolyásosabb politikai filozófusa. 1981-ben, tíz évvel Az igazságosság elmélete című fő művének megjelenése után több mint kétezer szakcikket tartalmazott a könyvvel kapcsolatos bibliográfia. Csupán az Egyesült Államokban több mint háromszázezer példányban kelt el ez a könyv, ami szenzációs eredmény egy nehéz filozófiai szakmunka esetében. Az igazságosság elmélete kötelező olvasmány lett egyetemi szemináriumokon, Rawls pedig a Marx utáni baloldal elismert gondolkodójának rangjára tett szert.
tovább


Dosztojevszkij üdvtörténeti küldetése az „orosz eszme” jegyében
Amikor Fjodor M. Dosztojevszkij 1881 elején — még hetvenedik életévének betöltése előtt — elhunyt, dicsőségének a tetőpontján állt, Oroszország politikai elitje tiszteletben részesítette, az udvari nemesség és a kulturált nemesi réteg képviselő körüludvarolták, a nagyközönség pedig buzgón olvasta műveit.
tovább


A felsőoktatás finanszírozása és az oktatási színvonal
Csüggesztő manapság Oxfordba vagy Cambridge-be látogatni. A csodálatos, ódon épületek láttán kiütközik az újabbak olcsósága, csúnyasága és gyatra karbantartása. Holott e két egyetem történelmi múltja lenyűgözi az embert: egyebek között itt vizsgálta I. Newton a gravitációt, s itt élesítette W. Ockham a „borotváját” (miszerint a magyarázathoz ne vegyünk igénybe több érvet, feltételezést stb. a szükségesnél). Csakhogy manapság Nagy-Britannia e két kiváló egyetemének az oktatói rosszul fizetettek; a kezdő fizetés mindössze évi tizennégyezer-százharminckilenc font.
tovább


A sivatag angyala
Donya al-Nahi egyfajta titkosügynök szerepét tölti be a kultúrák harcában: hosszú éveken át gyermekeket rabolt vissza brit anyák megbízásából olyan arab apáktól, akik magukkal vitték őket Keletre. Azután a saját férje is eltűnt a fiával és leányával a bagdadi háború káoszában. Ezt közvetlenül megelőzően gyanúsnak találta, hogy nem találta fia ejtett vállú trikóit. És ahogyan a férje, Mahmud ránézett azon a reggelen. Elsősorban ez a pillantás ütött szöget a fejébe.
tovább


A szerelem tudománya
A történelem folyamán a művészek, költők és drámaírók jutottak a legmesszebbre abban, hogy az emberiség megértse a szerelem természetét. A szerelmi elragadtatás mégis éppoly megmagyarázhatatlannak tetszett, mint a szivárvány szépsége. A kutatók manapság rácáfolnak erre, s elég sokat tudnak mondani arról, hogy az emberek miért szeretik egymást.
tovább


A becserkészés természetrajza
Ritkán esik meg, hogy a gyilkos jó előre bejelenti bűncselekményét, de ha mégis így tesz, akkor Németországban még korántsem biztos, hogy valaki közbelép. A thüringiai Bad Langensalzában élő Kathrin Richter az életével fizetett ezért.
tovább


Egy őspolitikus elmélkedései
Már két évtizede elmúlt 1984, vagyis az az év, amelynek delejes évszámát George Orwell a leghíresebb regényének címéül választotta, de a valamivel több mint száz éve született szerző irodalmi és esszéista örökségét még korántsem halványította el az idő.
tovább


Le Carré „tökéletes barátai”
John le Carré, alias David Cornwell negyven éve ír politikai töltetű kémregényeket (Ébresztő a halottnak, A kém, aki a hidegről jött be), s ezek világszerte ismert szerzővé tették. Az angliai Poole-ban született1931-ben, hosszú időt töltött a brit titkosszolgálatnál, s évekig Németországban tevékenykedett. A Tökéletes barátok című tizenkilencedik regénye nemrég jelent meg, s a cselekménye többek között Berlinben, Heidelbergben, Münchenben és Weimarban játszódik.
tovább


A két Lolita
Nem ismerős számunkra, ha egy kulturált, középkorú férfi elutazik külföldre, szobát vesz ki egy panzióban, s a ház leányára vetett első pillantás megpecsételi a sorsát? A leányka bája egy szempillantás alatt rabul ejti. A férfi zsenge kora ellenére intim viszonyt létesít imádottjával, aki a végén meghal, s az elbeszélő örök sebbel a szívében magára marad. A történet címe (Lolita) azonos a kislány nevével. Ismerjük a lányt és történetét, a mű címét, ám szerzőjéről, az írásakor huszonöt éves német Heinz von Lichbergről elég keveset tudunk, hiszen szinte nyoma sem maradt az irodalmi köztudatban.
tovább


Az üzleti innováció újabb tendenciáiról
A Gillette konszern honlapja azzal az üzenettel kápráztatja el a látogatót, hogy a „Gillette a megtestesült innováció”. Kevés olyan nagyvállalat akad, amely nem szeretne hasonlóval büszkélkedni. E cégek azt gondolják az innovációról, hogy ha megfelelő helyen „beinjekciózzák” a vállalat testébe, akkor javulások garmadája fog elkövetkezni. Csakhogy túl sok vállalat áhítozik jókora injekcióra, egyetlen nagy sikerű termékre, amely gondoskodik majd a fennmaradásáról. A sikeres innováció azonban sajnálatos módon ritkán ilyen.
tovább


Alexander von Humboldt, a zseniális világutazó
Amikor Alexander von Humboldt (1769–1859) ötéves amerikai utazása után kétszáz évvel ezelőtt ismét Európa földjére lépett, olyan lelkesen ünnepelték, mintha feltámadt volna. Az újságok ugyanis már több ízben a halálhírét költötték. Párizsi lapok azt állították, hogy meggyilkolták az amerikai indiánok, a Hamburger Korrespondent című német lap pedig azt híresztelte, hogy Acapulcóban elvitte a sárgaláz. Csakhogy Humboldt élt és virult. Romantikus hódítóként tért haza, hiszen nem népeket igázott le, hanem lepkéket gyűjtött. Az általa meghódított területek nem adtak aranyat, rabszolgákat és bányajogokat, hanem kizárólag a világ tudományának javát szolgálták.
tovább


Zsidó múlt az Egyesült Államokban
A filozófus Moses Mendelssohn aggódva jegyezte meg 1783-ban Berlinben: „Sajnos, már az amerikai kongresszus is a régi hangot kezdi megütni, s uralkodó vallásról beszél.” Azután mégis alaptalannak bizonyult az attól való félelme, hogy az állam és a vallási intézmények – írásában a templomot, a zsinagógát és a mecsetet hangsúlyozottan említette – szétválasztása nem valósul meg az amerikai alkotmány kialakítása során „az elnyűhetetlen előítéletek miatt”.
tovább


A jótékonyság különböző aspektusai
Andrew Carnegie, a jótékonykodás amerikai jelessége úgy vélte, „aki gazdagon hal meg, az szégyent hoz a nevére”. Ezért azután hatalmas vagyonának 90%-át jótékony célokra fordította. Carnegie és John Rockefeller óriása volt annak a XIX. és XX. század fordulója körüli korszaknak, amely a filantrópia fénykora volt.
tovább


Birodalmak és nagyhatalmak történelmi távlatból
Manapság vita tárgya, hogy az Egyesült Államokat a világban elfoglalt jelenlegi helye alapján lehet-e vagy kell-e világbirodalomnak minősíteni. A hajdani nagyhatalmak általában maximális területi terjeszkedésre törekedtek, ám ez az Egyesült Államokról nem mondható el az utóbbi évtizedekben. Úgy tetszik, hogy emiatt a birodalmak bukásának szokványos oka, a birodalmi túlterjeszkedés, vagyis az utánpótlási vonalak túlzott meghosszabbodása nem fog a végzetévé válni.
tovább


Chomsky és a karteziánus nyelvészet
Aki nem veszi észre az óriási különbséget két olyan megtévesztésig hasonló mondatszerkezet között, hogy „amit Noam Chomsky mond, az félelmetesen egyszerű”, illetve „amit Noam Chomsky mond, az egyszerűen félelmetes”, az elveszett ember az érvelés és írás szempontjából. Chomsky elsődleges és egész életén végighúzódó tudományos érdeklődése a mondatok felépítésében mutatkozó különbségek kitartó tanulmányozása során arra irányult, hogy milyen láthatatlan mechanizmusok hozzák létre az efféle különbségeket a nyelv feltételezett legmélyén.
tovább


Az amerikai zsidóság identitásáról
Amerika a zsidó felszabadulás hona. Ez a történelmi tapasztalat, amely az amerikai zsidó képzelet egyik legfontosabb toposzának rangjára tett szert, Európához képest egészen más előfeltételeket teremtett az Újvilágban a modern zsidó identitás kialakulásához. A felszabadulás az évszázados európai üldöztetés megszűnését jelentette, azt a lehetőséget, hogy mód nyílt a saját vallás korlátlan gyakorlására. Számos fiatal bevándorló ugyanakkor olyan helyként tekintett Amerikára, ahol meg lehet szabadulni a zsidóságtól, amelyet a fiatalok a hagyományokhoz hű szüleik által bevett óvilági formájában elmaradottságként utasítottak el.
tovább


A siker tragédiája
Korántsem minden a siker, de bármit csinál is az ember, mindenben sikert érhet el, miként sikertelenség is osztályrésze lehet. A sikerbe vetett hit kivételes erővel mutatkozik meg mindazon eszmények körében, amelyekkel a modern korszak szolgálni tud. Ez a hit olyan vezéreszmévé vált a jelenkorban, amely személyeket, programokat és szervezeteket egyaránt magával ragad. A siker mindenekelőtt azáltal tesz szert nagy társadalmi hitelre, hogy szembeállítódik a kudarccal, a fiaskóval, a csőddel. Mértéke azon mérhető le, hogy a sikertelenséget mennyire tudjuk elkerülni. Mindez mindaddig megmarad a pragmatikus bölcsesség szférájában, amíg a sikert alapvető cselekvési kategóriának fogjuk fel. Az idetartozó német erfolgen (sikerülni) ige a XVII. században alakult ki a német nyelvterületen, s valami olyasminek az elérését vagy megszerzését jelenti, amit az ember célként tűzött ki maga elé. Főnévi alakja az Erfolg (siker), amely a modern társadalom kialakulásával párhuzamosan terjedt el, s cselekedetek vagy döntések pozitív hatását vagy következményeit jelenti.
tovább


A felvilágosodás és az üzlet
Voltaire azt írja, hogy Dante biztos lehet a fennmaradásában, mert jóformán nem olvassák a műveit. Az olvasás kutatója számára ez bizony kiábrándító megállapítás: annak a szerzőnek van a legnagyobb esélye a fennmaradásra, akinek a dicsősége már függetlenné vált az olvasás veszélyeitől. Voltaire számára a hírnév egyfajta túlvilág volt, amely csatlakozhatott az írók élete során megszerzett dicsőséghez, de nem csatlakozott feltétlenül. A kétféle dicsőség bizonyos értelemben független volt egymástól, de a kettő között mégis lebonyolódtak bizonyos tranzakciók. Az írók életében elmaradt dicsőséget ellensúlyozhatta az utólagos hírnév. Az utóbbit elsősorban mégis az jellemezte, hogy mentes volt az írók által az életükben elért dicsőség ama vonásaitól, amelyek elég gyakran elrontották az ilyen dicsőség örömét, gondoljunk csak a vitákra és a szerzők létbizonytalanságára, az irigységre és a rosszakaratra, a rágalmakra és a konkurenciára.
tovább


A párduc szerzője
A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap 2001 novemberében azzal a hírrel szolgált az Alpokon túlról, hogy „az olasz irodalom egyik fő műve áldozatul esett a családi cenzúrának, nevezetesen Giuseppe Tomasi di Lampedusa szicíliai herceg egyetlen regénye, A párduc (Il gattopardo), amely először 1958-ban jelent meg a milánói Feltrinelli Kiadó gondozásában, már a szerző halála után”. Az újság szerint a botránytól tartó örökösök visszatartották a kézirat egyik részét, megbotránkoztatónak minősítve azt, mert a regény főhősének „titkolt szenvedély”-éről árulkodott.
tovább


A dekonstrukció Amerikában
A New York Times című lap öt nappal Jacques Derrida francia filozófus halála után igen tiszteletteljes nekrológot jelentett meg az elhunytról, ám három nappal azelőtt ezzel homlokegyenest ellenkező tartalmú méltatást közölt róla. Az utóbbi írás értelmiségi sarlatánként jellemezte Derridát. A két nekrológ szembeszökően példázza azt a kétféle reakciót, amellyel az amerikai tudományos élet Derrida személyét és művét fogadta.
tovább


Agykutatás és akaratszabadság
Németországban élénk vita zajlik az akaratszabadságról, amint azt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikksorozat és a Christian Geyer szerkesztésében közzétett Agykutatás és akaratszabadság című gyűjteményes kötet is bizonyítja. Az embernek az az érzése támad, hogy a XIX. század fejleményei élednek újjá. A képalkotó eljárások technikájának jóvoltából az agykutatás eredményei időszerűvé tesznek egy tiszteletre méltó filozófiai vitát. Idegélettan-kutatók és a kognitív tudomány művelői vitáznak a filozófusokkal és a többi szellemtudomány képviselőivel arról a determinista felfogásról, amely szerint az okságilag zárt világban nincs helye az alternatív cselekedetek közötti választás szabadságának. A vita kiindulópontját annak a kutatási tradíciónak az eredményei jelentik, amely a Benjamin Libet által a XX. század hetvenes éveiben végrehajtott kísérletekkel vette kezdetét.
tovább


In memoriam Jacques Derrida
Hosszú betegség után – hetvennégy éves korában – Párizsban elhunyt Jacques Derrida. Jean-Paul Sartre mellett a legjelentősebb francia filozófus volt a XX. században. Az egy nemzedékkel előtte járó Sartre-ral ellentétben azonban neki nem volt filozófiai rendszere.
tovább


Lehetséges-e európai társadalom?
A társadalom fogalma világosan megvont, nemzetállamilag ellenőrzött határokat feltételez. Miként fogjuk fel akkor az európai „társadalmat” a változatos határaival és belső-külső viszonylataival? Létezik-e egyáltalán olyasmi, hogy európai társadalom, vagy meg kell fosztanunk a társadalom fogalmát a nemzeti és állami vonatkozásoktól meg a területi kötöttségeitől, hogy e kérdésssel érdemben foglalkozni tudjunk? E kérdésekben az a legzavaróbb, hogy nem teszik fel őket. Ennek számos indoka van, de csak egyetlen kritikára méltó oka: a társadalom fogalma kristályosodási pontja a szociológia módszertani nacionalizmusának. Aki Európát meg akarja érteni, annak kétségbe kell vonnia, hogy a modern társadalom és a modern politika csupán nemzetállami szerveződés közepette létezhet.
tovább


Párhuzamos világegyetemek?
David Deutsch, a kvantumszámítógép brit úttörõje a párhuzamos világegyetemekrõl, az idõutazásokról és a XX. század fizikájának legbotrányosabb sajátságáról nyilatkozott a Spiegel két munkatársának.
tovább


Mûvészet, giccs, pornográfia
Kétségtelenül jókora nehézséggel jár a mûvészet akár csak hozzávetõleges definiálása, de amiképpen a többi szellemi képzõdmény – a vallás, a filozófia és a tudomány – bizonyos mértékig megragadható definíciószerûen, akképpen annak tisztázására is módot kellene találni, hogy mi különbözteti meg a mûvészetet a nem mûvészettõl.
tovább


Nemzedékváltás a családi üzleti vállalkozásokban
A világ legismertebb vállalatainak többsége egy ponton áruba bocsátotta részvényeit a tõzsdén, s ezzel kiterjesztette tulajdonosi körét a céget alapító család tagjain túlra. Ettõl még a tõzsdén bejegyzett vállalatok közül sokat továbbra is ugyanaz a család ellenõriz vagy legalábbis bizonyos mértékig befolyásol. Nemcsak szerény cégek seregét, hanem olyan óriásvállalatokat is, mint a Wal-Mart, a Ford, a Samsung és a Hyundai. Egy kilencvenes évek közepén összeállított tanulmány szerint az amerikai vállalatok több mint 90%-a családi tulajdonban van. A Coca-Cola konszernnél még mindig számít a Woodruff család véleménye, s a hatalmas Nordstrom kiskereskedelmi üzlethálózat részvényeinek 30%-át is a hasonnevû család tartja kézben. Idõs családtagok elhalálozása ellenére kevesen vélik úgy, hogy az Agnelli család fel szándékozik hagyni a Fiat konszernre gyakorolt hatásával.
tovább


A nyilvánosság tere és a politikai nyilvánosság
A japán Inamori Alapítvány 1985 óta évről évre kiosztja a Kyoto-díjat. Ezt a kitüntetést a Nobel-díj egyfajta kiegészítésének szánják olyan tevékenységi területeken, például az építészet, a zene és a filozófia terén, amelyeknek a művelői nem számíthatnak Nobel-díjra. A hivatalos nyilatkozat szerint a Kyoto-díjat olyan kiemelkedő személyiségek kaphatják meg, akik az életművükkel anyagi és szellemi értelemben hozzájárultak az emberiség fejlődéséhez. Alan Curtis Kay számítógép-szakértő és Alfred George Knudson rákkutató mellett 2004-ben Jürgen Habermas részesült e megtiszteltetésben. A másik két kitüntetetthez hasonlóan a német filozófust is arra kérték, hogy köszönőbeszédében a személyes indíttatásairól is áruljon el valamit. Az alábbiakban a filozófus ünnepi beszédének szövege olvasható, amely 2004. november 11-én hangzott el Kyotóban, az ősi japán császárvárosban.
tovább


A lélek természete a neuropszichoanalízis tükrében
Melanie Jacobs szélütést szenvedve hevert házának az udvarán Fokváros egyik jobb kerületében, s nem tudott felállni. A bal karja és a bal lába megbénult. Az egészben az volt a különös, hogy az asszony nem hitte el a bénaságát. „Hagyd ezt a butaságot, jól vagyok” – tiltakozott, amikor a férje beszállította a helyi Groote Schuur Kórház ideggyógyászati osztályára. A vizsgálatot végző Mark Solms doktort is azzal fogadta: „Sokat dolgozom, haza kell mennem.” Az orvos így válaszolt: „Megértem, hogy azt szeretné, ha minden rendben lenne, de, sajnos, az ön bal oldala megbénult. Mozgassa kérem a bal kezét!” A kar nem mozdult. „Tudja mozgatni?” – kérdezte az orvos. „Igen” – felelte az asszony. „Semmit sem láttam” – mondta az orvos. „Mert nincs benne a fejemben. A belső szememmel azonban láttam, hogy megmozdult” – védekezett a beteg.
tovább


A monoteizmus ára
Az új és egyetlen Istennek új ember felel meg, aki köteles az egész életét a Bibliában kinyilvánított igazságnak szentelnie. Az egyistenhit őstörténetéhez a vallásváltoztatás és a mártíromság is hozzátartozik.
tovább


Az emberi szellem időskorban
Az emberi személyiségfejlődés modern tudományában egyre elfogadottabbá válik az a felismerés, hogy az agy, a szellem és a kultúra kapcsolata, valamint a szellem ebből eredő evolúciós és ontogenetikus fejlődésmenete dinamikus és interaktív. A környezet és az adottságok nem rögzítettek, hanem plasztikusak, s nem úgy hatnak, mintha egyeduralkodók lennének, hanem kölcsönösen feltételezik egymást.
tovább


Az érem harmadik oldala
(Raoul Schrott, aki 1964-ben Ausztriában született, jelenleg Írországban él. Nemrég tette közzé Tristan da Cunha avagy a fél világ című regényét, s a Hanser Kiadó gondozásában megjelent a Fehér könyv című verseskötete is. Az alábbiakban a Joseph Breitbach-díj átvételekor elmondott beszédét közöljük.)
tovább


A posta jövője
Hogy képet alkothassunk a világ postaszolgálatainak jövőjéről, elég csupán azt megemlíteni, hogy a holland nemzeti posta csomagszállító részlege tavaly óta egy tejipari vállalat segítségét veszi igénybe a csomagoknak a címzettekhez való eljuttatásához. E szokatlan szövetkezésre olyan időszakban került sor, amikor a tejesemberek már egy letűnt korszak maradványai, míg a postások e sors elkerüléséért küzdenek. E megoldás különös jellemzője, hogy nem valahol Hollandia vidéki körzeteiben vezették be, hanem Nagy-Britanniában, ahol a holland postarészleg és a tejtermékek kiszállítására szakosodott Express Dairies cég a brit Királyi Postának igyekszik versenyt támasztani.
tovább


A brit Nemzeti életrajzi enciklopédia új kiadása
Az utóbbi években viktoriánus emlékművek egész sora nyerte vissza régi fényét restaurálás vagy átépítés következtében, így a Viktória királynő férje, Albert herceg emlékének szentelt londoni Albert Memorial emlékmű, az Albert herceg végakaratának megfelelően Dél-Kensingtonban alapított múzeum, továbbá a régi kikötői berendezések, amelyek a brit világbirodalom felemelkedésének és bukásának voltak tanúi. Ehhez járul a XIX. század egyik ragyogó szellemi teljesítményének „felújítása”: mintegy száz évvel az első kiadás után második, átdolgozott és bővített kiadásban jelent meg a brit Nemzeti életrajzi enciklopédia, immár az internetkorszak számára.
tovább


Német szociológusok konferenciája a társadalmi egyenlőtlenségről
A német szociológusok nem kis csoportja elégedetten állapítja meg, hogy a tartós gazdasági fellendülés korszaka Németországban is véget ért. Nem kevesen vannak közöttük, akik sosem hittek abban, hogy a kapitalizmus a jóléti állammal karöltve képes gondoskodni a társadalmi különbségek kiegyenlítéséről. Számos szociológus szerint sosem szűnt meg az osztálytársadalom a Német Szövetségi Köztársaságban, amelyben kevesen uralkodnak sokak felett, elveszik tőlük jövedelmük egy részét, s megtagadják tőlük a képzést és az elfogadható munkafeltételeket.
tovább


A szűkös idő markában
Úgy tetszik, hogy az idő és az emberi cselekedetek között annál nagyobb eltérés mutatkozik, minél hatékonyabban véljük uralni az idővel való takarékoskodás alapelveit. A modern ember dilemmája abból fakad, hogy az élet felgyorsulása szemlátomást semmiféle időnyereséggel sem jár. A romanista Harald Weinrich összegyűjtötte az idevágó véleményeket és írásokat, s könyvet írt a szűkös idő észlelésének kultúrtörténetéről.
tovább


A biológiai kultúra- és irodalomelmélete
A művészet mint jelenség evolúcióelméleti magyarázatra vár. Minek tekintsük a műalkotásokat: felfokozott kulcsingereknek, az állatok násztáncával egyenértékű jelenségnek, netán az evolúció haszontalan melléktermékének? Egyiknek se, véli Karl Eibl irodalomkutató, aki az irodalomtudományban esedékes „biológiai fordulat” mellett tör lándzsát. Szerinte a művészet az ivarmirigyek működésének fenntartására szolgál, s élvezetet okoz.
tovább


A radikális baloldali Kunzelmann-csoport üzelmei az NSZK-ban
Még mindig sok fehér folt észlelhető a baloldali terrorizmus németországi történetében. Mindmáig nem kerítették kézre Alfred von Herr-hausen gyilkosait, s annak az egyénnek a neve sem ismert, aki 1977 őszén agyonlőtte Hans-Martin Schleyert, holott a lehetséges tettesek köre két személyre szűkíthető. Terrorcselekményeket elsőként egyébként nem az Andreas Baader, Horst Mahler és Ulrike Meinhof körül csoportosuló Vörös Hadsereg Frakció (RAF) hajtott végre, hanem egy kevésbé ismert berlini csoport, amely Dieter Kunzelmann nevével kapcsolódik össze.
tovább


Marc Augé, a kulturális antropológus
A kulturális antropológia francia művelőjének, Marc Augénak a pályafutása hűen követi e szaktudomány fejlődésének fordulatait.
tovább


A felsőoktatás trendjei
Hajdanán nemzeti alapon oktattak többnyire helyi hallgatókat a felsőoktatásban. A kormányzat szabályozta e szektort, ekképp a verseny és a profit szinte ismeretlen fogalom volt. Mivel a felsőoktatási intézmények túlnyomó többségét közpénzekből finanszírozták, az államnak nagy beleszólása volt abba, hogy mennyi hallgatónak és mennyi ideig mit tanítsanak. Ha verseny egyáltalán létezett, akkor is csak úriemberekhez méltó formában. Az oktatók nemigen törődtek a tanulóifjúság igényeivel, a profittal pedig még kevésbé.
tovább


Könyvtárak az idő sodrában
A múltat és a jövőt titokzatos anyagcsere kapcsolja össze egymással. Ennek legfőbb szerveként a nagy könyvtárak funkcionálnak, amelyek mindent, ami elmúlt, az időszerűségüktől függetlenül megőriznek a jövő számára. A könyvtárak vetik meg a kulturális önreprezentáció alapját éppúgy, mint a múlt megalkotásáét.
tovább


A modern művészet forrásvidékén
Balzac 1832-ben megjelent Az ismeretlen remekmű című elbeszélése messzire vezető értelmezésekre indította az irodalomtudósokat, filozófusokat és művészettörténészeket. Egy kitalált festő, Frenhofer a főhőse ennek az írásnak, amely kulcsfontosságú szövegnek minősül a modern művész és művészet műfogalmának megértéséhez, amely a XIX. században fejlődött ki. Az értelmezések esetén ugyanakkor többnyire csak az absztrakció gondolata kerül előtérbe, és szem elől tévesztik a Balzac elbeszélésében vegyülő absztrakt és tárgyi elemeket.
tovább


Kockázatok és mellékhatások a tudás társadalmában
Mindenütt kutatnak. A tudomány már korántsem csupán a laboratóriumokra korlátozódik. A politikáról, a médiáról és a háztartásokról egyaránt elmondható, hogy már szinte senki sem hagyatkozik kizárólag az ösztöneire vagy az élettapasztalataira. Ehelyett mindenki elmélethez igazodó gyakorlat vagy gyakorlathoz igazodó elmélet révén igyekszik alátámasztani a döntéseit. Ezért faggatják szüntelenül a szakértőket, tesztelik az árukat, rendelnek meg és készítenek szakértői véleményeket, hajtanak végre és idéznek közvélemény-felméréseket, írnak és olvasnak tanácsot adó szakirodalmat.
tovább


Muzulmán szélsőségesség Európában
Az észak-angliai Leeds néhány csendes külvárosának fehér bőrű és ázsiai lakóit egyaránt érthetően zavarba hozták azok a hírek, amelyek szerint néhány szomszédjuk vonattal Londonba utazott, s terrortámadásokat hajtott végre a fővárosban. Némelyek úgy jellemezték a bombarobbantókat, mint szokványos fiatalembereket, akiknek az érdeklődési köre nemigen terjedt túl a futballon és a kriketten, de az egyik gyanúsítottról azt mondta a szomszédja, hogy más megoldást talált a külvárosi unalomra: elutazott Pakisztánba és Afganisztánba, s a kínálkozó lehetőséget megragadva kiképeztette magát a terror művészetére.
tovább


Emlékezetvesztés vagy szimulálás?
Tényleg megromlott az emlékezete, vagy csak a tanítás alól akar kibújni? Egy baden-württembergi tanár, Engelbert Dannecker titokzatos emlékezetvesztése évek óta foglalkoztatja az orvosokat, a pszichológusokat és a hatóságokat. A furcsa eset végkifejlete beláthatatlan.
tovább


Az anarchista mozgalom az iszlám dzsihád előképe?
Bombák, szakállak és hátizsákok – a nép képzeletében ezek a terror letéteményeseinek a megkülönböztető jegyei, akik bombarobbantásra bujtogatnak, vagy maguk is részt vesznek azoknak a bombáknak a robbantásában, amelyek időről időre megrázzák a nyugati világ városait. Száz évvel ezelőtt sem volt ez nagyon másképp: bombák, szakállak és sistergő gyújtózsinórok. A kétféle terrorhullám által keltett aggodalmak, valamint a rájuk adott válaszok szintén hasonlók. Az anarchista erőszak kirobbanásait, ha közvetve is, de az összes földrészen megérezték, s e megrázkódtatások az 1880-as és 1890-es években voltak a legintenzívebbek. Az erőszak emberi életek százait követelte, köztük több kormányfőét, széles körben félelmet keltett, és számos új törvényt és korlátozást eredményezett. Az iszlám dzsihád nem egyenes vonalú leszármazottja az anarchizmusnak, hiszen távol áll tőle. Ennek ellenére tanulságosnak bizonyulhatnak az anarchisták XIX. században elkövetett bombamerényletei és a szélsőséges muzulmánok által elkövetett terrortámadások között vonható párhuzamok.
tovább


A medvéknek suttogó
A negyvenhat éves Timothy Treadwellt felfalta egy medve, s ez a halálnem nem volt teljesen az ellenére. Előzőleg már több száz alkalommal vészelt át medvékkel való életveszélyes találkozásokat. „Teljes szívemből szeretem és megvédelmezem őket, még akkor is, ha ez az életembe kerül” – jelentette ki. Tizenhárom nyarat bírt ki sátorral és kamerával felszerelve Alaszkában, sokszor teljesen egyedül az akár hétszáz kilogramm testtömeget is elérő grizzlyk között. Az állatok addig sosem bántották.
tovább


Norbert Elias a németekről
Amikor Norbert Elias németekről szóló tanulmányai Studien über die Deutschen címmel 1989-ben megjelentek (magyarul A németekről címmel adta ki a Helikon Kiadó 2002-ben), olyan fogadtatásban részesültek, amely párját ritkította a szociológiai művek körén belül. E tanulmányok most, tizenhat évvel később ismét megjelennek, mert kiadják Elias összes műveit. Az új kiadás szövege messzemenően azonos az első kiadás szövegével, csupán bibliográfiával, név- és tárgymutatóval meg kiadói utószóval egészítik ki. Az utóbbi még egyszer megerősíti azt, amit már tudtunk, hogy ez a mű csak feltételesen származik Norbert Elias tollából. Továbbra is tisztázatlan marad, hogy mennyivel járult hozzá e tanulmányokhoz a szöveg átdolgozója, Michael Schröter. Meg kell várnunk a harmadik, filológiai kiadást, hogy ezt is megtudjuk, s az majd pontosan felvilágosít bennünket Elias kéziratainak pontos státusáról.
tovább


Biztonság és jóléti állam
A politikatörténet minden válfaja számon tart egy előfeltételt: az emberek magányosan és magukra hagyatva ki vannak szolgáltatva az élet viszontagságainak, ezért is kerestek mindig támaszt. Régebbi korokban Isten oltalmára bízták magukat. A modernitás korszakában az állam nyújt nekik biztonságot. Az állam nem más, mint ember által létrehozott védőalkalmatosság. Tervrajzát Thomas Hobbes fektette le Leviatán vagy az egyházi és világi állam anyaga, formája és hatalma című munkájában. Az embereknek nagy szükségük van a biztonságra. Azok a politikai elvárások, amelyeket az emberek a Hobbes-féle halandó Istennel (deus mortalis) és az örökébe lépő jogállammal meg szociális állammal szemben támasztanak, nemigen maradnak el ama vallási elvárások mögött, amelyekkel előzőleg a halhatatlan Isten szembesült. Az emberek az élet minden bizonytalanságával szemben oltalomra tartanak igényt. Az állam pedig mindig jóindulatúan fogadta ezeket a védelmi szükségleteket. Az illetékességi körét egyre inkább kiterjesztette, s egyre megbízhatóbbakká váltak a polgári és szociális biztonságra nyújtott garanciái. Az embereknek második természetükké vált a biztos létviszonyok közepette élt élet, az ellátottság és a jövő tervezésének lehetősége.
tovább


Az állam rejtelmei
Manapság úgy véljük, hogy az államban nincs semmi különös. Az állam nem fölérendelt, mintegy a társadalom felett lebegő képződmény, hanem csupán egyike a társadalom rendszereinek, s még csak nem is a legfontosabb közülük. E felfogást pluralizmusnak hívják, de mostanság különböző elnevezésekkel tálalják, s jelenleg ez képviseli a társadalomtudományi közgondolkodás fő áramát. A társadalmi viszonyok oly komplexek, állítják, hogy ez idő tájt már semmiféle központ sem képes kormányozni. Sehol sem hoz döntéseket valamiféle végső instancia, hanem valamiképpen önmaguktól „rázódnak helyre” a dolgok.
tovább

Nagy Károly
Magyar népesedési tendenciák az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államokban 2000-ben végrehajtott népszámlálás eredményeként megállapították, hogy 1 398 724 fő (az ország 2000. április 1-jén nyilvántartott 281 421 906 főnyi lakosságának 0,042%-a) válaszolt a hosszú kérdőív „Mi a leszármazása vagy etnikai eredete?” kérdésére úgy, hogy magyar.
tovább


Vállalati felső vezetés - jobbára nők nélkül
A Wall Street Journal című lap idestova húsz évvel ezelőtt alkotta meg az „üvegmennyezet” kifejezést ama akadályok érzékeltetésére, amelyek meggátolják, hogy a nők elérjék a vállalati hierarchia csúcsait. Már azóta is tíz év telt el, hogy az amerikai kormány által e jelenség tanulmányozására létrehozott különbizottság (Glass Ceiling Commission) közzétette a javaslatait. E bizottság 1995-ben megállapította, hogy továbbra is fennáll az az akadály, amely „számtalan jól képzett embert megfoszt a vállalatvezetői csúcspozíciókért folyó versengésnek és e beosztások betöltésének lehetőségétől a magánszektorban”. Felmérése szerint akkoriban az amerikai munkahelyek 45,7%-át töltötték be nők, s ők szerezték meg a kiadott diplomák több mint felét, ám a felsőbb vállalatvezetők 95%-a mégis férfi volt, s a női vállalatvezetők keresete átlagosan csupán a 68%-át tette ki a férfiakénak.
tovább


Martin Walser antiszemita?
Antiszemita színezetű Martin Walser német író munkássága? Egy új tanulmány ezt állítja. Csakhogy Walser esetében ennél sokkal többről van szó, hiszen jól példázza számos olyan német dacreakcióját, aki nyomasztónak érzi a zsidók áldozati státusát.
tovább


A népesedés és a kultúrák háborúja
A drámaian változó demográfiai helyzet kulturális kihatásait még nem mérték fel. A demográfiai változás egyrészt előidézheti az öregkor átértékelését, másrészt puszta gazdasági szükségszerűségből kikényszerítheti a család és a gyermekvállalás új szemléletét. Világszerte bekövetkezhet a családi élet hagyományos értékeinek reneszánsza, ezzel együtt a modernitás emancipációs vívmányainak visszaszorulása. A mesterséges megtermékenyítés technikai lehetőségeinek szakadatlan bővülése miatt viszont az is elképzelhető, hogy olyan változások előtt állunk, amilyenek eddig csak a tudományos-fantasztikus irodalomban bukkantak fel. A feministák szószólóivá válhatnak a gyermekek mesterséges létrehozásának, hogy mentesítsék a nőket a szaporodás kényszerétől.
tovább


Interjú Anatol Lievennel
Anatol Lieven Amerikában élő brit történész és újságíró. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a The Times című lap tudósítójaként működött Pakisztánban és a hajdani Szovjetunió területén, s e minőségében tudósított az afganisztáni háború zárószakaszáról és a Szovjetunió felbomlásáról. Később könyvet írt a nacionalizmusnak a balti államokbeli feltámadásáról (A balti forradalom, 1995), a csecsenek elszakadási törekvéseiről (Csecsenföld, az orosz hatalom temetője, 1998), valamint a függetlenné vált Ukrajna és Oroszország új keletű viszonyáról (Ukrajna és Oroszország, testvéri versengés, 1999).
tovább


Zsidóság és cionizmus
A közel-keleti konfliktus körül forgó vitában gyakran megesik, hogy nagyjából egyenlőségjelet tesznek a zsidóság, a cionizmus és Izrael állam közé. Az izraeli politikával szembeni zsidó kritikát egyfelől sokszor az antiszemitizmus megnyilvánulásának tekintik, másfelől az a veszély fenyeget, hogy az Európában élő ortodox zsidóságot egyre inkább egy kalap alá veszik azokkal a militáns, nacionalista és vallásos telepesekkel, akik 1967 óta az Izrael által támasztott területi igények letéteményeseiként telepedtek le Ciszjordániában. Eközben háttérbe szorul, hogy Izrael legradikálisabb elutasítása szintén azoknak a szigorúan vallásos ortodox zsidóknak a részéről tapasztalható, akik a hagyományos anticionizmusukat a tórával indokolják. Yakov M. Rabkin kanadai történész, aki a zsidó történelem professzora a Montreali Egyetemen A tóra nevében – a cionizmus zsidó ellenzékének története című, 2004-ben megjelent könyvével nagyban hozzájárul a zsidóság és a cionizmus, valamint a zsidó és a keresztény anticionizmus fogalmának tisztázásához.
tovább


Halálos megbízatás
Azon a hideg november estén úgy zuhogott az eső Hollandiában, mintha dézsából öntötték volna. Három férfi haladt az országúton Arcen közelében.
tovább


A rossz gyermek
Miként védekezhet az ember az ellen, ha a rokonai bolondnak nyilvánítják, s zárt osztályra kerül?
tovább


A történészek huszadik világkongresszusáról
A történészek ötévente összegyűlnek a világ minden tájáról, hogy megvitassák a történettudomány aktuális fejleményeit. Kongresszusaikat a Történettudományok Nemzetközi Bizottsága szervezi, amely több mint ötven nemzeti szekcióból és mintegy negyven kutatóintézetből, illetőleg tudományos társaságból tevődik össze. A történészeknek ezek az „ökumenikus” találkozói a XX. század elején és a két világháború közötti időszakban módot nyújtottak nemzeti viták lebonyolítására, a nemzeti kutatási eredményeknek a világ elé tárására, s egyúttal a XIX. századra jellemző nemzeti egyoldalúságok leküzdését is megkísérelték. 1945 után e konferenciák borotvaélen való táncoláshoz váltak hasonlóvá a hidegháború közepette, de ama néhány fórum közé tartoztak, amelyek lehetővé tették, hogy a vasfüggöny két oldalán tevékenykedő történészek találkozhassanak.
tovább


Leszámolás a nonkonformista életvitel illúziójával?
Aki ellenzéki, az kifejezésre akarja juttatni ezt. Aki nem akar kenyérgyárban előállított kenyeret enni, annak módjában áll saját kenyeret sütni. Aki nem csak kenyérrel él, az csatlakozhat valamelyik földműves szövetkezethez, s onnan szerezheti be a szükséges zöldséget és gyümölcsöt. Az ilyen gazdaságok gyapjút is előállítanak, hogy a gyermekeknek ne kelljen az üzletekben beszerezhető „mérgező” ruhaneműket hordaniuk. Másoknál több pénze kell legyen annak, aki nem akarja gyermekeit a társadalmi problémákkal küszködő és pedagógiai tehetetlenség jellemezte állami iskolákba járatni, hanem magániskolába íratja be őket. Az ellenzékiség efféle formáival nem nehéz élni, csupán egyszer kell rászánnia magát az embernek.
tovább


Az analitikus filozófia XX. századi fejlődése
Az analitikus filozófia XX. századi történetét a szerzők újra és újra a felfedezések eredményeként bekövetkező tudásgyarapodás és a megismerésben bekövetkező haladás elbeszélésének formájában írják meg. Ez Amerika sikerességével függ össze. Az Egyesült Államokban a „gondolkodás”-nak Charles S. Peirce óta pragmatikus jellegűnek kell lennie. Az amerikaiak ezért beszélnek még sokszor Jacques Derridáról is úgy, mintha olyan rakétatervező vagy kövületkutató lenne, aki „kimutatta”, hogy a szövegek ellentmondásos bináris elemekből épülnek fel, s a jelentés sosem rögzíthető interpretálás révén.
tovább


A polgári értékekről
Tartást kölcsönözhetnek a polgári értékek a globalizálódás miatt elbizonytalanodott társadalomnak? Az interjúalany Ralf Dahrendorf kételkedik a polgári értékek újjáéleszthetőségében. A régi vágású polgárságot már csak Svájcban és Svédországban véli nyomokban felismerni. De talán éppen a mi korunkban bekövetkező átalakulások eredményezik az új polgárság kialakulását.
tovább


Protekcionizmus a globalizálódó világban?
Paul A. Samuelson mindenki másnál jobban befolyásolta a közgazdaság-tudományt a XX. században. 1948-ban jelent meg Közgazdaságtan: bevezető elemzés című tankönyve, amelynek már a tizennyolcadik kiadása van forgalomban. Világszerte egyetemi hallgatók milliói sajátították el e tankönyvből a közgazdaság-tudomány összefüggéseit. Samuelson 1915-ben látta meg a napvilágot egy gyógyáru-kereskedő fiaként az Indiana állambeli Garyben. Egyetemi tanulmányait előbb a Chicagói Egyetemen, majd a Harvardon folytatta. 1940-ben lett adjunktus a Massachusettsi Műszaki Egyetemen, a Boston melletti Cambridge-ben. A hetvenes években John F. Kennedy elnök gazdasági tanácsadója volt. 1986-ban kapta meg a közgazdasági Nobel-díjat, s bár időközben nyugállományba vonult, kilencvenévesen is négy napot dolgozik hetente.
tovább


Politikaelmélet és nemzetközi politikai kapcsolatok
Kenneth N. Waltz a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) nyugdíjas politológiaprofesszora, aki a Swarthmore, a Brandeis és a Columbia Egyetemen is tanított. Elnöke volt az Amerikai Politikatudományi Társaságnak, s a politikai tudományok terén kifejtett munkásságáért a James Madison-díjjal tüntették ki. Számos könyve közül Az ember, az állam és a háború, a Nemzetközi politika elmélete, valamint a Külpolitika és demokratikus politika a három legismertebb. Harry Kreisler a Kaliforniai Egyetem Nemzetközi Kutatások Intézete által szervezett interjúsorozat keretében beszélgetett vele.
tovább


Anthony Trollope, a legtermékenyebb angol író
Ha az embernek sikerül a regényírást kivételesen úgy elképzelnie, mint a levegővételt, az evést vagy a fogmosást, amelyet mindennap végezni kell a hangulati kilengésektől, határidőktől, rossz álmoktól, emésztési zavaroktól és legfőképpen a múzsa csókjától meg bármiféle zseniális inspirációtól függetlenül, akkor képet alkottunk Anthony Trollope angol íróról.
tovább


Az egypólusú világ alkonya
Korainak tűnhet az Egyesült Államok hatalmának tetőpontján az egypólusú világ alkonyáról beszélni. Állításomat nem a szokásos okokra, a túlméretezett háztartási és kereskedelmi deficitre, az ún. birodalmi túlterjeszkedésre (imperial overstretch) vezetem vissza, ezt a problémát már a következő kormányzat, vagy – amennyiben elszánja magát – akár a mostani is meg tudja oldani.
tovább


Ami a franciákat hajtja
A francia diákok és munkavállalók demonstrációi spontán lázadássá nőtték ki magukat. Első szempillantásra arra irányultak az akciók, hogy rákényszerítsék a kormányzatot egy, a foglalkoztatási politikában egyébként jelentéktelen újítás visszavonására. Sokkal többről van itt azonban szó.
tovább


A szarvasvadász-kezdeményezés
Phillip Longman az amerikai „Foreign Policy” c. lapban közölt írása szerint a patriarchátus a megfelelő életforma a széteső félben lévő szociális államban való fennmaradáshoz.
tovább


Az új hidegháború
A világpolitika koordinátáit nem mindig fegyverek, háborús győzelmek vagy kapitulációk határozzák meg. Földcsuszamlásszerű változások néha észrevétlenül következnek be.
tovább

David Rose
Bűnözés - élethosszig, Prospect, 2006. augusztus
A múlt század java részében többnyire szociológiai okokkal magyarázták a bűnözést. Amikor 1992-ben Tony Blair pártja nevében „kemény fellépést” ígért ellene, hallgatósága úgy vélte: a Munkáspárt a bűnözés legfőbb okának tekintett nyomorúságos lakhatási körülményekkel, a munkanélküliséggel és az iskolázatlansággal veszi fel a harcot. A jogsértő és antiszociális viselkedés lehetséges gyökereit ritkán emlegették az elit berkeiben. Az igazságszolgáltatók úgy vélték, a büntetésnek az elkövetett bűn súlyával kell arányban állnia, és nem attól kell függenie: hajlamos-e vagy sem az elkövető arra, hogy további jogsértéseket kövessen el.
tovább

Jacques Sapir
A verseny, mint mítosz, Le Monde Diplomatique, 2006. július
Megfellebbezhetetlen érvként tálalt álcázott, állítólagos közgazdasági „evidenciák” mérgezik a közbeszédet. Ezek bizonyos témákat, mint a protekcionizmus, az állami vállalatok pozitív szerepe vagy az állami beavatkozás, eleve szalonképtelennek minősítenek. A politikai szekértáborok felett álló „objektív” igazságként, bizonyosságként ’tornyosulnak előttünk. Ha ezek a közgazdasági „alapigazságok” tudományosan megalapozottak lennének, akkor lehetetlen lenne vitába szállni velük. Senkinek nem jutna eszébe vitába szállni a természet törvényeivel. Azonban ha a tudományos alapok bizonyulnak kétségesnek, akkor az a kivételezett helyzet, amelyet élveznek, nem csupán csalásként, hanem antidemokratikus hatalmi visszaélésként értelmezhető: kiötlőjük egy mellesleg politikai értelemben senkinek nem felelős kisebbség, a „szakértők” hada. A közgazdaság, ha igényt tart a tudományosságra, alá kell, hogy vesse magát a verifikáció és az érvelés megfelelő szabályainak. Márpedig a neoliberális közgazdasági gondolkodás semmibe veszi ezeket a kötöttségeket.
tovább

Ian Fischer
A professzor-pápa szemináriuma az evolúcióról, NEW YORK TIMES, 2006. SZEPTEMBER 2.
A kiváló német professzor és korábbi doktoranduszai minden évben találkoznak egy hétvégén,, hogy magasröptű beszélgetést folytassanak egy előre kiválasztott témában. Éveken keresztül ennyi volt a történet. Azonban a professzort, az egykori Joseph Ratzingert ma XVI. Benedek pápának hívják. És ebben az évben a szeptember első hétvégéjére összehívott találkozó témája egy a tudomány és a hit közötti mind több vita kereszttüzében álló téma: az evolució. A Róma melletti pápai palotában rendezett összejövetellel kapcsolatban felmerül a kérdés: csupán egy újabb éves szemináriumról van szó? Vagy pedig azt kívánja jelezni a milliárdnyi római katolikus hívő vezetője, hogy komolyan bekapcsolódik az evolúcióról és az intelligent design-ről valamint az ehhez kapcsolódó politikai és hitkérdésekről – elsősorban az Egyesült Államokban folytatott, érzelmektől túlfűtött vitába?
tovább

Danny Kruger
A jobb dialektika, The Prospect, 2006. szeptember
Annak ellenére, hogy úgy tűnik: konszenzus van a két nagy párt között, az egyenlőség és a szabadság közötti ellentét nem tűnt el. Helyette vetélkedés alakult ki a két fél között a „testvériség” felségterületéért: Vajon az állam (Gordon Brown) vagy az egyén (David Cameron) tűzheti ki a zászlaját? Danny Kruger David Cameron különleges tanácsadója. Az alábbi írás egy novemberben, a Civitas kiadásában megjelenő esszé, a szerző személyes álláspontját tükröző rövidített változata.
tovább

Michael Mönninger
Hitler példaképe volt-e Napóleon?
Kérdések, tévedések, viták: a francia császár személye még mindig felkorbácsolja a kedélyeket. Beszélgetés a Napóleon-kutató francia történésszel, Jean Tulard-ral. MICHAEL MÖNNINGER interjúja die ZEIT, 2006. augusztus 17. DIE ZEIT: A császárrá koronázás 200. évfordulója és az austerlitzi győzelem hivatalos megünneplése Franciaországban rendkívül haloványra sikeredett. Miért? Jean Tulard: A koronázás esetében ez érthető: az Állam nem kívánta nagyon megünnepelni a monarchia újbóli bevezetését. Viszont az, hogy az 1805. évi austerlitzi diadalt, melyben a Grande Armée az európai feudális uralkodók ellen diadalmaskodott, csaknem a feledés homálya vette körül, az szégyen! Mindez a mi kormányunk hibája, mert engedett a gyarmatosítás-bírálók nyomásának. .
tovább

Hugh Roberts
A Munkáspárt igazi problémája
Azok a nehézségek, amelyek közepette a Tony Blair utáni korszak előkészítése folyik, jól tükrözik az egész „Új Munkáspárt” nevű vállalkozás problémáit. Ennek 1994. évi, Blair pártvezérré választását közvetlenül követő meghirdetése együttjárt mindennek, ami azt megelőzte az elítélésével, és a „régi Munkáspárt”-hoz tartozóként való megbélyegzésével. Ez a gyakorlat nemcsak lejáratott és hiteltelenített minden más álláspontot, hanem kötelező törvénnyé tette a teljes amnéziát a párton belüli politikai argumentációban. Ebből következően alkalmatlanná tette a pártot arra, hogy ésszerűen gondolkodjon a csak jóval az 1994. előtti időkig visszanyúló perspektívában megérthető belső problémák okairól és természetéről. Mert ha – és úgy tűnik, ez a helyzet – az Új Munkáspártban továbbra is nagy ügyet csinálnak a vezetőváltás kérdéséből, és valódi hatalmi harc fog kialakulni, akkor nem kerülhető meg, hogy felvetődjön, mitöbb valódi, elemző vita tárgya legyen a pártalkotmány 1981. évi megváltoztatásának ügye.
tovább

Daniel Cohen
A kapitalizmus új ruhái
A gyár ma már nem a társadalom különböző rétegei keveredésének színtere. Nemrégen még munkásokkal, művezetőkkel, mérnökökkel és vezetőkkel egyaránt találkozhattunk az üzemben. Kapcsolatuk persze konfliktusokkal volt tele, de legalább mindenki le tudta mérni, hogy mennyire függ a többiektől. Ezzel szemben ma a mérnökök mérnökirodában dolgoznak. A karbantartást szolgáltató társaságokba szervezték ki, az ipari tevékenységet pedig alvállalkozók, robotok vagy alacsony bérű távoli országok dolgozói végzik. A gyárak kiürültek: a munkahelyek másutt vannak, megszűnt az emberek találkozó helye lenni. A városban, nem is olyan régen, a gazdagok a második emeleten laktak, a szegények a legfelsőn. Jómódúak és a pórnép a lépcsőházban találkoztak egymással, és még ha nem is beszéltek egymással, gyermekeik néha ugyanabba az iskolába jártak. Manapság azonban ezek egyike sem fordulhat többé elő. Gazdagok és szegények ma már különböző városnegyedekben laknak. A városnegyed ma már nem a társadalom különböző rétegei keveredésének színhelye.
tovább

Patrik Verley
A közgazdaság mítosza - és a történelem
A gazdaság hosszú történetéhez képest az a gondolat, hogy a gazdaságnak története van, egyáltalán nem régi. A gazdasági szempontú gondolkodás és a gazdasági jellegű célok sokáig igen másodlagosak voltak a vallási, majd a politikai és a szociális szempontú gondolkodáshoz képest. Ebből következően a gazdasági szféra is hosszú ideig beágyazódott a politikumba és a szociális szférába. Így még azok a szerzők, akik tanulmányozták, sem tudták autonóm gazdaságként vagy gazdaságtörténetként felfogni. Amikor az emberiség legnagyobb gondolkodóinak szemével közelítünk a gazdasághoz, általában Arisztotelésznek az értékről, a pénzről és a rabszolgaságról megfogalmazott gondolataiból szoktunk kiindulni. Hiszen hosszú évszázadokon keresztül az antik szerzők gondolataihoz fűzött kommentár jelentette gondolkodásunk alapját. Mindennek az lett a következménye, hogy anakronisztikus módon túlbecsülték az ily módon felfogott „gazdaság” jelentőségét.
tovább

Luc Ferry
Jaqueline Rémy interjúja Luc Ferry, francia filozófussal: A szeretet bölcsessége
J.R: Ön azt állítja, hogy a filozófia segít legyőzni a félelmeinket. Vajon itt kell-e keresni a filozófia mai népszerűségének gyökerét? Luc Ferry: Nem új dolog ez, éppen hogy visszatérés a régi, rendes kerékvágásba. Története különböző korszakaiban a filozófiának igen jelentős közönsége volt, még az elit körében is. Éppenséggel azért, mert valós természetének képében jelent meg: nem korlátozódott egy kritikai reflexiós gyakorlatra, hanem ennél több volt: segítség az embereknek ama kérdés megválaszolásában: hogyan kell jobban élni. Egyszóval mint a bölcsesség szeretete.
tovább

Michael Lind
A világ Bush után
2009. január 20-án Busht az Egyesült Államok 44. elnöke követi hivatalában kivéve persze, ha addig meghal, lemond vagy lemondatják. Attól függetlenül, hogy demokrata párti lesz-e vagy republikánus, a következő elnök nemcsak számos válságot örököl majd, hanem a jelenleginél jóval gyengébb pozícióban lesz kénytelen megküzdeni azokkal. Amerika gyengesége többnyire a saját magának okozott sebekből következik: a felesleges iraki megszállásból, a Bush-kormányzat szövetségesekkel szembeni öncélú támadásaiból, arrogáns unilateralizmusából, a nemzetközi joggal való szembeszegüléséből. Azonban bármennyire is csábító, hogy mindezekért a Bush-kormányzatot tegyük felelőssé, az igazság az, hogy az amerikai hatalmat korlátozó és a következő évtizedet befolyásoló jelenségek az Egyesült Államok vagy bármely más kormány hatáskörén kívül álló gazdasági, demográfiai és ideológiai fejlemények következtében kibontakozó hosszú távú folyamatok. Kína felemelkedése, a világgazdaság centrumának áthelyeződése az ázsiai kontinensre, az újmerkantilista energiapolitika növekvő szerepe, az iszlámizmus terjedése, mind militánsabb, mind pedig mérsékeltebb formájában – ezek a tendenciák olyan módon alakítják át a világrendet, amit sem az Egyesült Államok, sem pedig szövetségesei nem nagyon tudnak ellenőrzésük alá vonni.
tovább

Seyla Benhabib
Hannah Arendt, a 20. század női filozófusa
A New York államban található Annandale-on-the-Hudsonban, a Bard College közelében fekvő temető egyik kis dombján van egy árnyékos zúg, amely bármely más helynél többet mond az elmúlt évszázad európai történetéről. Egy sor német zsidók nevét viselő sír – Fischer, Grünberg, Fleishmann – mögött két szerény sírkő áll: Heinrich Blücheré (1899 1970) és Hannah Arendté (1906 1975). Szemben ezekkel egy egyszerű fehér pad, melyet még Hannah Arendt állíttatott fel, miután férjét, Heinrich Blüchert, a Bard College professzorát eltemették itt. Ez a csendes, egyszerű hely, ahol sok, a hitleri Németországból menekült ember talált végső nyughelyet, Isaac B. Singer szavaival „az egész Hudson folyóra” árnyékot vet. A totalitarizmus túlélőinek árnyékát.
tovább


Mondragón és az antikapitalizmus (A világ legnagyobb dolgozói szövetkezete a hetedik legnagyobb spanyol cég)
A nyolcvanas években divatos öltönyt hord és Ford Fiestával jár. Egész életében felhalmozott megtakarításai éppen csak arra elegendők, hogy Saint-Sébastien spanyol részének tengerpartján egy kis lakás tulajdonosa legyen. És nem ritkán nylonzacskóban az irataival érkezik egy megbeszélt találkozóra. A 80 éves, Don José Maria Ormaechea mégis Spanyolország egyik legsikeresebb üzletembere. Ötven évvel ezelőtt alapította, négy tinédzser barátjával, szülővárosában, Mondragónban, a Baszkföld szívében, a későbbi Mondragón Corporacion Cooperatívát(MCC), a mára hetedik legnagyobb spanyol céget. Ez a cég mindent gyárt, amit csak el tudunk képzelni: kerékpárt, autóbuszt, felvonót. Juhtenyésztő telepei, szupermarketjei (Eroski), benzinkútjai, bankja (Caja Laboral), segély-, és nyugdíjpénztára, egyeteme van... És, mindennek a tetejében, ott van a kincsek kincse, a Fagor, Európa ötödik legnagyobb, Franciaországban pedig piacvezető elektromos háztartásikészülék-gyártója. Valóságos birodalom, mondhatnánk. 70 000 munkatárs, 11,8 milliárd euro éves árbevétel 2005-ben, ebből igazán telne egy multimilliomos igazgatóra!
tovább

Jeremy Rifkin
A metropoliszok és a "homo urbanus" veszélyei
A jövő év mérföldkő lesz az emberiség történetében, fontosságában a mezőgazdasági vagy az ipari forradaloméhoz hasonlítható. Az Egyesült Nemzetek előrejelzései szerint most először fog a Föld lakóinak nagyobb része városi környezetben, többnyire 10 milliós vagy annál is nagyobb nagyvárosban és elővárosokban lakni. Diadalmaskodik a „Homo Urbanus”. A gigantikus méretű metropoliszokban összezsúfolódott több millió ember relatíve új jelenség. Emlékezzünk csak arra, hogy két évszázaddal ezelőtt egy átlagos ember, a teljes földkerekségen, élete során legfeljebb 200 vagy 300 emberrel találkozhatott. Ezzel szemben manapság egy New York-i lakos, Manhattan centrumában otthonától vagy munkahelyétől tíz percnyi járásra meghúzott körön belül 220 ezer ember él és tevékenykedik.
tovább


Hegel vörösbora- Interjú Fredrich Wilhelm Graf, protestáns teológussal
ZEIT: Előttünk a Karácsony, mögöttünk a Reformáció Napja. Ha választania kellene, melyik állna közelebb a protestáns Graf szívéhez? Graf: Hegel nem Karácsonykor, hanem a Reformáció Napján bontotta fel legjobb vörösborát. Én is hasonlóképpen cselekedhetnék. Mert mégiscsak ez az a nap, amikor egy autoritér egyházat megfosztottak a hatalmától. Negatív megközelítésben azt mondhatjuk: ez volt az egyházszakadás kezdete. Pozitív megközelítésben viszont úgy fogalmazhatunk: ez a pluralizmus kezdete a kereszténységen belül, amiből a modernitásban széleskörűen élvezett szabadság kibontakozott..
tovább


A közgazdaságtudomány felfedi az érzéseit
A közgazdaságtudomány nem egy vidám tudomány – írta Thomas Carlyle 1849-ben. Nem, a közgazdaságtan unalmas, szomorú, meglehetősen szolgai és lehangoló tudomány. Úgy is nevezhetnénk, maga a „lehangoló tudomány”. A finomságok iránt amúgy nagy érzékkel rendelkező, de goromba stílusú Carlyle szívesen mennydörgött az iparkodás, a haladás és a mindezeket megmagyarázni óhajtó fiatal tudomány ellen. De nem a nyilvánvalónak tűnő okok a száraz számok iránti vonzalmaik valamint a hiánnyal és a megélhetéssel összefüggő borús aggodalmaik miatt találta lehangolónak a közgazdaságtan művelőit. Hanem azért fordult ellenük, mert rabjai voltak a boldogság eszményének.
tovább

Daniel Cohen
A liberalizmus hírnöke - Milton Friedman halála után
Milton Friedman egész életműve, egész élete Keynes eszméinek cáfolata. Keynes szemében a piacgazdaság belső ellentmondásokkal terhelt, és igényli az állam általi külső szabályozást. Friedman viszont éppen az ellenkezőjét gondolja: az állami beavatkozás az, ami destabilizálja a piacgazdaságot. A chicagói iskola vezéralakjaként Friedman ennek a gondolatnak a mellékszálait tárta fel. Első állomás: az 1929. évi válság újraértelmezése. A „válságok válságát” Keynes az általános piacgazdasági zavarok mintapéldájaként fogta fel: a kezdetben korlátozott területen jelentkező válság szép lassan kiterjedt az egész gazdaságra. Friedman szerint a válság egy hatalmas gazdaságpolitikai tévedés következményeként alakult ki. Paradox módon, a sors iróniájaként, a korszak nagy alakja, Benjamin Strong, a New York-i Federal Reserve elnöke 1928-ban meghal. A helyébe lépő csapatnak semmilyen gyakorlati tapasztalata nincs. A helyesen követendő semleges monetáris politika helyett a pénztömeg radikális korlátozásával „kiszárítja” az amerikai gazdaságot – vagyis felerősíti a deflációs tendenciákat... Ha egy számítógép döntött volna 1929-ben a pénzmennyiség szabályozásáról, a válság nem következett volna be.
tovább

Olivier Abel
Megosztott nyugati kereszténység?
Amit teszek, az nem több, mint hogy folytatom a regensburgi beszéd nyomán megkezdődött kollektív gondolkodási folyamatot. Minél többet gondolkodok rajta, annál inkább hajlok arra, hogy komolyan vegyem a pápa azóta híressé vált beszédét, és hogy minden tiszteletem mellett túllépjek az egyetértésünket kifejező érintkezési pontokon, és vitába szálljak egy az enyémtől valóban eltérő, sőt alapjaiban ellentétes gondolkodással. Teszem ezt azért, mert XVI. Benedek olyan őszinte hangnemben kezdett el beszélni, ami szakít a kedveskedő baráti vállveregetések ökumenikus nyelvezetével. A másik félhez intézi szavait, egyenesen és kertelés nélkül, teszi mindezt talán anélkül, hogy kellő felelősségérzettel felmérné szavai lehetséges következményeit. Ez talán azért van, mert elsősorban nem államférfi, hanem teológus, akit áthat a meggyőződése: a protestánsok nem is tudnának mit a szemére vetni. Nem is annyira politikai, hanem sokkal inkább szűkebb értelemben vett teológiai aspektusból fogom tehát vizsgálni megnyilatkozásait, mert éppen ez az a terület, ahol zavart és kissé csalódott, mi több nyugtalan vagyok. No nem annyira maga a beszéd miatt, mert a katolikus Egyház vezetője nem feltétlenül lép ki a szerepéből azzal, ha azt állítja, hogy csak az Egyház jár a helyes úton, hanem a miatt a lelkes fogadtatás miatt, amellyel oly sok értelmiségi üdvözölte.
tovább

Paul Ormerod
Emlékezés Milton Friedmanre
Milton Friedman, John Maynard Keynes és Friedrich Hayek: a huszadik század középső évtizedeinek leghíresebb közgazdászai. Milyen hasonlóságok és különbségek voltak nézeteik között, és hogyan találják meg a helyüket a 21. század közgazdaságtudományában.
tovább

Charles Leadbeater
Ivan Illich a közszféra reformjáról és a gondoskodás hatalmáról
Egyre jobban recseg-ropog a brit közszolgálati szektor építménye. Vége a bőség idejének, az elkövetkező években a közkiadások nem fognak jobban bővülni, mint a gazdaság többi része. A szolgáltatók és felhasználók jajveszékelése, amiben nem szűkölködtünk a pénzes időkben sem egyre hangosabb lesz. A forrásbőség eltakarta a nem ritkán elavult szerkezetben működő közszolgáltatások néhány mélyen megbúvó problémáját. Több börtönt építünk. Azonban ezek riasztóan néznek ki, úgy mint az egy évszázada épített manchesteri Strangeways. A lepusztult iskolák helyett újak épülnek, ezek azonban úgy festenek, mint viktoriánus elődjük kipingált változatai.
tovább

Klaus Ronneberger
Hogyan ne szokjunk hozzá semmihez? - Bizonytalan munkahelyek a rugalmas kapitalizmusban
Gyakornokok, munkaerő-kölcsönzők és közmunkaprogramok átmeneti foglalkoztatottjai és ál-szabadfoglalkozásúak adják a bizonytalan foglalkoztatás hatalmas tartalék hadseregét. Többségüknek az olyan normák, mint termelékenység, rugalmasság második természetévé vált. Ebből a szempontból azzal, hogy folyamatosan az önkizsákmányolás új és új útjait nyitják meg, ők a poszt-Fordizmus előőrse.
tovább


Kínai "harapófogó": fogságban város és vidék, bal és jobboldal között
Más országok örülnének annak, ami Kínában van: négy éve tartó két számjegyű gazdasági növekedés, alacsony infláció és kezelhető mértékű költségvetési hiány. A kínai vezetők mégis aggódnak. Az egyenlőtlenségek növekvőben vannak, a korrupciós jelenségek is szaporodnak, és széleskörű az elégedetlenség. A szabadpiac hívei és a balszárnyhoz tartozók közötti ideológiai küzdelem a reformok leállításának veszélyével fenyeget. Parlamenti évnyitó beszédében március 5-én Wen Jiabao kínai miniszterelnök gondosan kerülte a legvitatottabb kérdést: a főként a gyorsan növekvő középosztály megnyugtatását szolgáló új tulajdonjogi törvény kérdését. Három évvel ezelőtt egy alkotmánymódosítás törvénybe iktatta a magántulajdon sérthetetlenségét. Azonban ennek a törvényi szintre történő átültetése szokatlanul heves és nyílt vitákhoz vezetett a kínai gazdasági reformok irányával kapcsolatban. A kínai vezetők most megpróbálják ezeket lecsillapítani.
tovább

Will Hutton
Az óriásnak szüksége van a segítségünkre!
Kína irtózatos ütemben zárkózik fel a világ fejlettebb részéhez. Olyan irtózatos ütemben, hogy felmerül bennünk: a 21. század Kína évszázada. Mert ha így lesz, akkor a világ többi részének az eddigiektől teljesen eltérő civilizáció értékeivel kellene együttélnie. A ma még fennálló amerikai dominancia is oly mértékben kétségessé válhat, hogy a kínai befolyás alatti világban megszűnnek a liberális kultúra és mindazon globális intézmények garanciái, amelyek a szabad társadalmak hagyományából nyugaton keletkeztek. A kérdés tehát, hogy századunk Kína évszázada-e, korunk egyik legfontosabb kérdése.
tovább

Christian Chavagneux
A kapitalizmus pillérei, az adóparadicsomok
A 2005. év rendkívüli év volt az U2 csoport életében: 217 millió euro nyereséggel zárult. Minden jól alakult tehát Bono és együttese számára, egészen addig, amíg eredeti hazája, Írország, amely korábban azt ajánlotta a művészeknek, hogy nem kell fizetniük adót, úgy nem döntött –nem régen –, hogy felső küszöböt határoz meg az adókedvezményekre. Minderre a korábban a legszegényebb országok adósságának eltörléséért küzdő Bono a holland Promogroup nevű társaságra bízta a csoport jövedelmének kezelését. Ez utóbbi ügyfelei közé tartozik a Rolling Stones együttes is, amelynek, hála a holland Antillákon érvényes adótörvények optimális felhasználásáért kapott tanácsoknak, az elmúlt évben összes jövedelmének mindössze 1,6 százalékáról kellett lemondania adófizetés címén.
tovább

Alvaro Vargas Llosa
Che Guevara - A gyilkológéptől a fehérre mosott Che-kultuszig
Che Guevara, aki oly sokat tett (vagy oly keveset?) a kapitalizmus ellen, most kapitalista márkanév lett! Arcképe ott díszeleg bögréken, pulóvereken, öngyújtókon, kulcstartókon, pénztárcákon, baseball-sapkákon, tokokon, öveken, táskákon, farmereken, herbateákon és természetesen a mindenhol fellelhető pólókon. A The Observer azt írta: van olyan mosópor, aminek a szlogenje így fest „Che fehérebben mos”.
tovább

Michel Hastings
A skandináv modell
Leninnek tulajdonítják a mondást: „ha Stockholmban győzne a forradalom, az új kormány első lépése az lenne, hogy meghívja vacsorára a nagypolgárság képviselőit, akik rögtön viszonoznák is a meghívást.” Ez a kis vicc persze jóval korábban megszületett, mielőtt „svéd modellről” beszéltek volna. És mégis – ezek szerint – már Lenin rámutatott a skandináv politikai kultúra egyik sajátosságára: a kompromisszumkészségre, a fokozott együttműködési hajlamra, az egymás tiszteletére és a konfliktusoktól való félelemre. Nem nehéz dolog előkeresni néhény sztereotípiát egy adott társadalomról, és így azt a benyomást kelteni magunkról, hogy ismerjük és értjük is azt a társadalmat. A skandináv társadalmak nyilvánvalóan sok hasonlóságot mutatnak egymással. A közösséget a tudományos elemzések többsége alátámasztja. Különböző volt az a történeti folyamat, amelynek végén az öt nemzetállam függetlenné vált, eltérőek voltak az intézményes és politikai mezők. A komparatív megközelítésnek azonban inkább az az értelme, hogy megtalálja a közös jellemzőket, és kevésbé a különbözőségekre koncentrál. Gyakran együtt vizsgálják ezeket az országokat, hogy jobban megkülönböztethessék őket más európai demokráciáktól. A „skandináv modell” kifejezés az, amely – úgy tűnik – véglegesen gyökeret vert ennek a sokszor példaértékűnek ítélt, néhány karakterisztikus vonás köré épülő sorsközösségnek a megnevezésében.
tovább

Dr. med. Frederick John Nahas
"Irányított betegellátás" az USA-ban - Hatásai az orvosi kezelésre
Hippokratész óta az orvos-beteg viszony az orvosi kezelés középpontjában áll. Az orvosi gyakorlat alapelvei ebből a kapcsolatból keletkeztek. Talán ez az egyik legfontosabb és legmélyebb kapcsolat. Hiszen először is rövid időn belül kell felépíteni egy bizalmi viszonyt; másodsorban pedig nagy a tét, ha valaki az egészségét az orvos kezébe helyezi. Harmadsorban a betegség folyamata által okozott veszély az orvos és a beteg legfőbb közös gondja. Ha a beteg felkeres egy orvost, ezt legtöbbször azért teszi, mert attól tart, nincs rendben valami. Félelme általában egy vagy több tüneten alapul, úgymint fájdalmak, láz, vérzés vagy egyéb nyugtalanító megfigyelésen. A betegek könnyen juthatnak téves következtetésekre vagy tarthatnak a legrosszabbtól. Félelme a bizonytalanságtól csak akkor hagy alább, amikor megtörtént a kórisme megállapítása.
tovább

Christian Chavagneux
Nagyhatalmak - nagy adóparadicsomok
1791-ben megjelent, a manufakturákról szóló Jelentésében Alexander Hamilton, az Egyesült Államok akkori pénzügyminisztere adókedvezményekkel próbálta hazájába vonzani a külföldi befektetőket. Az ajánlat a mai napig szimbolikus jelentőségű az adóparadicsomok története szempontjából: éppen a nagy, gazdag országok folyamodnak a leginkább adóparadicsomi eszközökhöz. Az adóterhek minimális szintre szállításának ötlete is az Egyesült Államokban született, a 19. század végén: az amerikaiak így próbálták a gazdasági társaságokat arra késztetni, hogy ott jegyeztessék be vállalkozásuk székhelyét. New Jersey, majd szorosan a nyomában Delaware jártak az élen – néhány üzleti jogban jártas New York-i ügyvéd segítette őket tanácsaival. Ezt az előnyüket többé-kevésbé meg is őrizték: a tőzsdén jegyzett amerikai nagyvállalatok körülbelül felének ma is Delaware-ban van a központja.
tovább

Stuart Jeffries
Agyő, szép Franciaország!
Franciaország az ezredforduló környékén még csodálatos hely volt. A protestáns munkaerkölcs még nem diadalmaskodott, és ha valakinek véletlenül az volt az érzése, hogy ez a dekadencia a Római Birodalom utolsó éveire emlékeztet, nem számított: ilyen volt az élet. Persze, ha valaki a középosztályba tartozott, mindene megvolt az országban. És alapvetően ma is ugyanez a helyzet. Továbbra is 35 óra a heti kötelező munkaidő, akkor is, ha az új köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy katasztrofálisnak nevezte ezt a francia gazdaság szempontjából.
tovább


Az evangelikális kísértés - Beszélgetés Sébastien Fath vallásszociológussal
Le Monde: Az egész világon erősen növekszik az evangelikális gyülekezetek népszerűsége. Vajon ezek jelentik a kereszténység jövőjét? Sébastien Fath: A tendenciák növekvő népszerűséget mutatnak az elkövetkező évtizedre, még akkor is, ha országonként eltérő a helyzet. Az elmúlt harminc évben egyre inkább a Dél felé terjed, főként Dél-Afrika és a Karib-tengeri térség körzetében figyelhető meg a gyors növekedés.
tovább

Jürgen Krönig
Keresztényüldözés a világban
A nyugati világ kulturális elitjei hozzászoktak ahhoz, hogy a kereszténységből gúnyt űznek – végül is nincs mitől félni: fatva, halálos fenyegetés nincs, és lehet a kritikus szellemmel dicsekedni. El lehet intézni a keresztény hitet azzal, hogy az – lásd az Egyesült Államok politikájára vészes hatást gyakorló amerikai keresztény fundamentalizmust – az irracionális múlt maradványa. Ebből a szempontból elképzelhetetlen a keresztényeket áldozatként felfogni, mint a muszlimokat, akiknek az egyesületei és szóvivői szívesen és gyakran panaszkodnak az iszlamofóbiára és a diszkrimináció egyéb formáira, és akik ezzel ugyanannál a nyugati publikumnál nyitott fülekre találnak. A valóság ezzel szemben egészen másképp fest. A muszlimok sehol nem élveznek nagyobb szabadságot, mint a nyugati világ liberális demokráciáiban. Ezzel szemben a keresztényeket egyre nagyobb mértékben üldözik az egész világon. A szorult helyzetben lévő keresztény közösségek és egyének érdekében fellépő Open doors nevű jótékony szervezet a mai világ egyik „legsúlyosabb igazságtalanságáról” beszél, amelyről mindamellett alig vesz tudomást az emberiség.
tovább

Marek A. Cichocki
A európai múlt és a nyugati szemüveg
Vége azoknak az időknek, amikor Walter Hallstein, az Európai Bizottság első elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy az Európai Közösségnek nincs saját mitológiája. „Nincsenek jelképei, nincs zászlója, nincs himnusza. Az észre, és nem az érzelmekre építünk, erőnk a tudásban és nem a mítoszokban van” – mondta egy fél évszázaddal ezelőtt. Ma az európai vezetők nyilatkozatai hemzsegnek a szimbólumoktól és történelmi hivatkozásoktól. Úgy tűnik, az érzelmek már régen az ész fölé kerekedtek. Azok a történeti érvek, amelyekkel a mai napig az európai integrációs projektet igazolták, láthatóan virágkorukat élik, erre az alkotmányos szerződés bevezető része – olyan sorsközösségről és közös történelmi tapasztalatról beszél, amely összeköti az Unió államait, de polgárait is – a legjobb példa. Az Unió kiépíti a maga hivatalos történeti igazolásait, intézményes mitológiáját, és kialakítja a saját történelem-politikáját. Fabrice Larat francia politológus ezzel kapcsolatban „történelmi acquis communautaire”-ről, vagyis a közös történelmi tapasztalat keretében kidolgozott alapvető értékek, normák és közös meggyőződések együtteséről beszél. Ez a talapzat kritériumként szolgál az Unió tagállamai egymás közötti és harmadik államokkal szembeni politikai magatartásának megítéléséhez és (néha önkényes) befolyásolásához. Robert Schumann, francia külügyminiszter 1951. május 9-i, az Európai Szén- és Acélközösség létrehozását bejelentő nyilatkozata olyan alapító szöveg, amelyre valamennyi későbbi szerződés hivatkozik, hogy kiemelje az integrációs modell folytonosságát.
tovább

Terry Teachout
Amerika hite és nemzeti karaktere
„Mit jelent amerikainak lenni, milyen is ez az új ember?” – tette fel a kérdést 1782-ben Hector St. Jean de Crèvecoeur amerikai író. A kérdés különösnek tűnhet a többfajta kultúrához szokott fülnek, éppen amikor kiment a divatból, hogy az amerikai nemzeti karakterről beszéljünk. A poszt-modern Egyesült Államokban nem létezik az amerikaiságnak valamilyen egységes megkülönböztető jele. Inkább különbözőségeink, mint hasonlóságaink kötnek össze bennünket, inkább különbözőségeink, mint hasonlóságaink alapján vagyunk felismerhetők.
tovább

Charles Murray
A zsidó géniusz
1945 óta, mióta megjelenik, a Commentary cikkek százait közölte a zsidóságról és a judaizmusról. Miként az elvárható, a téma szinte valamennyi aspektusáról volt szó. Van azonban egy téma, ami eddig kimaradt, és ez nem a judaisztika valamilyen homályos részterülete. Az egyik legnyilvánalóbb vitakérdésről, nevezetesen a zsidók számbeli felülreprezentáltságáról van szó a művészet, a tudomány, a jog, az orvoslás, a vállalkozások és a média élvonalában.
tovább


Putyin alatt - Új KGB-állam Oroszországban
Tizenhat évvel ezelőtt, 1991. augusztus 22-én Alekszej Kondaurov, a KGB tábornoka, moszkvai irodája elsötétített ablaka előtt állt, és a Ljubjanka téri KGB-főhadiszállás felé vonuló ünneplő tömeget nézte. A Mihail Gorbacsov elleni puccsot éppen leverték. A megszervezésében segédkező KGB-vezért letartóztatták, és Kondaurov egyike volt azoknak a felső tiszteknek, akik a gyorsan kiürülő épületben maradtak. Egy pillanatig úgy tűnt, a tolongó tömeg egyenesen feléje tart. Azután haragjuk Félix Dzserzsinszkij, a KGB alapító „atyja” szobra felé fordult. Egy csapatnyi ember felmászott rá, és kötelet kötött a nyaka köré. Majd daruval a magasba emelték. Kondaurov, miközben a levegőben lobogó „Vas Félixre” meredt, úgy érezte, elárulták, „elárulta őt Gorbacsov, elárulta Jelcin, és elárulták az impotens puccsisták”. Ma jól emlékszik rá, hogy akkor úgy gondolta: „Bebizonyítom nektek, hogy a győzelmetek nem fog sokáig tartani.”
tovább

André Kaspi
A CIA ballépései
1947-es megalapítása óta a CIA szinte szünet nélkül beavatkozott, titkos módszerekkel,az Egyesült Államok külpolitikájába. Olyképpen, hogy ma már egyesek kétségbe vonják, hogy ez a terrorizmussal küzdő szervezet a jövőben játszhat-e egyáltalán bármilyen szerepet egy demokratikus rendszerben. Az amerikaiak, akárcsak a világ más országai, állandó kétségek között vergődnek hírszerző szolgálataik legitimitását illetően. A CIA meghurcolása nem új jelenség. 1973-ban kezdődött. A Watergate-ügyben felállított vizsgáló bizottság a televíziós kamerák előtt tartja ülését. Számos tanút hallgat ki. Közülük az egyik legfontosabb, John Dean, Nixon elnök tanácsadója, elárulja, hogy a CIA megfelelő felszerelésekkel segítette az „ál-vízszerelőket” és, hozzáteszi: a Fehér Ház hiába kérte a CIA-tól, hogy a „betörésért” vállalja magára a felelősséget. Az Ügynökségnél ekkor nyugtalanság támadt. William Colby, aki az igazgató helyettese és nemsokára a helyébe lép, összeállíttat egy jelentést, természetesen titkosat, amely említést tesz „az esetlegesen hullámokat kavaró tevékenységekről”. Ezt a 693 oldalas összefoglalót a beavatottak „Családi ékszer”-nek nevezik el. Célja, hogy előkészítsen egy olyan belső megtisztulást, amely megóvja a CIA-t a hitelvesztéstől. Balszerencséjükre azonban a jelentés apránként nyilvánosságra kerül.
tovább

Joelle Stolz
A reklámspot-diktatúra vége Mexikóban
Új fejezet kezdődik a világ egyik legdrágább demokráciája, a mexikói életében. A Szenátus után két nappal, szeptember 15-én, a Képviselőház is megszavazta azt a reformot, amely véget vet a fizetett politikai hirdetésekkel való visszaéléseknek a választási kampányban. A mexikói politikai elit ezegyszer egységesen lépett fel, hogy kiszabadulhasson a „spotdiktatúra” legfőbb haszonélvezői, a nagy kereskedelmi rádiók és televíziók gyámsága alól. A képviselők ezzel egy, az Egyesült Államokból importált rendszernek vetettek véget – ott a legvastagabb pénztárcájú jelöltek vásárolják maguknak a legtöbb adásidőt, és megengedett az ellenféllel szembeni negatív kampány – hogy a Franciaországban és Latin-Amerika más országaiban elfogadott szabályok felé közelítsék a hazai szabályozást.
tovább

Anne Rodier
Kelet-Európa: Az el nem múló történelem
Kommunistátlanítás, átvilágítás – két fogalom, a hozzájuk kapcsolódó „történelmi elszámoltatással”, amelyek szinte szünet nélkül a hírek élén szerepelnek Kelet-Európában. Prágában június 13-án a Dnes című napilap közölte a Vaclav Klaus köztársasági elnökről a csehszlovák politikai rendőrség által összeállított dossziét. Néhány nappal korábban Lengyelországban Lech Walesa, a Szolidaritás szakszervezet legendás alakja tette közzé az interneten – hogy végképp tisztázza magát az SB-vel (a régi rendszer politikai rendőrségével) való együttműködésére vonatkozó pletykák alól – a saját anyagát.
tovább

Johannes Voswinkel
Az állat a mama kedvencében
Az ország, ahol az elnök a muszkliját mutogatja: Vlagyimír Oroszországában a férfiak még mindig az önmagukba szerelmes macsók szerepében tetszelegnek. Akármilyen mély változások is következtek be az elmúlt évtized Oroszországában, az orosz férfi példaképe továbbra is a macsó, a muzsik maradt. Az igazán „tökös” muzsikok az ejtőernyős vadászok alakulatában szolgálnak. Minden évben augusztus másodikán, amikor önmagukat ünneplik, a szemellenző nélküli világoskék sapkát valamint kék-fehér csíkos pólót viselő elitalakulatok idegen zsoldosok módjára vonulnak át azokon az orosz városokon, ahol a különleges rendőrségnek helyőrsége van.
tovább


Interjú Rowan Williams canterbury érsekkel
Leslie Chamberlain (író, irodalomkritikus): Ötven évvel ezelőtt a nyugati műveltség szerves része volt, hogy az ember tisztában legyen az orosz lélek sajátosságaival, járatos legyen Kazimír Malevics festészetében, ismerje az orosz művészetben folyó kísérleteket, hallgassa Sztravinszkijtől a Tavasz megszentelését és megkísérelje megérteni a modern kreativitásnak a – nagyjából 1870-től az 1917-es bolsevik forradalom ébresztette reményekig ívelő – ötven évig tartó látványos felfutását. Érsek Úr, Ön is és én is, mindketten átéltük ezt a fajta beavatást – mellesleg véletlenül ugyanabban a városban, Swansea-ban. Széles körben ismert az Oroszország iránti mély érdeklődése. Beszéljen nekem legyen szíves arról, hogy miként találkozott érdeklődése hitének fejlődésével!
tovább


A nemzetállam, a piac és a maffiák. Interjú Marcel Gauchet-vel.
Lehet, hogy egyszer úgy fogják tanulmányozni A demokrácia kialakulását, mint ahogy ma Platón Államát tanulmányozzuk. Ezzel az összefoglaló művel az istenektől megszabadított és magára hagyott világ gondolkodója annak a politikai rendszernek a géntérképét kívánja megrajzolni, melyről ma elfelejtjük, hogy kivételt jelent az emberiség történelmében. Le Point: Könyveiben és egyetemi előadásaiban Ön hosszú évek óta egyetlen megfoghatatlan és mégis közeli tárgyat kutat: a demokráciát. Számos korlátjára, torzulására és hibájára rámutatott. Sikerült-e megfejteni és napvilágra hozni magát a rejtélyt?
tovább


Az amerikai egészségügyi rendszer erényei és hibái. Interjú Victor G. Rodwinnal.
Le Monde: A francia egészségügyi rendszerről írt könyvében Ön megpróbálja elmagyarázni az amerikaiaknak, hogy a francia modellnek van jó oldala is. Nem fél attól, hogy szembe megy a fő iránnyal? Victor G. Rodwin: A gasztronómián és a divaton kívül más területeken nem nagyon veszik komolyan Franciaországot az Egyesült Államokban. Azonnal az erős központosítás, a magas adók jut az emberek eszébe róla, egy olyan nemzet képe, amelyik anakronisztikus politikát folytat a globalizáció korában. Ezzel szemben szerintem sokat lehet tanulni a francia rendszerből.
tovább

Ed Wallace
Kis olaj- és profittörténet
Bármit mondanak, a kőolajár emelkedésének valódi okát a kőolajtársaságok és a Wall Street profitja környékén kell keresni. Régi történetnek tűnik, de csak hét éve történt. A Clinton-kormányzat energiaügyi államtitkára, Bill Richardson, akit a Reuters World Report idézett, azt ismételgette, hogy az olajárak veszedelmesen magasak, és hogy a Fehér Ház mindent meg fog tenni az energiaköltségek elszabadulása ellen. A riport szólt még az utcán, traktorjuk tetején az olajárak ellen tiltakozó spanyol gazdákról is. Szaddám Husszein ismét megfenyegette, immár sokadszor, Kuvaitot, mert az szerinte ismét megcsapolta az iraki olajvezetéket. Összességében véve az elemzők egyetértettek abban, hogy ha Szaddam Husszein leállítaná az olajszállítást, akkor az érintené a világpiacot, és a nyersolaj ára ismét a magasba szökne. Ó, ó!
tovább

William Pfaff
Az amerikai elnökjelöltek és a valóság
Amerikában lassan egy éve folyik a 2006. évi kongresszusi választások előtt megkezdődött 2008-as elnökválasztási kampány. Mindkét párt jelöltjei elveszítették már emberi vonásaik jó részét, ha ugyan nem a többségét, és egyre inkább egy olyan szintetikus műanyaghoz hasonlítanak, amely inkább a virtuális valóságot, mint a valóságos nemzeti és nemzetközi társadalmat bemutató véleményeket szólaltatja meg. Ennek a két hónapos, kényszerű kampánynak az eredményeként néhányan a jelöltek közül furcsa – kontrolálatlan vagy egyéniségükhöz nem illő – viselkedési szokásokat kezdenek felvenni: ilyenek Hillary Clinton mesterkélt mosolya vagy Ralph Giuliani telefonbeszélgetései.
tovább

Alan Greenspan
Putyin, az antikapitalista
Túl naív volt a Nyugat, amikor abban reménykedett, hogy a szabad piacgazdaság és a demokrácia diadalmaskodik Oroszországban? Az Egyesült Államok jegybankjának egykori vezetője visszaemlékezéseiben elemzi a Kreml gazdaságpolitikáját. Következtetései kijózanítóak. Ha azt mondanám, hogy abban a pillanatban elképedtem, enyhén fogalmaznék. 2004 októberében, egy az oroszokkal folytatott kétoldalú tárgyalást követően a Nemzetközi Valutaalapban odajött hozzám Vlagyimír Putyin gazdasági tanácsadója, Andrej Illarionov, és azt kérdezte: „Megtenné nekem azt a szívességet, hogy amikor legközelebb Moszkvába jön, találkozik velem és néhány barátommal, hogy beszéljünk Ayn Randról?” A tény hallatán, hogy Randnak, a laissez-faire kapitalizmus megalkuvás nélküli védelmezőjének és a kommunizmus eltökélt ellenségének az orosz értelmiség kolostori magányába kellett visszavonulnia. elakadt a szavam. Putyinnak, amikor bevette Illarionovot a kormányába, a piacgazdaság meggyőződéses híveként kellett őt ismernie. Gyakorolt-e Illarionov kinevezése valamilyen hatást Putyin politikai nézeteire? El lehet-e szakadni ilyen gyorsan attól a kultúrától, amelyben valamennyi orosz ember felnőtt? Elképzelhetetlennek tűnt, hogy a valamikori KGB-s Putyin ilyen rövid idő leforgása alatt a szovjet gondolkodástól ilyen távol álló világszemléletet alakítson ki magában.
tovább

Gideon Rachman
Amerika kiábrándulása az imperializmusból
Hát igen, minden olyan gyorsan változott meg. 2003-ban történt, hogy a birodalmi gondolat divatba jött Washington kormányzati negyedében. A birodalmi sasok azonban manapság visszakerülnek a faliszekrénybe. Manapság az Egyesült Államok előtt álló kihívás inkább az: miként lehetne elkerülni, hogy az imperializmusból az izolacionizmusba zuhanjon vissza az ország. Való igaz, hogy George W. Bush elnök mindig is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nincsenek birodalmi ambíciói. 2003-ban, közvetlenül az iraki invázió után Dick Cheney az alábbi szövegű képeslapot küldte karácsonyra barátainak: „És ha egy veréb sem eshet le a földre az Ő tudomása nélkül, vajon elképzelhető-e, hogy egy birodalom felemelkedhet az Ő segítsége híján.”
tovább

René Rémond
Európa keresztény öröksége (Visszatekintés egy történeti vitára)
A történelmi esemény, amely – ha a most zajló folyamat a végére ér – a teljes kontinens alkotmányának elfogadásában ölt testet, csaknem zátonyra futott egy szorosabb értelemben vett történelmi kérdésen: a kereszténység részét képezi-e az európai örökségnek? Így az európai kontinensen, ahonnan már eltűnt a politikai hatalom valamely vallás alá vetésének illetőleg a civil társadalom valamely egyház gyámsága alá rendelésének minden régi formája, és, viszont, a vallás közhatalom általi instrumentalizációja is; ahol nincs már olyan állam, amely hitvallást tenne valamilyen vallás mellett; és amely a közmegegyezés szerint a szekularizáció útján van; a vallási kérdés megosztotta a politikusokat, csaknem vakvágányra vitte a kormányközi Konferenciát, és már-már lejáratta – talán a véglegesség kockázatával – azt a temérdek kezdeményezést és erőfeszítést, melyek – az alig kecsegtető remény árnyékában – vették célba az európai építkezési folyamat sikerre vitelét.
tovább

George Weigel
Új vallásháború felé Amerikában?
Amerikában a vallás és politika közötti harcot a vallásos új jobboldal két generációval ezelőtti felemelkedése óta több fronton vívják. E frontok közül a választási küzdelem a legegyértelműbb, ha a történet maga még itt sem olyan egyszerű, mint ahogy azt gyakran lefestik. Ahogy Richard John Neuhaus rámutatott két évtizeddel ezelőtt, az evangéliumi hívő és fundamentalista protestánsok új keletű aktivizmusa a 70-es években nem Amerikának a világias liberalizmustól, még kevésbé a Demokrata Párttól való elhódítását célzó politikai támadásként indult. Hanem defenzív reakció volt a Carter-adminisztráció törekvésére, hogy szövetségi szinten jogszabályi korlátozásokkal nyomást gyakoroljon az egyházi iskolákra, és ezzel benyomuljon azokba az enklávékba, amelyekbe az evangelikálisok és fundamentalisták a 60-as évek kulturális összeomlása elől menekültek. Csak bizonyos idő elteltével lett a kezdeti, önvédelmi célból a hagyományos erkölcsiséget a közéletben érvényesíteni szándékozó politikai mozgalom.
tovább

Sören Kern
Liliputiak és Gulliver avagy az európai elitek amerikaellenessége
Bill Clinton megígérte: Hillary Clinton annak érdekében, hogy Amerika az ifjabb Bush tevékenysége következtében állítólag súlyos károkat szenvedett külföldi kapcsolatait helyrehozza elnökké választása után külföldi körútra küldi majd őt és az idősebb Busht. Hillary Clinton maga is azt mondja, hogy „üzenetet küld, amelyet az egész világ hallani fog. Vége a cowboy-diplomáciának”. De hogyan javíthatja meg Amerika a róla alkotott képet külföldön? Az elnökjelöltek erre a kérdésre adott válaszai egyértelműek. John McCain azt ígéri, hogy „azonnal bezárja Guantanamót”. Ron Paul és Barack Obama kifejezte szándékát, hogy kivonja az amerikai csapatokat Irakból.
tovább

Jürgen Krönig
Hány katasztrófa kell még nekünk?
A Baliban befejeződött tárgyalások mutatják: az emberiség még nincs kész arra, hogy feladja a növekedés és a jólét politikáját. Ezért másik klímavédelmi politikára van szükségünk. Balinak nem sok nyoma maradt – a költségeken és a bőséges széndioxid-kibocsátáson kívül. A klímakonferencia a megszokott rend szerint zajlott le: felfokozott várakozások az elején, majd a mély pesszimizmus fázisa következett. Végül amikor a kudarc fenyegetett, az éjszakai finisben, amikor létrejött a kompromisszum, egyesek az előrelépést üdvözölték, míg a „zöldebb” kortársak a kétségbeesésre láttak okot.
tovább

Örjan Appelqvist
A demográfiai érv a svéd jóléti állam születésekor
Az 1930-as években Svédország heves népesedéspolitikai viták színtere volt. Kihal a svéd nemzet? Vagy a svéd faj károsodásától kell tartani? Milyen jövője lehet a svéd családnak az iparosodás korában? Alva és Gunnar Myrdal könyve, a Kris i befolknisfrågen (Válság a népesedési kérdésekben) kulcsszerepet játszott a vitában. Ezeket az éveket meghatározta a szociáldemokrata párt parlamenti uralmának kezdete az 1932. évi választási győzelme után. Ez a dominancia, mint tudjuk – a háború alatti nemzeti egységkormány időszakát nem számítva – több, mint negyven éven át tartott. A kérdés az, hogy milyen kapcsolat áll fenn a harmincas években lezajlott demográfiai vita hevessége és a jóléti állam svéd modelljének kialakulása között. Manapság, amikor a baby boom helyébe a nagypapák és nagymamák számának robbanásszerű növekedése lép, és amikor egyre inkább a fizikai munkaerő hiányától kell tartanunk, mind jobban előtérbe kerülnek Svédországban a demográfiai kérdések. Keressük azokat az eszközöket, amelyek segítségével helyreállítható a generációk, vagyis a gyermekek és a fiatalok, az aktív munkavégzők és nyugdíjasok generációja közötti egyensúly.
tovább

Pierre-Antoine Delhommais
A jelzálogpiaci hitelválság felforgatja a modelleket
A jelzálogpiaci hitelválság vízválasztót jelent a gazdaság- és pénzügytörténetben. A kis jövedelmű és alig fizetőképes háztartásoknak az Egyesült Államokban nyújtott ingatlanhitelek válsága nemcsak a tőzsdeindexeket és a banki profitokat viszi padlóra. Hanem zavart okoz a legelfogadottabb gazdasági doktrínák és elméletek körében is, megkérdőjelezi a divatos növekedési modellek helyességét, lerombolja a bálványokat. Ez utóbbiak egyike volt Alan Greenspan, az amerikai központi bank, a Federal Reserve egykori elnöke. A pénzpiacok tisztelték, a közgazdászok tisztelték: az előbbiek azért, mert – hála neki – sok pénzt kereshettek, az utóbbiak pedig azért, mert őt tekintették az Egyesült Államokban az utóbbi években megtapasztalt gazdasági csoda atyjának.
tovább

Moisés Naím
A pekingi csata
Nincs olimpia dráma nélkül, ehhez nem fér kétség. És nem lesz ez másként a pekingi olimpián sem, ahol bízvást számíthatunk arra, hogy az izgalmas események a televízió elé láncolnak majd bennünket. Ezúttal azonban nemcsak az előrejelzéseket túlszárnyaló vagy rekordot döntő atlétákat láthatjuk majd a képernyőn. A kínai rendőrség és a világ minden részéből érkező aktivisták összecsapásainak szintén szemtanúi lehetünk majd. A megmozdulások részvevőinek széles tábora – az emberijog-védőktől kezdve a globális felmelegedés elleni fellépést sürgetőkig, Darfúrtól Tibetig, a kereszténységtől a Falun Gong szektáig – terjed. A stadionokon kívüli összecsapások valószínűleg hevesebbek és látványosabbak lesznek, mint azok, amelyekre a játékok helyszínén kerül sor. A csetepaték lefolyását pedig a tiltakozók és nézők éppúgy rögzítik rádiótelefonjuk videokamerájával, mint bármely hírügynökség: Így azután a pekingi olimpia nem egyszerűen egy újabb lehetőség lesz arra, hogy próbára tegyük a sportolói teljesítő képességet, hanem egy központosított rendőrállam ama képessségének határait is tesztelni fogja, hogy szembeszálljon a Black Berryvel (drót nélküli e-mail küldő rendszerrel) felszerelt külföldi aktivisták arctalan tömegével. Azt, hogy a huszadik századi elvek szerint megszervezett kormányzati bürokrácia hogyan képes felvenni a harcot a 21. századi globális politikákkal.
tovább


Közgazdaság és joguralom: rendet a dzsungelben!
A joguralom körponti gondolattá vált a közgazdaság-tudományban. De nem minden buktató nélkül. „Én lennék az egyetlen közgazdász, aki anélkül használja a joguralom fogalmát, hogy meghatározná, mit is jelent? – teszi fel a kérdést Dani Rodrik a Harvard Egyetemről. „Nem, legfeljebb én vallom be először.” A joguralom kifejezést általában politikai és jogi területen szokták használni. A földkerekség legfiatalabb állama, Koszovó első feladatának nevezte a joguralom kiterjesztését a korrupció csökkentése és az állam megerősítése érdekében. Az elmúlt tíz évben azonban a közgazdaságban is különös jelentőséget nyert a joguralom. Különösen az alternatív közgazdaságnak lett a szíve csücske – mindez még jelentőségteljesebbé teszi Rodrik úr vallomását. A joguralmat nem önmagáért tartják jónak, mert megtestesíti és elősegíti az igazságos társadalom létrejöttét, hanem azért, mert más jó dolgokat is létrehoz, nevezetesen a gazdasági növekedést. „Nincs egyetlen más olyan politikai eszme sem, amelyet valaha is ilyen általános egyetértés támogatott volna.” – mondja Brian Tamanaha, a New York-i St. John’s University kutatója.
tovább

Daniel Leisegang
A Google-birodalom
A StudiVZ internetes portálon nemcsak az utolsó házibulin készült fényképeket láthatjuk, hanem szexuális szokásaikról is beszámolnak a fiatalok. Az üzleti kapcsolatépítés célját szolgáló internetes közösségben, a Xingen pedig munkáltatójukat és teljes életrajzukat népszerűsítik a tagok. A You Tube-on a „Broadcast yourself” jelszó alatt máris „otthoni” videofelvételek millióit tették közzé. Röviden: Az interneten mind több felhasználó szolgáltatja ki – jórészt önkéntesen – a legintimebb személyes titkait. A személyi adatok időközben a világhálón felhasználható értékké váltak. Sőt, számos online szolgáltatást költségmentesen hirdetnek – bár ez a költségmentesség távolról sem jelent ingyenességet.
tovább

Robert Blumen
Hayek a megtakarítás paradoxonáról
A krónikus alulfogyasztás gondolatát sokszor Keynesnek tulajdonítják. Azonban míg a rosszhírű angol közgazdász csak 1936-ban adta ki a A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete című munkáját, Hayek 1929-ben megjelent cikke, a Megtakarítás paradoxona már egy nagyon hasonló, két amerikai kutató által egy évtizeddel korábban ismertetett elméletet elemez . Bár a két szerző nevére ma már szinte senki nem emlékszik, a rájuk vonatkozó rész Hayek szinte elfeledett cikkében napjainkban fontosabb, mint valaha. A két főszereplő az iskolaigazgató, William Trufant Foster és az üzletember Waddill Catchings. Azt próbálták bemutatni, hogyan lehetséges, hogy a javak termelése növekszik, és közben nem nő a fogyasztók vásárló ereje. Ilyen feltételek közepette nem minden fogyasztási cikk adható el a termelési költségeket meghaladó áron. A piac telített marad, illetőleg a termelők minden értékesítési akción veszteséget szenvednek el, a gazdaság recessziós spirálba kerül.
tovább

Grégory Dufaud
Etnocídium? A krími tatárok kitelepítése és életük a száműzetésben (1944-1956)
A Szovjetunióban a második világháború a végletekig kiélezte a legitimitását kereső állam krédóját jelentő nemzeti bolsevizmus megnyilvánulásait. A patrióta ébredést és az orosz nép naív lelkesedését a társadalom testén végrehajtott olyan tisztogatás kíséri, amely konkrétan a kitelepített nem orosz kisebbségek brutális elnyomásában nyilvánul meg. E fosztogatással párosuló deportálások áldozataivá válnak mindenekelőtt a Szovjetunióban élő németek, majd a karacsájok, a kalmükök, a csecsenek és az ingusok, a balkárok, majd a krími tatárok és más krími (bolgárok, görögök és örmények) vagy kaukázusi kisebbségek (meszkétek, kurdok vagy kemcsinek). Mindegyiket erőszakkal telepítették át Szibériába vagy Közép-Ázsiába.
tovább

Marc Laimé
Gyorsul a víz piacosítása
A nemzetközi közösség 2008. március 20-án tizenötödször ünnepelte az ENSZ védnöksége alatt a „Víz világnapját”. Ma a világon 1,1 milliárd ember nem jut megfelelő ivóvízhez, és 2,6 milliárdnyian vannak azok, akik hiányt szenvednek az alapvető tisztálkodási feltételekben. Paradox módon, miközben e közjószág piacosításának kezdetei heves népi ellenállásba ütköztek mind az öt kontinensen, a vízpiac – 1980-as években megkezdett – világméretű liberalizálási folyamata felgyorsulni látszik. A vízpiac „liberalizálása” eredetileg igen erősen a „francia modellből” – a magán- és a közszféra együttműködéséből (PPP) – nyert inspirációt: Makacsul tartotta magát a dogma: az állam rossz tulajdonos; a magánszféra bevonása nélkülözhetetlen, a jó kormányzás feltétele a dereguláció, decentralizáció, privatizáció szentháromságának tisztelete, a vízszolgáltatásnak költségei vannak, amelyeket a fogyasztóknak teljes egészében meg kell fizetniük.
tovább

Roger Köppel
tovább

Anna Geist - Anna Kiefer - Mars Lindgren
Az európai fiatalok értékei és életformái (Egy tizenhét országot érintő kutatás összehasonlító elemzése
A skandináv fiatalok értékeinek változását követő több mint tízéves kutatómunka után a Kairos Future a világ 17 országára – főleg európaiakra – terjesztette ki kutatását. Az alábbiakban Anna Geist, Anna Kiefer és Mars Lindgren ama következtetéseit olvashatják, amelyek kiolvashatók az európai fiatalokat a mai nemzetközi kontextusban vizsgáló tanulmányukból, aláhúzva, hogy a megfigyelt karakterjegyek nem feltétlenül felelnek meg ennek az életkornak, de hosszútávú tendenciákat jelezhetnek az életformák, a fogyasztási és a munkahelyi szokások tekintetében.
tovább

Gershom Gronenberg
Az izraeli lobbi
Nehéz az Amerikában működő „izraeli lobbi” erejét pontosan felmérni. Januárban egy izraeli regényíró, AB Yehoshua az ország legnagyobb lapjában, a Yediot Aharonotba, felhívta az Egyesült Államokat, hogy egy időre hívja vissza izraeli nagykövetét. Egy ilyen diplomáciai aktus – jelentette ki bizonyítaná Amerika baráti szándékát országa iránt.
tovább

Peter Hitchens
Az új Fidel. A venezuelai Hugo Chavez célja a forradalmi marxizmus felélesztése
Azok, akik letekintenek a kalyiba házakból álló kerületekre a környező dombok magasságából, azt gondolhatják, Caracas a latin-amerikai országok fővárosainak karikatúrája, amelyre túl nagy hatással volt az észak-amerikai befolyás rossz oldala, és kevéssel a jó. Egy gyönyörű völgy látképét teszik előttünk tönkre a már ismerten szomorú, globalizált csúnyaság panorámájával. Otromba betontornyok, egyikükön abszurd módon, koronaként egy hatalmas pepsis doboz éktelenkedik. Ennyi erővel díszíthetnék a képet egy hatalmas banánnal is.
tovább

Antoine Colombani
Mi a szociáldemokrácia?
Az idealista indíttatása és a világ fejlődéséhez való alkalmazkodást előíró realitásérzéke szorításában vergődő európai szociáldemokráciában totális ideológiai káosz uralkodik. Amikor kormányon van, gondolati kereteitől idegen gazdasági és társadalmi folyamatokkal kell együtt élnie, amiből következően – úgy tűnik – elveszítette mindenfajta egyediségét és önálló társadalomvízióját. Az ok nyilvánvaló: hagyományos alapelvei hatástalanok napjaink kihívásaival szemben. Sheri Berman cáfolni kívánja ezt a megállapítást, mégpedig úgy, hogy részleteiben felvázolja a specifikusan szociáldemokrata elmélet megszületését az európai szocialista mozgalmon belül 1890 és 1930 között (vizsgálata valójában Franciaországra, Németországra, Olaszországra és Svédországra korlátozódik). A szociáldemokrácia – állítja – „győztesként jött ki a 20. század nagy ideológiai összecsapásaiból”
tovább

Moisés Naím
Az euróinvázió
Először az iPodokért jöttek. Aztán elkezdték felvásárolni a manhattani lakásokat. Most az üzleti szektoron a sor. Egy tábla jelzi az East Village Wines vásárlóinak, hogy a bort és szeszes italt forgalmazó üzlet eurót is elfogad. "Nem zavartatom magam a gazdag arabok miatt; a franciák azonban egyre aggasztóbbak". Így kommentálja egy clovisi, californiai üzletember a megjegyzésemet, miszerint az amerikai kormány aggódik a külföldi tulajdonú vagyonalapok befolyásának növekedése láttán. “Mi a baj a franciákkal?” Kérdeztem. “Épp most vásárolták fel a legnagyobb helyi vállalatot" – válaszolt. “Mindannyiunk élete más lesz mostantól – az a cég ugyanis évekig a közösség fontos pontjaként működött. A Pelcóra gondol, egy kamerás biztonsági rendszert gyártó, clovisi székhelyű cégre, amelyet a Schneider Electric – egy francia vállalat – vásárolt meg.
tovább

Christiane Grefe
Az élelmezési válság: mulasztások és következményeik
A világban uralkodó éhezés elleni harcra való drámai hangú felhívással kezdődött az Egyesült Nemzetek Szervezete élelmezésügyi csúcstalálkozója Rómában. „Évi 30 milliárd dollárra (20 milliárd euróra) lenne csak szükség, hogy az éhezést és az alultápláltságot megszüntessük” – jelentette ki Jacques Diouf, az ENSZ Élelmezési- és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) a főigazgatója. Ezzel szemben áll az évi 1 200 milliárd dolláros hadikiadás. „A beszéd ideje elmúlt, most a cselekvésen a sor.” A római összejövetelen több, mint negyven ország állam- és kormányfői kerestek megoldást a globális élelmezési válságra. A FAO adatai szerint világszerte 862 millió ember éhezik vagy alultáplált. Kritikára és tiltakozásra a vitatott hírű zimbabwei elnök, Robert Mugabe jelenléte szolgáltatott alapot. Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Moon merész és határozott intézkedéseket szorgalmazott az élelmezési válságot kiváltó okok kezelésére. „Jogi erejű kötelezettségvállalásokat akarunk a jövőben!”Az élelmezési cikkek árának drasztikus emelkedése mellett a klímaváltozás és a bioenergia kérdései is szerepeltek a háromnapos konferencia napirendjén.
tovább

Christian Chavagneux
"Amíg a zene szól, addig táncolni kell. Járni kell a táncot." (A másodlagos jelzálogpiaci hitelválság tanulságai)
A másodlagos jelzálogpiaci hitelválság olyan súlyos volt, hogy kis híján romba döntötte a nemzetközi bankrendszert. Az ezzel kapcsolatos elemzések ma már a hasonló jövőbeli események elkerülésének lehetőségeit keresik. Érdemes egy rövid kitekintést készíteni arról, hogy milyen elveket kellene követni, és milyen javaslatokat kellene megfogadni.
tovább


"... hogy semmivé válok, bár egyáltalán nincs az ínyemre, mégsem nyugtalanít." (Interjú a 100 éves Claude Lévi-Strauss-szal)
Claude Lévi-Strauss egyike a 20. század legnagyobb gondolkodóinak. Nemsokára, november 8-án, századik születésnapját ünnepli. Lakásához kötötten, visszavonultan él, nem fogad látogatót, és nagy szkepszissel szemléli a 21. századot. A német nyelvű Cicero című magazinnak sikerült Párizsban meglátogatnia és interjút készítenie vele. Hangja törékeny, de szellemileg teljesen egészséges. Sajnálkozik, hogy nem tud már a Szajna partján sétálni és a könyvkereskedők portékáját nézegetni.
tovább

Tom Chatfield
A videojátékok kora avagy küzdelem a gépekkel
Mogwai csökkenteni kezdte az időt, amit a World of Warcrafttal tölt naponta. 20 órát, vagy kevesebbet, hetente, a korábbi, olykor 70 órához képest. Nem arról van szó, hogy mérséklődött volna a játék iránti érdeklődése – egyszerűen csak nincs már hova tovább küzdenie magát. A csúcson van. Saját klánja (guildje) van, 20 ezer arany nyugszik a bankfiókjában, miközben olyan fegyverekkel büszkélkedhet – mint például a Twin Blades of Azzinoth (Azzinoth iker-pengéi) amelyek annyira erősek és ritkák, hogy más játékosok olykor azért követik karakterét (virtuálisan) percekig, hogy gyönyörködhessenek bennük.
tovább

Catherine Horel
Az arisztokrácia Magyarországon a két világháború között: látszólagos folytonosság
Vajon a magyar arisztokrácia eltűnéséhez vezetett-e az első világháború? Egy felszínes példa alapján erre gondolhatnánk: a nemesség egyre tőbb vezető pozíciót veszít el, különösen a diplomáciai területen, Horty kormányzó új hatalma egyáltalán nem kívánja helyreállítani a monarchiát, sokkal inkább osztatlanul kívánja gyakorolni a hatalmat. Ezzel a megállapítással nem akarjuk figyelmen kívül hagyni annak a társadalmi osztálynak a befolyását, amely életmódjában továbbra is respektált, sőt irigyelt maradt a népesség szemében…
tovább

Francis Fukuyama
Magyarország 1956, Grúzia 2008
Cheney alelnök tegnapi, Tbilisziben elhangzott ígérete hallatán, miszerint az USA minden támogatást megad Grúziának, hogy megőrizhesse területi integritását, elkerülhetetlenül elfog a félelem, hogy az Egyesült Államok ugyanazt az ostoba és tragikus hibát követi el, amit 1956-ban elkövetett Magyarországgal szemben. Ahogy arra Charles Gati legutóbb megjelent könyvében Elbukott illúziók: Moszkva, Washington, Budapest és az 1956-os forradalom című könyvében rámutatott, az Eisenhower-adminisztráció erős bátorítást adott a szovjetellenes forradalmároknak a magyar felkelés előtt, rádióadásokban és más módokon azt sejtetve, hogy az amerikaiak fegyveresen fognak a segítségükre kelni, ha a szovjetek erőszakkal lépnek fel ellenük. A magyarok megszervezték a reménytelen lázadást, számos fiatal szabadságharcos esett el, majd egy brutális diktatúrát szabadítottak az országra. Szégyenteljes epizódja volt ez az amerikai külpolitikának, amely sajnos sokszor megismétlődött (például a kurdok, az iraki síiták, vagy más csoportok, amelyek ugyancsak bedőltek a könnyű amerikai ígéreteknek).
tovább

Jean Delumeau
Amiről XVI. Benedek pápa nem beszél...
XVI. Benedek mosolygós és szimpatikus. Megértem a lelkesedést, amelyet személye a fiatalok körében kiváltott. Nem tagadom a demonstrációk jelentőségét: 260 ezer hívő várta az Invalidus-palotánál, 200 ezer Lourdes-ban. Emlékeztetnék azonban rá, hogy 1997-ben a JMJ párizsi nagymiséje 800 ezer látogatót vonzott. A lényeges persze inkább az, amit mondott, illetőleg nem mondott a pápa. Üdvözlöm, hogy XVI. Benedek bírálta a bálványimádást, és különösen a pénzimádatot. Sajnálom azonban, hogy nem engedett legkonzervatívabb tételeiből. A szentségek kiszolgáltatásának megtagadása, továbbra is, az elvált-újraházasodottaknak, ez riasztó! XVI. Benedek nem érintette a kényes témákat: a fogamzásgátlás, a papi cölibátus, a nők Egyházban vállalt szerepének kérdését! Túl sok a hallgatás ezen a területen! Nagyra értékeltem a szerzetesi kultúrával kapcsolatos szellemileg igen értékes eszmefuttatását a Szent Bernát-rendi iskolában. De nyitást vártam tőle a korunk problémáival kapcsolatos kérdésekben.
tovább


"A kapitalizmus a végét jérja" (Le-Monde interjú Immanuel Wallersteinnel)
Le Monde: Mint a 2005. évi Porto Alegre-i Szociális Fórum aláíróját, Önt a globalizáció alternatíváját kereső mozgalmak egyik vezéregyéniségének tartják. Ön alapította és irányította New York Államban a binghamtoni egyetemen a történeti rendszerek és civilizációk gazdaságának vizsgálatával foglalkozó Fernand Braudel Központot. Hogyan helyezné el a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válságot a kapitalizmus történetének „hosszú távú tendenciáiban”?
tovább


"A valóság soha nem igazolta az amerikai álmot" (Beszélgetés Paul Krugmannal, a közgazdasági Nobel-díj 2008. évi nyertesével)
Az Egyesült Államok jelentős gazdasági növekedési szakaszon van túl, az egyenlőtlenség és a szegénység azonban növekedőben van. Mivel magyarázza Ön ezt? Nagyrészt a politikai erőviszonyok változásának köszönhető. A bérből és fizetésből élők tömege sokat veszített tárgyalási pozíciójából, és – mint ahogy legutóbbi könyvemben is magyarázom – a politikai feltételeknek alapvető befolyásuk van a jövedelmek elosztására.
tovább

George Friedman
Grúzia és a hatalmi egyensúly
A grúziai orosz invázió nem változtatott az eurázsiai hatalmi egyensúlyon. Egyszerűen csak nyilvánvalóvá tette, hogy az már korábban elmozdult. Az Egyesült Államokat elnyelték a háborúi, az iraki, az afganisztáni, valamint az iráni konfliktus és a pakisztáni destabilizáció. Nincsenek tartalékban stratégiai földi egységei, amelyek be tudnának avatkozni az orosz határvidékeken. Ez megadta a lehetőséget az oroszoknak, hogy a volt szovjet érdekszférában újraaktivizálják magukat. Moszkvának nem kellett tartani az Egyesült Államok vagy Európa ellenlépéseitől, és mivel az erőegyensúly már korábban megváltozott, így csak az oroszoktól függött, hogy ezt mikor tudatják a nemzetközi közvéleménnyel. Augusztus 8-át választották.
tovább


A modern pénzügyek rövid története
Az összeomlásért az olcsó dollárt, az ázsiai megtakarításokat és a kapzsi bankárokat kárhoztatják. De sokak szemében a dereguláció az első számú gyanúsított. 2008 ősze egy korszak végét jelzi. Miután egy egész generáció élte le úgy az életét, hogy távol tartotta magát a pénzügyek intézésétől, a kormányoknak immár be kellett avatkozniuk a bankrendszer és a piacok védelmében. Amerikában, a szabad vállalkozás őshazájában, és Nagy-Britanniában, a privatizáció élharcosában a pénzügyi cégek kénytelenek elfogadni az állami mentőövet és azt, hogy az állam résztulajdont szerezzen bennük. A részleges államosítás ára kétségtelenül a pénzügyi szektor szigorúbb szabályozása lesz. Marxot parafrazálva azt is mondhatnánk, a befektetési bankárok innentől kezdve már csak a láncaikat veszíthetik.
tovább


Kihívások Barack Obama előtt. Hogyan boldogulhat egy XXI. századi elnök egy XIX. századi világban?
Fantasztikus érzés élni ezekben a megújulás reményével kecsegtető időkben. Sokaknak volt ez a reakciójuk az amerikai választások végeredménye láttán: az új elnök izgalmas személyiség, fiatal, fekete, és láthatóan jobb intellektuális és politikusi adottságokkal rendelkezik az átlagosnál. Azonban a világ, amellyel Barack Obamának szemben találja magát, amikor belép a Fehér Ház kapuján, egyáltalán nem ilyen mennyei, sokkal zűrösebb.
tovább

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969